Létrehozva: 2018.08.20.

Fegyvert fogtak öt fiatalra Üllőn

Krimibe illõ jelenet zajlott le Üllõn szerdán késõ este. Öt fiatal hazafelé igyekezett, amikor egy fehér, rozoga mikrobuszból egy vadidegen fegyvert fogott rájuk, a társa pedig mindezt videóra vette. A Ripost-nak Bíró Máté, az egyik értett mesélte el, mit éltek át.

Szerző Ripost

Félelmetes jelenet játszódott le szerdán éjfél és egy óra között Üllő központjában. A 19 éves Bíró Máté egy baráti társasággal töltötte az estét, öten – két fiú és három lány – együtt indultak hazafelé.


„Elhagytuk már a művelődési házat is, beszélgettünk, nevetgéltünk, amikor megláttuk, hogy szemből, Gyömrő irányából egy fehér, régi típusú mikrobusz közeledik”

– mesélte a %Ripost%-nak.

„Nem törődtünk vele, elhaladt mellettünk. Ám ezután egy hatalmas fékcsikorgást hallottunk. Megálltunk, és láttuk, hogy tolatnak vissza, felénk. Viktorral, a barátommal összenéztünk és azt kérdeztük egymástól:

Téged ismernek?

Amikor mellénk értek, láttuk, hogy le van húzva az ablak, és az anyósülésen ülő férfi a telefonjával vakuzik. A sofőr pedig megállította a mikrobuszt, és egy hirtelen mozdulattal fegyvert fogott ránk! Borzasztóan megijedtünk, a párom mögém ugrott, rémülten vártuk, hogy mi fog történni... Rögtön az futott át az agyamon: mi lesz, ha lő? Mit teszek, ha megöli egyikünket? A fegyver csöve éppen ránk nézet, a férfi ujja pedig a ravaszon volt, ő is egyenesen ránk bámult. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, mert elvesztettem az időérzékem a félelemtől. Végül elmaradt a lövés, egyszercsak megfordult, lerakta a fegyvert és a gázra taposott. Viktor azonnal hívta a rendőrséget, de egyik központból a másikba kapcsoltak, rengeteg idő eltelt…

Közben a 15 éves húgom a sokktól rosszul lett, sírógörcsöt kapott, félő volt, hogy elájul.

Visszamentünk a művelődési házhoz, egy ott dolgozó nőtől kértünk neki vizet.

Végül hazamentünk, de egyikünk se aludt szemhunyásnyit sem. Nem tudjuk, miért minket szemeltek ki, lehet, hogy csak ránk akartak ijeszteni, azt hitték, jó vicc. De mi van akkor, ha ezt egy idősebb emberrel csinálják, aki rosszul lesz, és még csak segítséget se tud kérni? Egyáltalán nem volt vicces! Szeretnénk, ha előállítanák az elkövetőket, mert nem akarunk félelemben élni!”

A %Ripost% megkeresésére a Monori Rendőrkapitányság elmondta, hogy garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak