Létrehozva: 2021.01.26.

Fegyveres rablás Budapesten: filmbe illő jelenetek zajlottak le

Lövések dördültek, és még tőrök is előkerültek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság – nem végleges végzésében – egy hónapra elrendelte két nő és két férfi letartóztatását, akiket társtettesként felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablással gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-vel.

A megalapozott gyanú szerint a két nő január 18-án szexuális szolgáltatást ígért az ügy két sértettjének, akiknek a lakásán megjelentek. Bár átvettek fejenként 60-60 ezer forint készpénzt, a „szolgáltatást” nem teljesítették, és miután ellopták áldozataik nagyértékű mobiltelefonjait, távozni készültek a lakásból.

Az egyik nőnek további 65 ezer forintot utaltak át, de így is távozni akartak. A sértettek ekkor vették észre, hogy a telefonjaik eltűntek. Miután nem akarták kiengedni a két nőt, azok kiabálni és egy pisztollyal fenyegetni kezdték őket, és odahívták két férfi ismerősüket. Közülük az egyik egy tőrrel fenyegette a sértetteket, másikuk lövést is leadott feléjük, miközben a két nőt igyekezett kijuttatni egy ablakon keresztül. Ezt követően a gyanúsítottak távoztak a helyszínről.

A gyanúsítottak öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak, ha bizonyítják a bűncselekményük elkövetését – közölte a Fővárosi Törvényszék. Hozzátették, valamennyien büntetett előéletűek és több büntetőeljárás is van velük szemben folyamatban többek között lopás, garázdaság, kábítószer birtoklás és súlyos testi sértés miatt.

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak