INSIDER

Elképesztő vadállatokkal él együtt a makói lány

Nem mindennapi vágyát tudta valóra váltani a 30 éves Tóth Brigitta: nagymacskákat gondoz Dél-Afrikában! A fiatal makói lány menedzserállását cserélte az állatgondozóira és olyan barátságot kötött a gepárdokkal, hogy azok úgy viselkednek vele, mintha kiscicák lennének.
  • Szerző: Ripost

Tóth Brigitta sokáig hazánk egyik legmenőbb beauty cégénél volt PR- menedzser. Sikeres volt, a de nagy álma mégsem ez volt, hanem az állatgondozás. Korábban minden vasárnapját egy magánállatkertben töltötte önkéntesként, majd belevágott élete legnagyobb kalandjába és meg sem állt a több ezer kilométerre lévő Dél-Afrikáig. Ahogyan ő fogalmazott: az állatbarátok ahol tudnak, segítenek két-, négy- vagy akár többlábú társainkon, ki-ki a maga módján, szűkebb vagy tágabb környezetében. És vannak, akik bármit képesek megtenni az állatokért, ebben a tekintetben nem ismernek lehetetlent. Tóth Brigitta, aki az egyetlen magyar állatgondozó Dél-Afrikában, ebbe a csoportba tartozik.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az Oroszlánkirály a kedvenc meséje

„Gyermekkorom óta hatalmas állatbarát vagyok, szó szerint még a legyet és a szúnyogot sem bántom” – árulta el Tóth Brigitta.

„A nagymacskák a kedvenceim. Az oroszlánok, tigrisek kezdettől fogva tetszettek nekem. A kedvenc mesém is Az oroszlánkirály volt, nem is tudom összeszámolni, hányszor néztem meg” – tette hozzá Brigitta.

Eleinte kacérkodott azzal, hogy állatgondozó lesz egy állatkertben, de ezt az ötletet hamar elvetette.

„Az is a terveim között szerepelt, hogy állatorvosnak tanulok és kutyákat, macskákat gyógyítok” – folytatta. „Aztán fiatal felnőttként elgondolkodtam, miképp tudnék úgy állatokkal foglalkozni, hogy a tevékenységemnek kézzel fogható eredménye legyen. Így elkezdtem olyan programokat keresni az interneten, ahol önkéntesként dolgozhatok” – mondta.

Bátran nekivágott a kalandnak

Olyat helyet talált a fiatal lány, ahol a gyermekkori élményeit ötvözheti a felnőtt céljaival.

„Rátaláltam egy rezervátumra, ahol gepárdokkal foglalkoznak, ez volt a dél-afrikai Cheetah Experience” – mesélte. „Először csak két hétre utaztam ki, hogy felmérjem a terepet. 8000 kilométert repültem Johannesburgig, onnan 1,5 órányi buszozásra van a menhely. Láttam, hogy itt tényleg a gepárdok megmentéséért dolgoznak. Amikor hazajöttem, már másnap mentem volna vissza” – fogalmazott.

Brigitta a második útja előtt olyan állatgondozói képesítést szerzett, amit külföldön is elismernek. Szülei pedig támogatták nagyszabású terveiben.

Két hónap után főállást kapott

Másodszorra két hónapra utazott Dél-Afrikába, ahol remekül beilleszkedett a gepárdfarm életébe.

„Gondoltam, ha letelik a két hónap, és nem lesz állás, akkor keresek másik rezervátumot, ahol dolgozhatok, de a tulajdonos látott bennem fantáziát, ezért főállást kínált. 2020 januárja óta Dél-Afrikában dolgozom” – mondta a lány.

A Cheetah Experience elsősorban a gepárdok megmentésével foglalkozik.

„Sajnos a faj a kihalás szélén áll. Összesen 7000 példány él a vadonban, bár klasszikus értelemben vadonról sem beszélhetünk, mert a nemzeti parkok is mind körbe vannak kerítve, annyira kevés életterük maradt. A kis gepárdok 5-10 százaléka éli meg a felnőttkort. Mi a rezervátumban azon dolgozunk, hogy ezek a nagymacskák fogságban szaporítva erős vérvonalat vigyenek a természetbe, amivel életképesebb utódokat hozhatnak létre” – árulta el Brigitta.

Sérült állatokat is visznek a farmra, ezeket meggyógyítják és gondoskodnak róluk. Így nemcsak gepárdokkal, de oroszlánokkal, kanadai farkasokkal, szerválokkal és karakálokkal is foglalkoznak.

„Azokkal a gepárdkölykökkel, amiket az anyjuk nem tud etetni, az első napoktól mi foglalkozunk, etetjük és neveljük őket. A nagy álmom az, hogy olyan gepárdot engedjek vissza a vadonba, amit születésétől fogva én nevelek és gondozok” – zárta gondolatait Tóth Brigitta.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A legfinomabb forralt bor
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?