Létrehozva: 2020.04.04.

Ebből még baj lesz: a jó idő miatt ellepték a parkokat és az utcákat a magyarok

Március 28-a óta hazánkban kijárási korlátozás van érvényben, ám úgy tűnik, ez sok magyart nem hat meg, továbbra is csoportosan bandáznak a jó időben.

Néhány napja már a Ripost is megírta: több mint ezer embert kellett eddig a hatóságoknak figyelmeztetniük a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt, de sokakat már meg is büntettek, a bírság összege akár 500 ezer forint is lehet!

„Tudjuk, hogy a korlátozás ugyan még nem tilalom, de tényleg vissza akarunk élni ezzel? – tette fel a kérdést egy felháborodott olvasónk, Mónika.

A fiatal hölgy azt is elmondta: pénteken – három hét otthoni, önkéntes karantén után – el kellett mennie bevásárolni, és pechjére egy multit választott.

”Le kellett volna fotózni, ami ott volt: nemhogy a másfél métert nem tartották be az emberek, konkrétan tömeg volt. De őszinte leszek, nem a fotózás jutott eszembe, hanem a menekülés: amint megláttam azt az irdatlan sok embert, azonnal hátat fordítottam a boltnak!„ – folytatta Mónika, majd hozzátette: egy kerületi kisboltban vette meg végül a legszükségesebb dolgokat.

Ez a fotó még korábban készült, de a beszámolók alapján a kijárási korlátozás alatt is hasonló a helyzet a multikban Fotó: Ripost

A Ripost munkatársai azonban ma délután a Margitszigeten, a Jászai Mari téren és a Városligetben ugyanezt tapasztalták: tele vannak az utcák, a parkok és a sportpályák, mintha megszűnni látszana az emberek elővigyázatossága, rengetegen sétálnak, kirándulnak, sportolnak csoportosan odakint a jó időben.

Tömeg a Jászai Mari téren Fotó: Ripost

A kijárási korlátozás legfontosabb elemei egyébként, hogy csak halaszthatatlan ügyek miatt hagyjuk el otthonunkat, és mindig tartsunk másoktól 1,5 méteres távolságot. Nos, a fotók tanúságai alapján ez nem nagyon sikerül a magyaroknak.

Tömegsport a Városligetben
Fotó: Ripost

ITT egyébként összeszedtük a legfontosabb pontokat, mit kellene betartanunk.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában