INSIDER

Döntött a bíróság: hét év fegyházra és rekord bírságra ítélték a pesti alvilág urát

Feltételes szabadulásra nincs esélye, és 108 millió forintot is fizetnie kell.
  • Szerző: Ripost

Részítéletet hirdetett a bíróság Vizoviczki László ügyében. Ennek értelmében hét év fegyházat kapott, nem lehet feltételesen szabadlábra helyezni és 108 millió forintot is fizetnie kell.

A rendőrség életében példátlan vesztegetési ügy büntetőpere még 2015-ben Debrecenben kezdődött, ám a hadbíró megbetegedett, így tavaly ősszel átszignálták az ügyet a Fővárosi Törvényszéken Kiss Károly hadbíróra, aki 160 tárgyalási napot tűzött ki 2021 elejéig. Csak akkorra volt várható elsőfokú ítélet. A per tavaly novemberi újrakezdetekor – a PestiSrácok információja szerint – Vizoviczki és három vádlott-társa beismerte a vádbeli cselekmények elkövetését.

A vádirat lényege szerint Vizoviczki László 2005 óta korrumpálhatott – mások mellett – vezető beosztású rendőrtiszteket. A bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő van.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?