Létrehozva: 2020.03.30.

Csapatokban járnak a hajléktalanok Budapesten, miért nem tesz semmit Karácsony?

Ahogy ürülnek ki Budapest utcái, úgy válik egyre láthatóbbá: hajléktalanok csapatai lepték el a fővárosi közterületeket és tömegközlekedési járműveket. A többségük idős és rossz állapotban van, fokozottan veszélyeztetett a járvány miatt. Gyorsan elterjedhet köztük a koronavírus, és könnyen megfertőzhetnek másokat is. Veszélyben vannak tehát ők is és a környezetük is, de a fővárosi önkormányzat nem sokat törődik velük a veszélyhelyzetben. Hihetetlenül hangzik, de van olyan átmeneti szállás, melynek vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy a kézfertőtlenítőt a hajléktalan embereknek maguknak kell megvásárolniuk…

Ki szállna fel a járvány idején egy olyan buszra, amin négy hajléktalan alszik szélesen elterülve? Ki várakozna egy olyan buszmegállóban, ahol csapatnyi hajléktalan ül és italozik, senkitől nem tartva a másfél méteres távolságot?

Ön szívesen felszállna erre a buszra? 4 hajléktalan alszik elterpeszkedve a hátsó részén... Fotó: Ripost

Gyorsan terjedhet körükben a járvány

A hajléktalan emberek elfoglalták a parkokat, buszmegállókat, tömegközlekedési járműveket. A többségük nincs jó állapotban, így fokozottan veszélyes rájuk a koronavírus. És mivel csapatokban járnak, villámgyorsan el is terjedhet a körükben a járvány. Sok ember megy munkába, vásárolni – és ők kénytelenek azokkal a járművekkel utazni, amiket megszálltak a hajléktalanok.

A problémára Karácsony Gergely főpolgármesternek és a Fővárosi Önkormányzatnak nincs válasza. Ők nem féltik a hajléktalanok életét? Hiszen így, ha egy is elkapja a koronavírust, tömegesen megbetegedhetnek – és nem csak ők, hanem azok is, akik közel kerülnek hozzájuk.

 

Elhagyási tilalom van, de minek

Pedig a veszélyhelyzetben különleges szabályok vonatkoznak az átmeneti szállásokra, de még ezeket sem tartják be a fővárosi intézmények. A hajléktalanok szabadon ki-be mászkálnak ezeken a szállásokon – ami pedig tilos! Az országos tisztifőorvos rendelete szerint nemcsak látogatási és felvételi tilalom van, hanem elhagyási tilalom is. De a Fővárosi Önkormányzat vagy nem tud erről, vagy nem foglalkozik vele…

Nincs kijárási tilalom, a lakóink mehetnek bármerre, amerre szeretnének

- ezt a választ kapta egy olvasónk, mikor felhívta a Dózsa György úti átmeneti szállást, hogy ismerőse elhagyhatja-e azt.

„Meglepődtem, mert az a szabály, hogy nem jöhetnek ki. Kérdeztem azt is, hogy kapnak-e maszkot vagy kézfertőtlenítőt, erre azt mondta a hölgy, hogy azokat nekik kell megvenni, hát ezen ledöbbentem”

– mesélte a Ripost-nak Katalin.

Fotó: Ripost

A tisztifőorvos március 8-án adott ki látogatási tilalmat a kórházakra és az ország összes szakosított szociális intézményére is, és ezt március 17-én kiterjesztették az összes bentlakásos hajléktalanszállóra is, és ezekben az intézményekben elhagyási tilalmat is bevezettek. A kivételt az éjjeli menedékhelyek és a saját háztartásként működő külső férőhelyek jelentik. Indokként a határozatban kiemelték:

„az ellátottak egészségi állapota gyakorta rossz, így fokozottan kitettek a koronavírus- fertőzés okozta szövődményeknek”.

Fotó: Ripost

Nagy többségük 65 feletti

A rendeletből az is kiderül: az átmeneti szállásokon lakók közül mintegy 1500-an elmúltak 65 évesek, így koruknál fogva is veszélyeztetettek. A kijárási tilalom alapvető célja, hogy náluk is csökkentsék a megbetegedés kockázatát. De például a budapesti Dózsa György úti átmeneti szálláson ezzel nem foglalkoznak: fotóink tanúsága szerint szabadon ki-be mászkálhatnak a hajléktalanok.

Megkérdeztük a Fővárosi Önkormányzatot, hogy miért nem tartják be a jogszabályt. Erre írtak egy hosszú választ arról, hogy mobil kézmosókat és sebészeti maszkokat küldenek majd a következő napokban az intézményekbe, és hogy plakátolnak a kézmosásról, a “csikkezés” és a közös üvegből ivás veszélyeiről, de egyetlen sort sem írtak arról, hogy miért nem foglalkoznak a tisztifőorvos elhagyási tilalmat is előíró rendeletével.

Ez két dologra enged következtetni: a Karácsony-féle városvezetésnek vagy fogalma sincs a vonatkozó szabályokról, vagy magasról tesznek rá.

Ki-be járkálnak a Dózsa György úti intézményben, pedig a tisztifőorvos elrendelte, hogy az ilyen intézményekből tilos kijönni. Fotó: Ripost

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült döntése mindent megváltoztat

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják