Létrehozva: 2019.11.06.

Brutális részletek a szalonnai gyilkosságról, három férfit fogtak el

A férfiak egy idős nő haláláért felelnek, akitől feltehetően a megspórolt pénzét akarták megszerezni.

Rettegnek a Borsod megyei Szalonna település lakói, amióta gondozója vérbe fagyva találta a 85 éves Irénke nénit.

Fotó: Police.hu

A bűncselekmény vasárnapról hétfőre virradóra történhetett, az idős hölgy segítője tegnapelőtt reggel ment Irén nénihez, a látványtól szinte sokkot kapott.

„Úgy tudom, Irénke csupa vér volt, a testére pedig egy fotel volt ráborítva. Azóta nagyon félünk, a férjem egy fejszét tett az ágyunk mellé, hogy azonnal cselekedni tudjon, ha ránk törnek. Mindenki retteg, hogy ugyanúgy jár, mint Irénke” – árulta el egy szalonnai nő a Blikknek.

Rendőrök lepték el hétfőn és még tegnap is Irénke néni szerény otthonát, még drónt is bevetettek. Láthatólag kerestek valamit, a környező utcákban a bokrok alját is átnézték, valószínűleg a gyilkos fegyver után kutattak.

Az özvegyasszony egyedül élt házában, idős kora ellenére teljesen egészséges volt. Gondozójának csak apróbb feladatai akadtak, de szívesen jött, hiszen ahogy mindenki Szalonnán, ő is nagyon szerette Irénkét.

„Egy nagyon kedves, aranyos néni volt. Régen a mészkőgyárban dolgozott csillésként, a férje pedig bányász volt” – emlékezett Irénke egyik barátnője. „Miután a bácsi meghalt, Irénke kapta meg a megemelt nyugdíját, és szerintem ez okozta a vesztét is. Többektől hallottam, hogy még azt is elmondta, hogy az ágya alatt tartotta a bankókat. Valami gazember pedig úgy gondolhatta, hogy mindenáron megszerzi a nehezen összespórolt vagyonkáját” – sírta el magát az ismerős.

„Sajnos még én sem tudok semmit, a testvérem jött a hírrel, hogy anyut megölték, azóta nem térek magamhoz. Mindig mondtam neki, ne legyen mindenkivel annyira barátságos, mert kihasználják, nem hallgatott rám” – mondta az áldozat lánya, aki reméli, hogy a gyilkos örökre börtönben marad.

Huszonnégy órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették azokat a férfiakat, akik összefüggésbe hozhatóak a Szalonnán történt emberöléssel – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedd este.

Azt írták, hogy három szalonnai férfit hallgattak ki, akik a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmaztak egy 85 éves asszonyt az otthonában, hogy a sértett belehalt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz