Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.26.

Állandó harckészültségben: kulisszatitkok a tűzoltólaktanyából

A tűzoltók most megmutatták a Ripost7-nek, hogy mi zajlik a laktanyák falai mögött, és azt is megtudtuk, hogy hogyan képes egy tűzoltó feldolgozni, ha egy holttestet lát munka közben – egy olyan embert, akit már nem tudtak megmenteni...

A Ripost7 a VIII. kerületi tűzoltóknál járt, a fővárosi katasztrófavédelem központi tűzoltólaktanyáján, ahol állandó a harckészültség. Immáron 126 éve innen, az 1895-ben épült központból indulnak el a tűzoltók, ha riasztást kapnak.

24 óra munka, 48 óra pihenés

A tűzoltók 24/48 órás készenléti szolgálatot látnak el, ami azt jelenti, hogy 24 óra szolgálat után 48 óra pihenőidő jár. Ennek megfelelően három szolgálati csoport működik. A fővárosban a váltás fél 7-kor történik, a leadó szolgálatot váltja a felvevő szolgálat. Ilyenkor ellenőrzik a gépjárműveket, technikai eszkö­zöket.

„Mindig harckészen kell lenni”

„Fontos, hogy minden rendben legyen. Harckészen kell lenni, nem engedhetjük meg magunknak, hogy tűzoltás közben romoljon el valami” – magyarázta a Ripost7-nek Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese, hozzátéve, hogy ezután fél 8-kor a műveletirányítás rádiópróbát tart a 18 tűzoltósággal.

VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokság (Fotó: KB/Metropol)

Gyakorlat, szerelés, karbantartás egész nap

Napközben, ha nincs riasztás, a tűzoltók folyamatosan gyakorlatoznak, illetve különböző foglalkozásokon vesznek részt, hogy a mentési képességeiket készségszinten tudják alkalmazni.

Kalocsa Márió ellenőrzi a felszerelést a VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokságon (Fotó: KB/Metropol)

Mindennaposak a szerkarbantartások (a gépjárműveket, eszközöket az utolsó csavarig ellenőrzik), a szerelési foglalkozások (pl. sugárszerelés), a helyszínbejárások, az elméleti foglalkozások, tűzoltási és mentési gyakorlatok, alpintechnikai gyakorlatok és a már megtörtént bevetések elemzései is. A délutáni órákban jellemzőek a sportfoglalkozások, majd este ők is alszanak, ha nincs riasztás…

VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokság (Fotó: KB/Metropol)

Szabadidő: kapuőr, küzdősportok, család...

„Mindenkinek lehet másodállása, én itt a tűzoltóságon vállaltam a kapusőrszolgálatnál, ahol csak tűzoltók ülhetnek. Olyankor én vagyok a kapuőr” – kezdte Konkoly Tamás tűzoltó. „Ezenkívül én még küzdősportolok, de a többiek is sokat sportolnak szabadidejükben.”

„Én egy tervezőirodában dolgozom a tűzoltóság mellett, de gyerekként sokat dolgoztam egy hegesztőműhelyben, szeretem az ilyesmit” – vette át a szót Kalocsa Márió. „Attól függ, hogy ki mit dolgozik még, hogy mi a szakmája, vannak autószerelők és építészmérnökök is, mindenki azt csinálja, amihez ért.”

A családjuk aggódik értük

„Nekem könnyű, mert a bátyám is tűzoltó, a papa is az volt, így a családban elég sokan vagyunk, könnyebb volt nekik megszokni, hogy veszélyes a munkám” – magyarázta Tamás. Egész más a helyzet azonban Máriónál: „A szüleim rettentően aggódnak értem, de az évek alatt majd ez csökken. Meg persze nem mesélek el minden helyzetet.”

Fotó: Metropol

Lelkileg is megterhelő a munka

A tűzoltók sokszor látnak holttestet, amit nem egyszerű feldogozni – de muszáj, hiszen nem omolhatnak össze a halott felett zokogó család láttán sem. „Ha valaki ezt nem tudja kezelni, az nem lesz tűzoltó. Minden haláleset drámai, de még nehezebb, ha van közvetlen azonosulási pont az áldozattal. Ha például van a családodban gyerek, akkor azt viseled nehezebben, ha egy gyermek hal meg. Pszichológus segítségét bármikor kérhetjük, de egymással is megbeszéljük ezeket a dolgokat.”

Emlékezetes nagy tüzek

„A tűzoltóknak mindig maradandó „élmények” a nagy, látványos tüzek, volt például egy malomtűz, részt vettem az oltásban. A dunai hajóbaleset is emlékezetes marad, szolgálatban voltam akkor: egészen hajnali kettőig segítettünk és húztuk ki az embereket a roncsok közül. Ilyen mentés 60 éve volt utoljára” – mondta Tamás, hangsúlyozva, hogy csakis humorral tudják ezeket a nehéz pillanatokat átvészelni lelkileg.

Fotó: Metropol

Tudod mennyi idejük van a tűzoltóknak, hogy a riasztás után elhagyják a tűzoltólaktanyát? Van fogalmad arról, hogy milyen fizikai állóképességteszteket kell elvégezniük, s milyen speciális eszközöket rejtenek a tűzoltóautók? Többek között ezekről is olvashatsz a Ripost7 augusztus 24-én megjelent számában. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát