Létrehozva: 2020.12.14.

A párizsi Louvre-nak és a londoni British Múzeumnak sincs ennél jobb helye!

Európai színvonalú körülmények közé költözik hazánk műkincsgyűjteménye, a mintegy 300 000 műtárgy átmozgatása már elkezdődött az újonnan épült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba. A 30 ezer négyzetméteres épületet úgy tervezték és alkották meg, hogy méltán felveszi a versenyt a párizsi Louvre és a londoni British Múzeum hasonló intézményeivel.

Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ a Liget Budapest Projekt keretében épült meg a Szabolcs utcában lévő egykori kórház területén, méghozzá azzal a céllal, hogy végre magas színvonalú körülmények közé költözhessen a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, és a Néprajzi Múzeum összesen mintegy 300 ezer műtárgya.

Az OMRRK-t 2016-ban kezdték el építeni és 2019-ben lett kész. A központi épület 30 ezer négyzetméter, és összesen 8 szintes. Úgy tervezték, hogy egy nagyobb földrengést is kibírjon. Fotó: Markovics Gábor

„Hazánk műkincsgyűjteménye végre európai színvonalú helyre kerül: ez az épület – csakúgy, mint az itt elhelyezésre kerülő műtárgyak – az örökkévalóságnak készült. Bátran ki lehet jelenteni, hogy száz évre visszamenőleg ez az első ilyen intézmény hazánkban: végre megoldást nyújt a nemzeti közgyűjtemények sok évtizedes raktározási problémáira” – emelte ki a projekt kapcsán Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Az épületben egy speciális teremben kaptak helyet a restaurátorok: az ablakokon UV szűrővel, szintén állandó hőmérséklettel és páratartalommal. A teremben jelenleg olyan festőóriások műveinek restaurálása zajlik, mint Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Czóbel Béla, Markó Károly és Vaszary János. Fotó: Markovics Gábor

Az épület összesen 8 szintes: a mélyben 4 szinttel, a magasban még 3 emelettel rendelkezik, és Vásáros Zsolt Ybl- díjas építész, a terveket kivitelező Narmer Építészeti Stúdió vezetője szerint statikailag annyira erős, hogy akár egy nagyobb földrengést is kibír, valamint – ami a műtárgyak szempontjából igen fontos – sehol sem engedi be a vizet.

A Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum több, mint száz ezer műtárgya között számos, híres, értékes festmény található. Ezek az új épületben olyan speciális teremben kaptak most helyet, ahol folyamatosan biztosítani tudják számukra az állandó 20 fokos hőmérsékletet és a 49%-os páratartalmat. Fotó: Markovics Gábor

Érdekesség, hogy az épület hűtését és fűtését talajszondák biztosítják, melyek az intézményt körül ölelő Bókay kertben kaptak helyet.

A Néprajzi Múzeum gyűjteményéből való fegyverek: új otthonukban olyan speciális fiókokban kaptak helyet, amelyekhez könnyedén hozzá lehet férni. Fotó: Markovics Gábor

A műtárgyak beköltöztetése folyamatosan zajlik, több mint száz szakember részvételével, a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria restaurátorai azonban már el tudták itt kezdeni a munkát.

Restaurátor munka közben. Fotó:Markovics Gábor

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten