Létrehozva: 2021.12.01.

A GPS hibája ölte meg a négyes úton az ételfutárt – megszólalt a szemtanú

A Budapest határában történt tragédia híre megdöbbentette az embereket. Az éppen a munkáját végző nő halálhíre lesokkolta a szintén futárként dolgozó társait. A megrendelői úgy tartják, hogy egy nagyon értékes embert veszítettek el.

Vasárnap este halálos baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető út és az Üllői út találkozásánál a 4-es főúton. A Baleset-info.hu információi szerint a svéd rendszámú Volkswagen kisbusz vezetője a belváros felé haladt, amikor az autóban lévő GPS-es utazástervező azt javasolta, hogy forduljon balra.

A sofőr – feltehetően figyelmetlenül – azonnal balra kormányzott, és még a lejárat előtt áthajtott a szemközti oldalra, ahol hatalmas erővel nekiütközött az ételfutár fekete Skodájának.

A kisbusz sofőrje ki tudott szállni járművéből, a nő azonban beszorult az autójába. A kiérkező tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, az életét azonban már nem tudták megmenteni a mentősök, a vétlen futár a helyszínen meghalt.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

„Le volt zárva az út, a reptér felől mentünk el, a két összeütközött autó mellett. Pont előtte fékeztünk mi is egy nagyobbat, és eléggé csúszott az út” – számolt be a Metropolnak egy szemtanú.

„A baleset után pont abba az irányba szerettem volna közlekedni, de akkor mar teljes káosz volt” – mondta egy másik ételfutár, aki ugyancsak járt a helyszínen.

„Ki számol azzal, hogy a szembe forgalomból, valaki hirtelen megjelenik a sávodban?! Akár én is lehettem volna az áldozat. 250-280 órát közlekedek havonta a forgalomban, ez a baleset kivédhetetlen volt” – mondta megrendülten a fiatal férfi.

„Minden nap ő hozta az ebédünket. Ő volt a világ egyik legédesebb, legmosolygósabb, legcukibb nője. Nagyon hiányzik már most” – emlékezett meg az áldozatról Kriszta a baleset.info cikke alatt.

„A hölgy ekkor is munkába rohant, hogy más embereknek aznap legyen étele, Remélem azok, akiknek mindennap szállított megemlékeznek róla, hogy ki volt, aki mindennap azért dolgozott, hogy mások életét jobbá tegye” – írta egy másik hozzászóló.

A balesetről készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

origo.hu

Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása osztrák szemmel: BYD, CATL és a selyemút

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle