RETRO RÁDIÓ

A Bethesdába hozzák egész Európából az SMA-s gyerekeket, itt végezték eddig a legtöbb Zolgensma kezelést

A Bethesdába hozzák egész Európából az SMA-s gyerekeket, itt végezték eddig a legtöbb Zolgensma kezelést
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 04. 06:00

Amióta rendkívüli összefogással sikerült összegyűjteni 700 millió forintot Zentének a világ legdrágább gyógyszerére, a Zolgensmára, azóta mindenki tudja, mi az SMA betegség. Zente után Levente és Noel, majd külföldi gyerekek is nálunk kaptak esélyt a teljes életre. A budapesti Bethesda gyermekkórházban ugyanis azt tudják, amit kevés helyen a világon.

Európában eddig 33 gyermek részesült Zolgensma génterápiában, egynegyedük Budapesten kapta meg a szükséges kezelést.

Zente a kezelésen

„Úgy gondolom, ez szép aránynak tekinthető” – mondta a Ripost-nak dr. Mikos Borbála orvosigazgató, a Zolgensma team vezetője. „A Bethesda nem egy nagy klinika egyetemi háttérrel, a kis egyházi kórház, mégis Európa legnagyobb Zolgensma-központjává vált, és ezt az itt dolgozó orvosoknak, ápolóknak köszönhetjük. Zente miatt tanulták meg a génterápiát, ami nem pusztán egy infúzió beadásából áll.”

Dr. Mikos Borbála orvosigazgató

„A génterápia speciális, sokféle feltételhez kötött kezelési eljárás, amit korábban kórházunkban nem alkalmaztunk” – tudtuk meg az orvosigazgatótól. „Zente szüleinek kérésére tanultuk meg a kezelés feltételeit, kivitelezését. A génterápia mellékhatásait, azok kezelését is meg kellett tanulnunk.”

Levente már a biciklit próbálgatja

Zente után Leventének is összeadták az emberek a pénzt a kezelésre, majd szlovák gyerekek kértek segítséget, és ők nem mondtak nemet. 2019. október 29. és 2020. szeptember 19. között nyolc gyermek részesült itt a génterápiában: két magyar, négy szlovák, egy holland és egy román állampolgár.

„Kívülről úgy tűnhet, hogy egy fejlettebb egészségügyből érkeztünk, mégis itt, a Bethesdában kaphatta csak meg kisfiunk az esélyt az új életre” – mondta a holland Jayme édesanyja. „Soha nem fogjuk elfelejteni, amit itt kaptunk!”

A család 3 hónapot töltött Budapesten, nekik is adakozásból gyűjtötték össze a pénzt a világ legdrágább gyógyszerére. Európa több országából is érdeklődnek az eljárás iránt. A Bethesdában nemcsak a génterápiás kezelést kapják meg az SMA gyerekek, tanácsokkal is ellátják a külföldi orvosaikat. „A külföldi állampolgárságú, nálunk kezelt gyermekek otthoni gondozóorvosai számára részletes klinikai összefoglalóban adunk további terápiás és gondozási javaslatokat, szoros szakmai kapcsolatot ápolunk a gyógyszergyártó cég képviselőivel, és rendszeresen rendelkezésükre bocsátjuk minden kezelésben részesült gyermek orvosszakmai adatait, illetve tapasztalatainkat” – magyarázta a Ripost-nak dr. Mikos Borbála. Adatokat is szolgáltatnak a génterápiáról készülő tanulmányhoz, és készül egy közlemény, ami európai szakmai folyóiratban osztja meg a Bethesda szakembereinek tapasztalatait. „Az a célunk, hogy más intézményeknek is segítsünk a génterápia lehető legbiztonságosabb és legeredményesebb alkalmazásában.”

Nehezíti munkájukat a járvány

„A járványügyi helyzet speciális előkészületeket tett szükségessé” – mondta el a Ripost-nak a Bethesda orvosigazgatója. „A génterápiának ugyanis fontos feltétele, hogy a gyermeknél ne álljon fenn fertőzés, mivel a kiegészítő kezelés rontja a szervezet védekező funkcióját. Másrészt a koronavírust hordozó, egyébként tünetmentes személyek megfertőzhetnek másokat. Ezért a beavatkozás előtt ki kell zárnunk a koronavírus jelenlétét és kiemelt figyelmet kell fordítanunk a fertőzés megelőzésére. Ez különösen nehéz, ha más országból érkezik a kis páciens.”

Noel is ül már

Zente már jár, Levente erősödik, Noel is ül

Az első Zolgensma génterápiára tavaly október 29-én került sor. Az SMA 1-ben – veleszületett izomsorvadásban – szenvedő Zente anyukája a minap videón mutatta meg, hogy a kisfiú már lépked. Egy ország követi figyelemmel a fejlődését meghatottan. A következő SMA gyermek Levente volt, 31 nap alatt összegyűlt számára a 700 millió forint. A kisfiú sokat erősödött a kezelés óta, már lábbal hajtja a kismotort. Az erdélyi Noel egy hónapja kapta meg a génterápiát, de máris látszik a fejlődés. Megtámasztva ugyan, de már ül.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.