Létrehozva: 2019.01.28.

Újabb botrány, Sneider a cigányokat is agyonüti

Újabb botrányos hangfelvétel került elõ Sneider Tamásról. A Jobbik elnöke a karlendítõs, náci botrány után most arról beszélt, hogy õ akár a cigányokat is agyonüti.

A hangfelvételt a HírTV közölte.  Sneider Tamás a felvételen arra is utal, hogy 1992-ben szkinhed társaival brutálisan megvert egy mozgássérült cigány férfit, amiért nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítélték.

„Jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök"

– jelentette ki Sneider Tamás egy újabb, a Hír Televízió birtokába került hangfelvételen.

A Jobbik elnöke arról beszélt társainak a fél évvel ezelőtti elnökké választása után, hogy

ő a párt erős embere, aki meg tudja védeni az országot.

„Ugyanis valóban, már az elején elmondtam, én tudok egy kicsit a nép embere lenni, a nép gyermeke, eszünk egy kis bográcsot, bográcsolunk, így, úgy, amúgy, másrészt pedig

én tudok lenni az úgynevezett erős ember kategóriája.

Aki meg tudja védeni az országot, az embereket, satöbbi. Jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök ugye, sorolhatnám..." – fogalmazott.

Mint a felvételen jól hallható, a pártelnök és a hallgatósága is jót nevetett a kijelentésen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-