Létrehozva: 2020.02.02.

Gyöngyöspata: sérti az emberek igazságérzetét a kártérítés

Sérti az emberek igazságérzetét, hogy egy jogerős bírósági döntés eredményeképpen több milliós kártérítést kaphatnának olyan családok, amelyek éveken keresztül nem járatták rendesen a gyermekeiket iskolába – mondta Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügy kapcsán a Kossuth rádióban.

Szerző RIPOST

Az ilyen és ehhez hasonló esetek felderítésén is dolgozó miniszterelnöki megbízott emlékeztetett, hogy az érintett cigány tanulók, illetve családjaik összesen mintegy 100 millió forintos kártérítésre számítanak.

Horváth László felidézte Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, amely szerint ez a döntés olyan mély sebet ejt az emberek igazságérzetén, hogy a pénz kifizetése csak súlyosbítaná a meglévő problémákat.

Az önkormányzat és a tankerület próbál most egyeztetni az érintett családokkal arról, hogy a kártérítést ne készpénzben kérjék, hanem oktatásban, képzésben, egyéb szolgáltatásban, ami a beilleszkedést segíti, mert hosszú távon ez biztosít számukra előnyt – jelezte az országgyűlési képviselő.

Horváth László azt mondta, hogy az érintett cigány családok nem maguktól fordultak bírósághoz, egy Soros György által támogatott alapítvány vette rá őket a pereskedésre.

„Sajnos a bíróság zöld utat adott a pénzszerző akciónak” – fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy Gyöngyöspatán a cigányok aránya nem éri el a húsz százalékot, az elmúlt években a többség mégis arra kényszerült, hogy elhagyja a helyi iskolát.

A miniszterelnöki megbízott úgy vélekedett, hogy a gyöngyöspatai iskola az erőltetett és álszent integráció kudarca.

Az ilyen integrációban a gyengébb nem lesz jobb képességű, a jó képességű pedig nem tud előre haladni. Nem a gyengébb igazodik a jobbhoz, hanem fordítva, így mindenki rosszul jár – fejtette ki.

Horváth László közölte azt is, hogy az alapítvány 2010-től iparszerűen indította a szegregációs pereket, a gyöngyöspatai az első pénzszerzési akció.

„Ha ez az akció most sikeres, valóban megtörténik a kifizetés, akkor azt a békétlenséget és igazságtalanságot, amit Gyöngyöspatán keltettek, exportálni lehet sok településre” – fogalmazott.

 

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában