BOZÓT

Botrány Zuglóban: ma szembesítik a képviselőket a garázssor ügyében

30 napon belül le kell bontaniuk saját tulajdonú, ám a MÁV területén álló garázsaikat – erről kaptak ultimátumot több tucatnyian Zuglóban, a Francia úton. A helyi önkormányzat csütörtök délután vizsgálta meg a garázssor ügyét. A tulajdonosok szerint az önkormányzat továbbra is titkolja előlük, hogy parkolót akar létesíteni a területen, miközben a MÁV erről tájékoztatta őket.
  • Szerző: Ripost

A Francia úti garázstulajdonosok érdekképviselete a mai, jelenleg is zajló testületi üléstől remél valami biztatót, este ugyanis napirendi pontra került végre az ő ügyük is, amit Várnai László, független képviselő terjesztett elő.

Mint arról korábban a is beszámolt, a Francia úton 25 éve álló garázssor tulajdonosai januárban sorra kapták a felmondóleveleket a MÁV-tól, hogy 30 napon belül bontsák el építményeiket és tisztán, rendezetten adják át a területet. Ezzel a tulajdonosok egyrészt elveszítik az amúgy piaci áron 2-3 millióba kerülő garázsukat, másrészt a bontás és a hulladék elszállítása is hatalmas költségeket okoz nekik, ráadásul szinte kivitelezhetetlen is egyesével, a garázsok ugyanis összeépültek.

A MÁV lapunkat arról tájékoztatta, hogy a szerződések felbontásának a hátterében az áll, hogy az önkormányzattal folytatnak tárgyalásokat a területről, ahol 450 férőhelyes, fizetős parkolóhelyet létesít majd az önkormányzat. A lakók szerint, bár a MÁV határozottan állítja, hogy ezen a helyen parkolóhelyek lesznek, az önkormányzat az érintetteknek tagadta ezt. Gergen István, a garázstulajdonosok érdekképviseletének vezetője lapunknak azt mondta, ők úgy tudják, hogy a korábbi ciklusból megmaradt pár képviselőn kívül az újak valóban nem tudnak az önkormányzat és MÁV közötti megállapodásról. Ez azonban azt jelentené, hogy még Karácsony Gergely kerületi polgármestersége alatt születhetett meg valamilyen fű alatti megállapodás a témában, amivel egybevág a MÁV azon nyilatkozata, hogy már 2019 tavasza óta folynak a tárgyalások.

Mi azt szeretnénk, ha az előző ciklus akcióit semmisnek tekintenék, de legalább nyilatkoznának arról, hogy ki tárgyal a MÁV-val, vagy ki tart igényt erre a területre. Egyes szerződésekben az szerepel, hogy kizárólag MÁV érdekből kérhetik vissza a területet, a fizetős parkoló létesítése viszont nem számít MÁV érdeknek” – mondta Gergen István a -nak.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?