RETRO RÁDIÓ

A munkahelyek védelme a gazdasági akcióterv legfontosabb célja

PALKOVICS László
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 04. 07. 12:13

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a cél, az élet, és egészség védelme, de emellett a gazdasági károk minimalizálása, majd a vírus után a gazdaság újraindítása.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be a gazdaságvédelmi akcióterv folytatását. Az intézkedésekről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden délelőtt részletesen is tájékoztatott. Elmondta, a kormány értékelte az emberpróbáló helyzetet és ennek fényében döntött az intézkedésekről.

A cél, az élet, és egészség védelme, de emellett a gazdasági károk minimalizálása, majd a vírus után a gazdaság újraindítása.

Új gazdaságvédelmi költségvetést készítettünk, ami nem növeli kitettségünket. Az intézkedések alappillére továbbra is a munkalapú gazdaság. Ha van munka, minden van. Ezért a legfontosabb a munkahelyek megvédése, amivel megvédjük a magyar családokat, vállalatokat, gazdaságot” – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette: „A migrációs válság után a vírusválság idejét éljük, de eddig minden krízishelyzetből megerősödve kerültünk ki”.

A miniszter közölte: három hónapra átvállalja a béreket az állam, ha rövidített munkaidőben dolgoznak – mondta Palkovics László. Ezzel a döntéssel sem a munkavállaló, sem a munkaadó nem jár rosszul. A mérnöki és a K+F területen 40 százalékos plusz jövedelmet biztosít a kabinet – mondta a miniszter. Az adminisztráció területén is lesz könnyítés. 2020. július 1-től két százalékponttal csökken a szociális hozzájárulás.

Felgyorsítja a kormány az áfa-visszaigényléséket, adómérséklési lehetőséget biztosít – mondta a miniszter. Az adózói minősítések esetében a veszélyhelyzet idején senkit nem érinthet hátrány. Elektronikus formában is be lehet nyújtani a betegszabadságot. Szólt arról is, hogy a fizetési nélküli szabadságon lévők nem maradnak betegbiztosítás nélkül.

Online képzések indulnak azoknál a vállalatoknál, ahol most leállás van – mondta a miniszter. A felnőttképzésben a tandíj 90 százalékát a költségvetés átvállalja. Bevezetik a felnőttképzési diákhitelt is.

Palkovics László elmondta: a kormány arról is döntött, hogy az a 75 ezer hallgató, aki eddig nem kapott diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt, azok most megkapják a diplomát.

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormánytól a kiemelt ágazatok többletforrást kapnak beruházási támogatásokon keresztül, valamint garanciális tőkeprogramon keresztül. A turizmusról azt mondta, december 31-ig felfüggesztik a turisztikai adót, a SZÉP kártya esetében bővítések jönnek, és felújítási programok indulnak a turizmusban. Az egész programra 600 milliárd forint jut.

Az egészségipar kapcsán azt mondta, hogy támogatják azokat a kutatásokat, amik most is folynak. Létrejön az egészségipari innovációs ügynökség – tette hozzá. Nem akarunk ismét kiszolgáltatott helyzetbe kerülni az egészségipar területén.

Minden vállalattípusra tőke-és garancia-programok létesülnek, így a magyar vállalatok nem kerülhetnek idegen kézbe. 2000 milliárd forintos hitelprogram indul a vállalkozások számára.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.