
Egymást üti Gyurcsányné pártja és a Medián
Ki hazudik és ki a szamár?
Most Gréczy Zsolt kritizálta a Hann Endre vezette kutatócéget. A DK-s politikus szerint aki elhiszi a Medián kutatásának számait, az „szamarabb a lónál”. Az egész ügy előzménye a DK-s Molnár Csaba állítása, miszerint a Mediántól az a kérés érkezett hozzájuk, hogy több millió forintért rendeljenek felméréseket a kutatócégtől-írja a Magyar Nemzet.

Hann Endre az ATV stúdiójában Forrás: Videa (Képernyőkép)
Folytatódik a csörte a Medián és a Demokratikus Koalíció között a kutatócég legújabb felmérése miatt. Most a DK-s Gréczy Zsolt fakadt ki a Mediánra a közösségi oldalán, miután a kutatócég szerint egyszázalékos a Dobrev-párt támogatottsága. Gréczy felidézte, hogy a kutatócég korábban többször is rosszul tippelt a felméréseiben.

Majd hozzátette: „De mindez belefér. Az már kevésbé, hogy Hann Endre ezt nyilatkozta: valóban voltak kutatások, inkább közlemények, amelyek kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek.” Gréczy szerint
aki elhiszi a Medián kutatásának számait, az szamarabb a lónál.
Ahogy azt a lap megírta, a DK-s Molnár Csaba a közösségi oldalán leleplezte a manipulációs kerekasztal egyik zászlóshajójának, a Hann Endre vezette Mediánnak a működését. Ugyanis a baloldali politikus azt állította, hogy tavaly két személyes találkozón is azt kérte a cég Dobrev Klára pártjától, hogy több millió forintért rendeljenek tőlük felméréseket. Molnár azt állítja, világossá tették, hogy erre nem hajlandók, így szerinte ez lehet az oka, hogy a Medián kutatásaiban újabban egy százalék körüli eredményt mérnek a Demokratikus Koalíciónak.
Régi időket idéző módszerrel igyekezett növelni a támogatását a Demokratikus Koalíció, legalábbis ezt állította Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója a HVG-nek egy levelezésre hivatkozva. Hann szerint Sebián-Petrovszki László, a párt frakcióvezetője 2025. augusztus 27-én e-mailben azt a kérdést tette fel, „van olyan aspektus, amit megmérve, kutatva várhatóan jó eredmény jönne ki a DK-nak?”
Súlyos következményei lehetnek a félrevezető kutatásoknak
– Korábban előfordult már, hogy közvélemény-kutatással foglalkozó szereplők zsarolással, fenyegetéssel vagy nyomásgyakorlással próbáltak pénzt vagy előnyt kicsikarni, és ezt a tevékenységüket összekapcsolták a szakmai munkájukkal – fogalmazott lapunknak az ügy kapcsán ifj. Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász szerint ennek több formája is lehet, például a kutató adatokat tart vissza, míg ellenszolgáltatást nem kap, vagy hamis rangsort vagy kutatási eredményt tesz közzé díjazásért cserébe.
Az ilyen típusú cselekmények általánosságban tényállástól erősen függően megvalósíthatják a vesztegetés, a zsarolás, a kényszerítés bűncselekményét, a szándékosan hamis adatok közlése pedig a rágalmazás körében is értékelést nyerhet
– tette hozzá.
A szakértő a baloldali közvélemény-kutatók kapcsán emlékeztetett, hogy 2022-ben a választásokat megelőzően volt olyan ismert cég, amely 17 százalékot tévedett az ellenzék javára. De nem volt ritka a 10 vagy 13 százalékpontos „félremérés” sem.
Ha egy kutatás kapcsán bebizonyosodik, hogy – különösen egy ellenérdekelt párt megbízására vagy kérése alapján – szándékosan manipulálja a közvéleményt a bizonyíthatóan hibás módszertan, vagy valótlan adatok segítségével, utóbbi kimerítheti a választási csalás bűncselekményét
– jegyezte meg ifj. Lomnici.
Majd kiemelte, hogy a büntető törvénykönyv 350. § (1) bekezdése alapján aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben megtévesztéssel befolyásolni törekszik, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Beismerő vallomás Hann Endrétől
Mint ismert, a Medián hónapokon át olyan felméréseket közölt, amelyek szerint a Tisza messze megelőzi a Fideszt a pártok versenyében. Megjegyzendő, hogy a balliberális kutatócégek – a 21 Kutatóközpont, a Medián, a Publicus, az Idea, a Republikon és a Závecz – összehangoltan, koordinálva dolgoznak. Lényegében ennek a politikai menetrenden alapuló, ütemezett összjátéknak tudható be, hogy a szóban forgó intézetek egymáshoz igazított „méréseikkel” folyamatosan a Tisza Párt vezetését mutatták ki. Ám nemegyszer előfordult már, hogy a kutatócégek vezetői szólták el magukat a méréseik hitelességét illetően.
Korábban épp a Medián vezetője, Hann Endre volt az, aki lebuktatta a saját méréseiket, amik a Tisza Párt fölényét mutatták a kormánypártokkal szemben, míg a DK-t rendre a parlamenti küszöb alá mérték. Még 2024 őszén a Klubrádióban Hann Endre lényegében elismerte, hogy a kutatások manipulálni tudják a közvéleményt, a választók pártpreferenciáját.
A Medián ügyvezetőjének okfejtése szerint amíg hónapról hónapra a kormánypártok fölényes előnyét mérték a kutatócégek, az unalmas volt, senki nem figyelt rájuk, majd amikor megjelent az első felmérés, amelyben a Tisza Párt beérte vagy hajszállal meg is előzte a Fideszt, onnantól fontos témává vált, hogy van egy új kihívója a hatalmon lévőknek.
Hann úgy fogalmazott, hogy a közvélemény-kutatásoknak van befolyásoló hatásuk, mert felhívják a figyelmet egy változásra. A „bandwagon effect” kifejezést említette, ami azt jelenti, hogy az ilyen felmérések hatására az emberek szívesebben „felszállnak arra a vonatra”, ami a többség szerint jó irányba megy, vagyis csatlakoznak egy tendenciához, esetünkben a Tisza Párt állítólagos erősödéséhez.
Majd tavaly nyáron – ugyancsak a Klubrádióban – Hann Endre elmondta:
A 90-es évek elején amerikai kollégáktól tanultuk, amerikai szakemberektől, akik sokkal nagyobb rutinnal rendelkeztek már akkor kampányok támogatásában.
A megszólalás lényegében beismerő vallomásnak tekinthető, Hann ugyanis mint közvélemény-kutató beszél arról, hogy felmérése valamiféle kampánytámogató eszköz. Arra nem tért ki, kinek vagy minek a kampányát támogatja a kutatása.
Ugyanaz, mint négy éve
Érdekesség, hogy a 2022-es választások előtt a manipulációs kerekasztal kutatócégei rendre azt mutatták ki, hogy az összbaloldali lista vezet a kormánypártokkal szemben. A végeredmény viszont ismert, a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelmet aratott, míg a baloldal csúfos kudarcot vallott. Akkor a 444.hu-nak Hann Endre beismerte, hogy voltak olyan kutatások, amelyek kimondottan a közvélemény befolyásolására készültek. A saját érintettségéről így fogalmazott:
Igenis volt, hogy öncenzúrát gyakoroltam, illetve én is sugalmaztam olyat, hogy lehet ez a választás akár szoros is. Mert az tény, hogy igenis befolyásolnak a közvélemény-kutatások.
Korai még előrejelzésnek nevezni a közvélemény-kutatásokat, mert szemrehányások érhetnek majd, ha április 12-én véletlenül nagyon eltérő eredmények lesznek – magyarázkodott Hann Endre az egyik televízió-műsorban. A Medián ügyvezetője ezzel nem először teszi zárójelbe saját felméréseit, amelyekkel rendszeresen a Tisza Párt magabiztos előnyéről próbálja meggyőzni a közvéleményt.

Forrás: MW-archív
Újabb magyarázkodásba kezdett Hann Endre a szerdán nyilvánosságra hozott friss közvélemény-kutatásuk adatairól. A Medián ügyvezetője előre mentegetőzik, mert elképzelhetőnek tartja, hogy az áprilisi választási eredmény egészen más lesz, mint amit most jósolnak. A régi baloldali kutató januári felmérése szerint nőtt a különbség a két nagy párt között, méghozzá Magyar Péterék javára: a Tisza 51 százalékon áll a választani tudó biztos szavazók körében, szemben a Fidesz 39 százalékával.
Ez semmiképpen sem előrejelzés
Erről kérdezték az ATV Start című műsorában csütörtök reggel Hann Endrét, aki a főbb adatok ismertetése után arról beszélt:
Én még korainak tartom, hogy ezeket a számokat előrejelzésnek nevezzük. Ez néha félreértésre is ad okot. És hogyha véletlenül nagyon eltérő szavazási eredmények lesznek majd április 12-én, akkor utólag vannak, akik szemrehányásokat tesznek, hogy lám, a Medián mekkorát tévedett, mert januárban ezt meg azt mondta.
Azt is hozzáfűzte, reméli, hogy nem fognak nagyot tévedni, de ez még semmiképp sem előrejelzés.
Videó 04:29-től:
Manipuláció, majd magyarázkodás
Nem ez az első alkalom, hogy a saját kutatási eredményét teszi zárójelbe a Medián ügyvezetője. A cég oszlopos tagja az úgynevezett manipulációs kerekasztalnak, amelyhez több közvélemény-kutató cég is sorolható. Tevékenységük lényege úgy foglalható össze, hogy 2024 októbere óta a Tisza Párt népszerűségének folyamatos emelkedését mutatják ki, ezzel pedig esélyes kihívónak állítják be Magyar Péter pártját. A mérések így tulajdonképpen már nem kutatják az állampolgárok véleményét, hanem befolyásolni próbálják azt.
Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Hann Endre rendre árnyalja, alkalmanként kifejezetten hitelteleníti a saját kutatási eredményeiket.
Ez történt 2024 novemberében is, amikor a Klubrádió reggeli műsorában a Medián ügyvezetőjét a cég aktuális közvélemény-kutatásáról kérdezték, amely szerint akkor 11 százalékkal vezetett a Tisza Párt a Fidesz előtt. Hann arról beszélt, hogy nem Magyar Péterék erősödtek, hanem a Fidesz gyengült, de a kormánypárti szavazók nem „áramlottak át” a Tiszához, csupán elbizonytalanodtak. Ezt követően konkrétan lenullázta a saját felmérésük hitelességét, amikor azt fejtegette, hogy a Fidesz látszólagos gyengülése az elmúlt másfél évtizedben mindig abban mutatkozott meg, hogy valamivel kevesebb volt a biztos szavazójuk. Majd így folytatta: „Most is kevesebb, ezért van olyan nagy különbség a választani tudó biztos szavazók körében. Ugye ezt emelik ki a hírek, ezt a 11 százalékos különbséget, ami azért egy kicsit félrevezető, mert egy kisebb mintarészre vonatkozik, ezért nagyobb a hibahatára is.”
Hann Endre lényegében azt is elismerte, hogy a kutatások manipulálni tudják a közvéleményt, a választók pártpreferenciáját.
A valóság túlságosan unalmas
A Medián ügyvezetőjének okfejtése szerint amíg hónapról hónapra a kormánypártok fölényes előnyét mérték a kutatócégek, az unalmas volt, senki nem figyelt rájuk, majd amikor megjelent az első felmérés, amelyben a Tisza Párt beérte vagy hajszállal meg is előzte a Fideszt, onnantól fontos témává vált, hogy van egy új kihívója a hatalmon lévőknek.
Hann úgy fogalmazott, hogy a közvélemény-kutatásoknak van befolyásoló hatásuk, mert felhívják a figyelmet egy változásra.
A „bandwagon effect” kifejezést említette, ami azt jelenti, hogy az ilyen felmérések hatására az emberek szívesebben „felszállnak arra a vonatra”, ami a többség szerint jó irányba megy, vagyis csatlakoznak egy tendenciához, esetünkben a Tisza Párt erősödéséhez.
Cél a közvélemény befolyásolása
Végül érdemes felidézni, hogy mit mondott Hann Endre a 444.hu 2022. szeptemberi cikkében, ahol arra keresték a választ, hogy a közvélemény-kutatók előzetes méréseihez képest miért bukott olyan hatalmasat a baloldal az áprilisi országgyűlési választásokon. A Medián ügyvezetője itt elismerte: „valóban voltak olyan kutatások, illetve inkább közlemények, amik kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek.”







