RETRO RÁDIÓ

Fiataloknak további kedvezmények az OTTHON Startban?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 20. 10:26
Frissítve2025. 08. 20. 15:48

A Fidelitas javaslatai.

A Fidelitas elnöke a Magyar Nemzetnek arról beszélt: olyan javaslatokat fogalmaztak meg egy egyeztetés során, ami további enyhítéseket jelentene a fiatalabb korosztálynak.

 

 

– Panyi Miklós miniszterhelyettessel egyeztettem az Otthon start program kapcsán, és a Fidelitas nevében olyan javaslatokat fogalmaztunk meg, amelyek további enyhítéseket tartalmaznának a fiatalabb korosztálynak – mondta el  Mohácsy István, a Fidelitas elnöke. 

Mohácsy István (Facebook)
Mohácsy István, a Fidelitas elnöke. Forrás: Facebook

Kiemelte:

az Otthon start program minden magyar állampolgárnak lehetőséget biztosít, ugyanakkor a fiatalokat erőteljesebben kell segíteni a saját otthonhoz jutásban, éppen ezért fogalmaztunk meg egy konkrét javaslatot, amelynek a megvalósíthatóságát jelenleg vizsgálják.

A Fidelitas elnöke hozzátette, az Otthon start program kiváló lehetőség egy fiatalnak.

A program valódi segítség a fiatalok számára. Hogyha az ötvenmillió forintos hitelkonstrukcióval számolunk, akkor a teljes törlesztő havonta körülbelül olyan 230-240 ezer forint. Mindeközben egy ingatlan bérleti díja már kétszázezer forint körül van. Vagyis ezt az összeget lakhatás szempontjából így is, úgy is ki kell fizetnie a fiataloknak

– jelentette ki Mohácsy István. Kiemelte, a Fidelitas tagságán belül nagyon pozitív volt a fogadtatása az Otthon start programnak.

A kormányzat mindig is sokat tett azért, hogy a magyar fiataloknak és a magyar családoknak jó legyen. Az Otthon start program pedig a családbarát kormányzati intézkedések sorában egy újabb elem, ami segítséget nyújt a családoknak és a fiataloknak egyaránt. Éppen ezért a Fidelitas maximálisan támogatja és üdvözli a kormány ezen intézkedését

– zárta a beszélgetést a politikus. 

Ezekkel az otthonteremtési támogatásokkal vonható össze a fix három százalékos hitel

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ismertette, hogy milyen más programokkal vonható össze a kormány által életre hívott Otthon start hitel.

 

 

Az újépítésű ingatlanok sem esnek ki a sorból, az Otthon Startból megvehető lakások ára viszont legfeljebb százmillió forint lehet Fotó: Arpad Kurucz

„Önmagában és kombinálva is. A fix 3 százalékos lakáshitel minden más otthonteremtési programmal is összevonható lesz” – tudatta Kocsis Máté a közösségi oldalán. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte, hogy az Otthon start összevonható a csok plusszal, a falusi csokkal vagy a babaváró hitellel is.

Így még többen juthatnak saját otthonhoz és tervezhetik a jövőjüket

– tette hozzá.

Mik az Otthon Start hitel felvételének feltételei?

A fix 3%-os lakáshitelt azok a magyar állampolgárok igényelhetik, akik betöltötték a 18 éves életkort, büntetlen előéletűek, köztartozás mentesek és legalább 2 éves társadalombiztosítási (TB) jogviszonyuk van. Ezek mellett pedig meg kell majd felelni a választott bank hitelfelvételi szabályainak is. További, a megvásárolt ingatlanokra vonatkozó feltétel, hogy 

  • a megvásárolni kívánt ingatlan vételára legfeljebb 20 százalékkal térhet majd el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől,
  • nem csak kész ház vásárolható a kölcsönből, hanem építkezés esetén a bank által már elfogadott költségvetésből még fennmaradó költségekre is elkölthető lesz a pénz,
  • rokontól tilos lesz vásárolni és nem építheti rokon az ingatlant,
  • a kölcsön csak egy alkalommal vehető majd igénybe, ha a benyújtását megelőző 10 éven belül nem rendelkezett az igénylő saját tulajdonú belterületi lakóingatlannal, pontosabban annak több mint 50%-ával,
  • nem minősül saját tulajdonú ingatlannak az, aminek a vételára kevesebb, mint 15 millió forint volt vagy ami haszonélvezettel terhelten került a tulajdonunkba.

Ilyen dokumentumokra lesz szükség a hitelkérelem benyújtásakor

Néhány dokumentumot biztosan magunkkal kell majd vinni a bankban, amikor az Otthon Start hitelt igényeljük. Ezek a következők:

  • személyazonosító okmány (személyi, útlevél, jogosítvány) - ezek érvényességét nem árt előre leellenőrizni,
  • lakcímkártya,
  • adókártya (adóigazolvány, ideiglenes adóigazolvány vagy hatósági bizonyítvány),
  • adásvételi szerződés,
  • erkölcsi bizonyítvány,
  • a tulajdoni lap másolata,
  • munkaviszony igazolás vagy a foglalkoztató által kiállított igazolás, egyéni vállalkozói igazolás.

Hogyan lehet és mikor érdemes beszerezni ezeket a dokumentumokat?

A hitel igényléséhez biztosan szükség lesz egy 30 napnál nem régebbi TB jogviszony igazolásra. Ezt a tartózkodási helyünk szerinti kormányhivatalnál lehet majd kikérni személyesen, e-papíron vagy postai úton egy igénylőlap kitöltését követően. A beszerzésével addig érdemes vári, amíg a kormányhivatalok oldalán megjelenik az Otthon Start lakáshitelhez szükséges igazolás igénylőlapja. Aki nem biztos benne, hogy megvan a 2 éves jogviszonya, az díjmenetesen előre leellenőrizheti személyesen a kormányhivatalokban, vagy online az Ügyfélkapun keresztül, Ügyfélkapu+ vagy DÁP alkalmazás segítségével.

  • A köztartozás mentességről a NAV-tól kérhető majd igazolás. Ez az úgynevezett nullás igazolás 15 napig érvényes és itt igényelhető. A közel két hetes érvényesség miatt ezt az iratot a többi irat beszerzése után érdemes megkérni.
  • Egy bankszámlakivonatra is szükség lehet, ha nem a saját bankunknál igényeljük az Otthon Start hitelt. Ezt a dokumentumot is be lehet szerezni online, akár a bankunk applikációján keresztül is. Fontos tudni, hogy általában 3-6 havi kivonatot kérnek a bankok.
  • Munkaviszony igazolás a munkáltatónktól kérhető. Fontos, hogy legalább 3-6 hónapja kell a jelenlegi munkahelyünkön dolgozni egy ilyen jellegű hitel igényléséhez, a próbaidőt, felmondási időt a legtöbb bank ugyanis nem fogadja el munkaviszonynak.
  • A hiteles tulajdoni lapot pedig itt lehet letölteni a megvásárolni kívánt ingatlanra vonatkozóan, első alkalommal ingyenesen, de az eladó is átadhatja nekünk az adás-vételi szerződés megkötésekor. Ez utóbbi dokumentumot szintén magunkkal kell majd vinni a bankba, méghozzá az aláírását követő 180 napon belül.
  • A büntetlen előélet igazolásához egy erkölcsi bizonyítványra is szükség lesz majd, ami ingyenesen beszerezhető a DÁP mobilalkalmazásból, vagy a magyarorszag.hu-n keresztül. Egy ilyen dokumentum 90 napig érvényes!

További szabályok, amiket nem árt szem előtt tartani

Az állam javára 5 éves jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre a kölcsönösszeg 20 százalékának erejéig (pl. 40 milliónál 8 millió forintra) az Otthon Start Programos ingatlanok esetében. Ez alatt az 5 év alatt nem lehet eladni, lebontani, másnak átadni, haszonélvezeti joggal terhelni vagy nem lakásként használni az ingatlant, kiadni viszont ki lehet majd. Az Otthon Start hitelt folyósító bankok legfeljebb 30.000 forint díjat számolhatnak majd fel a kölcsön igénylésével és folyósításával kapcsolatban. Ezen kívül csak az értékbecslési díjat és a helyszíni szemle díját kérhetik majd el. A bankoknak a hitelbírálatra 30 napjuk lesz, építkezés esetén 60 nap, amibe nem számít bele a 10 napos hiánypótlási időszak.

A végső szabályokat tartalmazó rendelet is megjelent már

Ebben az olvasható, hogy a 15 millió forintos felső értékhatár a meglévő ingatlannál nem az egész ingatlanra, hanem a tulajdonrészre vonatkozik. Emellett az is, hogy

  • ha a hiteligénylő bevon egy szülőt adóstársként, az adóstársnak szintén teljesítenie kell a program feltételeit, kivétel ez alól a már meglévő ingatlantulajdonra vonatkozó korlátozás, aminek elég, ha csak egyikük felel meg, hasonlóan a házastársakhoz,
  • a hitel felhasználható birtokközpontok vásárlására is, melyeknél 150 millió forint a maximális ár,
  • a négyzetméterenkénti 1,5 millió forintos ársapka mind a vétel, mind az építkezés esetében érvényes,
  • nem igényelhető a kölcsön haszonélvezettel terhelt ingatlanra vagy kizárólag résztulajdon megvételére,
  • a hitel azok számára is elérhető, akiknek az elmúlt tíz évben több 50%-nál nagyobb tulajdonhányadú ingatlanuk is volt, de azokat már eladták a kérelem benyújtása előtt,
  • a megvásárolni kívánt ingatlan értékbecslési szakvéleményének kiállítása a hitelkérelem benyújtását megelőző 90 napnál nem lehet régebbi.

Kiderült, jobban megéri Otthon Start hitelből saját lakást venni, mint az albérletet fizetni

Egy átlagos magyar pár akár 30-47 millió forintot is kifizethet albérletre, mire eljut odáig, hogy saját otthont vegyen, ez egy garzon ára lehet. A 3%-os hitel, az Otthon Start Program havi törlesztője sokszor nem, vagy alig magasabb, mint az albérlet bérleti díja, de a különbség az, hogy a végén saját lakásunk lesz. Erről itt írtuk bővebben.

Más támogatásokkal is kombinálható lesz az Otthon Start

Ha a kinézett ingatlan megvásárlásához nem lenne elég a fix 3 százalékos hitellel felvehető 50 millió millió forint, akkor az otthonteremtési program más támogatásokkal is kombinálható lesz. Ezek azok a jelenleg is elérhető állami támogatások, amelyek jól passzolhatnak az Otthon Start Program mellé:

  • CSOK Plusz,
  • falusi CSOK,
  • Babaváró hitel,
  • munkáshitel.

További segítséget jelenthet az első saját otthon vásárlása előtt állók számára, hogy a házastársak közösen is igényelhetik a hitelt. A tulajdoni feltételeknek és a legalább két éves társadalombiztosítási-jogviszonyra vonatkozó következményeknek elég, ha egyikük megfelel. A kombinálható támogatásokról itt lehet bővebben olvasni.

A támogatások kombinálása további kedvezményeket is jelenthet

A csok plusz, a falusi csok és a babaváró támogatás az elmúlt években 343 ezer családnak segített otthonteremtési céljaik megvalósításában - hangzik el a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkárának videójában. Koncz Zsófia az is közölte, szintén jó hír, hogy a csok pluszhoz és a falusi csokhoz járó illetékmentesség és a falusi csokhoz járó áfa-visszatérítés kombinációjával is maximalizálhatók a lehetőségek.

A bankok küzdenek az ügyfelekért

Az igényléseket csak szeptember elsejétől fogadhatják be a pénzintézetek, de a bankok legnagyobb része már fogad előregisztrációt, és több szolgáltató kalkulátorral is segíti az új támogatott hitel után érdeklődőket. Sőt, szinte mindegyik banknak van már saját tájékoztató oldala is az Otthon Start hitelről.

Rengeteg új lakás épülhet az Otthon Start programnak köszönhetően

A keresleti oldal bővülése után a kínálati oldal is lendületet kaphat: a piacon megjelenő új, minőségi lakások bővítik a választási lehetőségeket, élénkítik a versenyt az árakban, és hozzájárulnak a lakáspiac stabilitásához. Ezt segíti az az új szabályozás, ami a héten jelent meg és maximális gyorsítópályát biztosít a nagy volumenű lakásépítéseknek: gyorsabb engedélyezés, kevesebb adminisztráció, mindez állami vagy uniós támogatás igénybevétele nélkül is. Lánszki Regő országos főépítész a rendelet fő pontjait is felsorolta:

  • kiemeltté nyilvánítható minden legalább 250 lakásos projekt, amelynek minimum 70 százaléka megfelel az Otthon Start Program feltételeinek,
  • a minősítéshez nincs szükség állami vagy uniós forrásra,
  • csökkentett adminisztrációs teher és rövidebb engedélyezési folyamat.

 

Az ingatlanok esetleges drágulásáról is derültek ki részletek

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a rémisztgetésekkel ellentétben nem okoz áremelkedést az ingatlanpiacon Otthon Start Program-erről beszélt Balogh László ingatlanszakértő és Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter is. Az ingatlanszakértő elmondta: a júliusi adatok átlagosan 0,2 százalékos áremelkedést mutattak, amely tavaly november óta a legalacsonyabb emelkedés. Ez feltehetően azért van, mert a hitelprogram keretében csak azokat a lakásokat lehet megvásárolni, amelyek 100 millió forintba kerülnek és a négyzetméteráruk nem haladja meg a másfél millió forintot. A házak és tanyák estében a vételár 150 millió forintban van maximálva.

Kiderült, négyből három eladó ingatlan megfelel az Otthon Start feltételeinek

Országszerte négy eladó lakóingatlan hirdetésből három megfelel az Otthon Start programban elérhető 3 százalékos kamatozású hitel feltételeinek az ingatlan.com adatai szerint. A több, mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből 102 ezer megfelel a kritériumoknak, amelyek szerint maximum 1,5 millió forint lehet a négyzetméterár, emellett legfeljebb 100 millió forintos lakásra, illetve 150 millió forintos házra lehet igényelni a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt. Ez azt jelenti, hogy az ingatlan.com oldalán az eladó lakás és ház kínálatának 75 százaléka szóba jöhet a programban érintett vevőjelöltek számára.

A 2025 szeptemberétől igénylehető Otthon Start hitel összege legfeljebb 50 millió forint lehet majd, a megvásárolni kívánt ingatlan bruttó ára lakás esetén 100 millió, ház esetén 150 millió forint lehet úgy, hogy egy négyzetméter ára nem lehet több bruttó 1,5 millió forintnál. A hitel futamideje 25 év lehet, az éves kamat 3%, az önerő pedig 10%

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.