Szoboszlai Dominik
Egy arab származású politológus kemény fellépést sürget. A klánbűnözés miatt Németország katasztrófa előtt áll.
Klánbűnözés Németországban. Mahmúd Jaraba politológus a klánbűnözők következetesebb deportálását szorgalmazza. „A legtöbb elítélt bűnöző Németországban marad, és szabadulás után ott folytatja, ahol a „kényszerpihenő” előtt abbahagyta. Erre a problémára politikai megoldást kell találnunk - mondja -, ellenkező esetben akár egymilliósra is nőhet a bűnözői létszám az országban, annak minden káros következményével együtt, mint a kábítószer-kereskedelem, rablás, fegyveres leszámolás.
Mahmúd Jarab szerint a klántagok többsége úgy véli, „bármit megtehetnek, anélkül, hogy következményekkel kellene szembenézniük”. "Vannak fiatalok, „akik 20, 30 bűncselekményt követnek el, mielőtt elkapják vagy elítélik őket. Ez nagy probléma.” Amikor egy kitoloncolást az autópálya lezárásával akadályoznak meg bűnözők, akkor kijelenthető, hogy az állam elvesztette a csatát a bűnözőkkel szemben. A bűnözők tevékenysége már nem korlátozódik az olyan városokra, mint Berlin, Essen és Hannover, „jelentősen megnőtt a bűnözők száma és új bűnöző csoportok jelennek meg olyan régiókban, mint Stuttgart, Hamburg és Nürnberg”. Jaraba úgy véli:
"A következő években a bűnözés további növekedését fogjuk látni, katasztrofális helyzettel állunk szemben."
Különösen a szíriaiak körében nem szokatlan, hogy tizenegy-tizenkét éves fiúk bűnözőkké válnak. Ezért van szükség iskolákra a prevenciós munkához és az oktatáshoz.
„Ha a gyerekek nem fejezik be az iskolát, nem alakulnak ki társas kapcsolataik, és csak az utca marad számukra, akkor előbb-utóbb bandákhoz csapódnak”
– figyelmeztet Jaraba, aki szerint a politikusok nem tanultak a múltból. „A klánbűnözés meghatározó csoportjai Libanonból és Törökországból érkeztek hozzánk menekültként az 1980-as és 1990-es években. Hosszú ideig nem dolgozhattak, ami bűnözői struktúrák kialakulásához vezetett. Esetükben tízezrekről van szó, de ha ez a folyamat a szíriaiak esetében is végbemegy, akkor majdnem egymillió emberről beszélünk."