POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.02.01.

A 444 buktatta le Magyar Pétert, tényleg hazudott

Össze-vissza beszél, hogy megtévessze az embereket.

A 444.hu tényellenőr portálja, a Lakmusz írt egy részletes cikket arról, hogy a Tisza Párt elnöke nem mondott igazat arról, hogy hány alkalommal vett részt az európai parlamenti üléseken. A politikus az általa közölt több mint ötvenszázalékos arány helyett valójában csak az ülések 38 százalékán vett részt. A Magyar Nemzet összeállításában felidézték Magyar Péter egyéb súlyosabb hazugságait is.

 

Részletes elemzést közölt a 444.hu Lakmusz nevű „tényellenőr” blogja arról, hogy Magyar Péter hány alkalommal jelenhetett meg eddig a munkahelyén, az Európai Parlamentben. A cikk különböző forrásokra hivatkozva végül megállapította, hogy a Tisza Párt elnöke nem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy az EP üléseinek jóval több mint ötven százalékán részt vett. A Lakmusz szerit ez az arány csak 38 százalék, amivel Magyar Péter messze a legkevésbé aktív a magyar EP-képviselők közül. Sőt, a 444 blogja arra is felhívta a figyelmet, hogy a Tisza Párt elnöke Deutsch Tamás munkájáról sem mondott igazat, ugyanis azt állította, hogy kétszer annyi ülésen vett részt, mint a fideszes politikus. Ezzel szemben tény, hogy Deutsch Tamás az EP üléseinek 88 százalékán jelen volt, ami több mint kétszerese Magyar részvételeinek. 

A Tisza Párt első emberét eddig is számos alkalommal érték hazugságon, de az újdonság, hogy már a baloldali média is leleplezi valótlan állításait.

De nézzük Magyar Péter legsúlyosabb állításait, amelyek nem bizonyultak valósnak! 

 

„Politikai porond? Még viccnek is rossz!”

Már az első alkalommal, amikor a nyilvánosság elé lépett – a Partizánnak adott tavaly februári interjúban –, olyat állított, amit később ő maga cáfolt. Magyar Péter azt mondta a műsorvezető kérdésére: „viccnek is rossz”, hogy a politika porondjára akarna lépni. Alig telt el néhány hét, március közepén már egyértelművé vált, hogy Magyar politikai szervezetet épít, pártot alapított, elindult a június 9-i választásokon és európai parlamenti mandátumot szerzett. 

Hazugság az ATV-ről

Előfordult olyan eset is, amikor egyértelműen dokumentált tényeket tagadott le a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter június 10-én az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt vetette a műsorvezető szemére, hogy március 28. és május 3-a között nem hívták be a televízió adásába. Rónai Egon ezt cáfolta, és egy dokumentumköteget is átadott Magyarnak, amiben részletezték a meghívásokat dátum szerint. 

A politikus ekkor felugrott a székéből és sértődötten kiviharzott a stúdióból. Később még az ATV részletes tényközlése után is „hazug narratívának” nevezte a csatorna állításait, és az sem zavarta, hogy 2024. április 8-án konkrétan szerepelt is az Egyenes beszédben. 

Valótlanság arról, hogy soha nem bántotta a feleségét 

A múlt év tavaszán egy kaposvári kampánygyűlésén a Tisza Párt elnöke azt állította, hogy a volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter a Frizbi tv-nek adott interjúban nem mondott olyat, hogy bántotta volna, „olyat viszont mondott, hogy ő engem igen”. 

A valóság ezzel szemben az, hogy Varga Judit több olyan esetet is említett, amikor Magyar Péter fizikailag is bántalmazta. Egyik alkalommal terhesen nekilökte az ajtónak, máskor késő este, ittasan könyvekkel dobálta a volt feleségét, majd levette a nadrágját és az övvel együtt azt is hozzávágta. 

 

Önmagát cáfolta 

Magyar Péter önmagát is megcáfolta, amikor arról beszélt tavaly május 9-én a miskolci látogatása során: nem kell elhinni, hogy korábban Mészáros Lőrinchez jelentkezett munkára, mert ez csak a „propaganda hazugsága”. (A videón 3:00-tól.) 

Egy hónappal korábban a Válasz Online podcastműsorában azoban még egészen másképp adta elő a történetet. – Én tárgyaltam akkoriban Mészáros Lőrincnek valamelyik cégével, de nem Mészáros Lőrinccel. Ugye, én valóban el szerettem volna – egy piaci cégnél dolgoztam – és el szerettem volna menni egy másik piaci céghez – fogalmazott Magyar Péter. (A videón: 8:46-tól.) 

Internetblokkolónak hazudott rádiókészülékek

Egészen nevetséges hazugságokkal is előállt Magyar Péter, ilyen volt például, amikor azt állította, hogy a kampányrendezvényein szándékosan blokkolják a hatóságok az internetelérést. A közösségi oldalán azt írta: „Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről.” 

A rendőrség a Police.hu portálon közzétett tájékoztatásában gyorsan helyretette a legvadabb összeesküvés-elméleteket idéző hazugságot. A közösségi oldalakon közzétett – nehezen azonosítható – fényképfelvételeken minden valószínűség szerint egy szolgálati (EDR) rádiókészülék látható, olyan, amilyet a rendőrök – így a gyűlések biztosításába beosztott munkatársaink is – használnak – közölte a hatóság

Durván elhazudott reálbérek

Vaskos hazugságokat közölt a magyar életszínvonal alakulásáról is a Tisza Párt elnöke. A választási kampány hajrájában a közszolgálati televízióban rendezett vitán azt mondta Magyar Péter, hogy az utóbbi két évben 15-20 százalékkal csökkentek a reálbérek. Ezt a durva valótlanságot éppen a Lakmusz leplezte le, a KSH adataira támaszkodva. Eszerint 2022-ben a magas infláció ellenére a reálkeresetek 2,5 százalékkal emelkedtek, és 2023-ban is csak 2,9 százalékkal csökkentek. Két év alatt az összesített reálbércsökkenés nem 15-20 százalékos volt, hanem mindössze 0,47 százalékos. 

Hamis állítások a szegénységről

Ismét a 444 tényellenőri csapata cáfolta Magyar gyakran hangoztatott állítását arról, hogy hazánk az EU második legszegényebb országa. Mint azt a Lakmusz írja: a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP leginkább az országok jóléti szintjének kifejezésére alkalmas mutató. A tagállami adatokat évente frissíti az Eurostat, az utolsó felmérés 2023 decemberében készült. Ebben Magyarország egy főre jutó GDP-je az unió átlagának 76,4 százalékát érte el vásárlóerő-paritáson. Ezzel a 27 tagállam közül az ötödik legrosszabb helyen állunk – írták a tényellenőrök

Abszurditás: 88 éves átlagéletkor Belgiumban 

Egészen képtelen kijelentései is voltak a Tisza Párt elnökének, hiszen egyik alkalommal azt mondta, hogy „Nyugat-Európában, Belgiumban az emberek 90 százaléka sportol, és az átlagéletkor 88 év. És 80 éves korukig egészségesen élnek az emberek.”

Természetesen abszurd számokat emlegetett Magyar Péter, a valóságban Belgiumban 41,9 év az átlagéletkor, míg az Európai Unió átlaga 44,5 év. 

Nagyot pukkant a lufi, ezúttal bíróság mondta ki: Magyar Péter hazudott

A Tisza Párt elnökének mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, hogy kifizesse a büntetést.

 

 

20241005_Budapest_Magyar Péter tüntetés_MG_MW 051

„A bíróság jogerősen kimondta, hogy a Magyar Péter által Kubatov Gáborról elmondottak nem minősülnek sem rágalmazásnak, sem becsületsértésnek, ezért megszüntette az eljárást” – jelentette be a Tisza Párt elnöke pénteken közösségi oldalán. Magyar Péter szerint ezzel „Kubatov Gábor ismét csúnyán lyukra futott”. 

Azonban nem kellett sok idő, hogy kiderüljön: nem futott lyukra, sőt. Kubatov Gábor közösségi oldalára felöltötte a bírósági meghagyást, amelyből kiderült: Magyar Péter ismét hazudott.

Emlékezetes, Vogel Evelin hangfelvételei kapcsán a Tisza Párt elnöke többek között azt hangoztatta, hogy Kubatov Gábor pénzeli a volt barátnőjét, aki a róla készült hangfelvételekkel zsarolta meg. A Fidesz alelnöke ezután feljelentette rágalmazás és becsületsértés miatt.

A bíróság végül arra kötelezi Magyar Pétert, hogy hat hírportálon, saját költségén beismerő, bocsánatkérő közleményt kell megjelentetnie. Arra is kötelezik Magyar Pétert, hogy 15 napon belül fizessen meg Kubatov Gábornak egymillió forintot, valamint négyszázezer forint plusz áfa perköltséget.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek