tóth gabi
Nem tudni pontosan, hányan élnek még közülük
Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter szombaton megerősítette, hogy újrakezdődnek a közvetett tárgyalások a Hamász iszlamista palesztin szervezettel Katarban a 2023. október 7-i Izrael elleni támadás óta a Gázai övezetben fogva tartott túszok elengedéséről.
A miniszter tájékoztatta Liri Albag túsz szüleit – akiről a Hamász szombaton sugárzott egy videót -, hogy „folyamatban vannak az erőfeszítések a túszok kiszabadítására, egyebek mellett izraeli küldöttség utazott tegnap (pénteken) tárgyalni Katarba” – tudatta a miniszter kabinetje közleményben.
A közlemény szerint Benjámin Netanjahu pontos utasításokat adott a tárgyalások lefolytatásával kapcsolatban. A Hamász pénteken jelentette be, hogy Dohában újrakezdődnek a tárgyalások egy gázai övezeti fegyverszünetről. Hozzátette, hogy a tárgyalások az Izrael és a Hamász közötti ellenségeskedés teljes beszüntetéséről és az izraeli csapatoknak a Gázai övezetből történő kivonásáról folynak majd.
Benjámin Netanjahu szintén beszélt Liri Albag, az elrablásakor a dél-izraeli Nahal Oz támaszponton katonai szolgálatát töltő 19 éves fiatal nő szüleivel, és ígéretet tett a családnak, hogy Izrael továbbra is mindet megtesz Liri és minden túsz hazatérése érdekében.
A Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok égisze alatt kifejtett intenzív diplomáciai erőfeszítések ellenére egy 2023. november végi egyhetes fegyverszünet kivételével eddig nem sikerült tűzszünetben megállapodni. Ez utóbbi alkalmából túszokat cseréltek ki izraeli börtönökben fogva tartott palesztin foglyokra.
A Biden-adminisztráció „informális” tájékoztatást küldött az amerikai Kongresszus számára 8 milliárd dollár értékű izraeli fegyvereladási szándékról.
A törvényhozás felé a külügyminisztérium küldte el pénteken az egyelőre nem hivatalos tájékoztatást, amely kormányzati források szerint részben olyan eszközöket tartalmaz, amelyek az amerikai készletekből eljuttathatók, de azok többsége egy, vagy akár több év múlva juthat el Izraelbe.
A fegyvereladásról szóló üzlet egyebek közt tartalmaz közepes hatótávolságú levegő-levegő rakétákat, 155 milliméteres tüzérségi aknákat nagy távolságú célpontok ellen, valamint Hellfire AGM-114-es rakétákat és 250 kilogrammos bombákat. Az adminisztráció fegyvereladásra vonatkozó terve a képviselőház külügyi és a szenátus külkapcsolati bizottsága elé kerül véleményezésre.
Az Egyesült Államok 2023. október 7-e, a Hamász Izrael elleni terrortámadása óta 17,9 milliárd dollár értékben juttatott el fegyvereket Izrael számára a védelemhez, ugyanakkor a Biden-adminisztráció felfüggesztette bizonyos típusú eszközök – köztük nagy pusztítóképességű bombák – szállítását az izraeli hadsereg Gázai övezetben végrehajtott katonai akciója miatt.
Egy palesztin meghalt, kilenc megsebesült az izraeli hadseregnek a ciszjordániai Náblusz menekülttáborában végrehajtott razziája során – jelentette szombatra virradóra a ciszjordániai palesztin egészségügyi minisztériumot idézve a Wafa palesztin hírügynökség, hozzátéve, hogy négy ember állapota súlyos.
A közlés szerint a Baláta nevű táborban végrehajtott műveletben a 18 éves Mohammed Medhat Ámirt a katonák lelőtték. Az izraeli hadsereg részéről a sajtó kérdésére azt közölték, hogy az ügyben vizsgálat indult. Hozzátették, hogy Náblusz közelében a hadsereg terrorellenes műveletet hajtott végre.
A hadsereg mindeközben folytatta támadásait a Gázai övezetben is, ezekben a helyi egészségügyi hatóságok szerint az utóbbi órákban 26 palesztin vesztette életét. A palesztin tájékoztatás szerint a hadsereg felrobbantott több épületet az övezet északi részén lévő Dzsabalíja menekülttáborban, és légicsapásokat hajtott végre Gázaváros ellen.
Legalább 11 ember, köztük a Hamász palesztin iszlamista mozgalom rendőrfőnöke meghalt egy izraeli légicsapásban a Gázai övezetben – számolt be csütörtökön helyi polgári védelem.
„Tizenegy ember mártírhalált halt, köztük három gyermek és két nő, 15 pedig megsebesült, miután a Gázai övezet déli részén, a Hán-Júnisz város várostól nyugatra fekvő al-Mavaszi térségében bombatámadás ért egy kitelepítetteknek menedéket nyújtó sátrat” – áll a polgári védelem közleményében.
A halottak között volt a rendőrfőnök, Mahmúd Szalah és helyettese, Huszam Sahvan – mondta Mahmúd Bászál, a polgári védelem szóvivője.
hangsúlyozva, hogy „humanitárius kötelességüket teljesítették népük szolgálatában”.
„Ezzel a merénylettel a megszállás továbbra is káoszt terjeszt a Gázai övezetben, és súlyosbítja polgárai emberi szenvedését” – tette hozzá közleményében a tárca, rámutatva, hogy Szalah 30 évet töltött a rendőrségnél, és hat évvel ezelőtt nevezték ki annak vezetőjévé.
Egy gázai mentős, Szálem Abu Szubha leírta a csapás helyszínét: „Azonnal a helyszínre mentünk, és a földön fekvő sebesülteket találtunk, többségükben gyerekeket, valamint két mártírhalált halt nőt. Körülbelül tíz sátor megsérült, és tűz volt látható” – tette hozzá.
A Gázából izraeli területre irányuló rakétatűz újbóli megindulása az elmúlt napokban kevés kárt okozott.
A Gázai övezetből indított rakéták száma jóval kevesebb, mint a háború elején, amely 2023. október 7-én kezdődött a Hamász iszlamista terrorszervezet példátlan támadásával izraeli terület ellen.
A Palesztin Hatóság (PH) felfüggeszti az al-Dzsazíra katari tv-csatorna sugárzását és tevékenységét a palesztin területeken, azzal vádolva azt, hogy „lázításra buzdít” és „beavatkozik” az ügyeibe.
„A kulturális, belügyi és kommunikációs minisztérium képviselőiből álló illetékes miniszteri bizottság úgy döntött, hogy felfüggeszti az al-Dzsazíra tévécsatorna és palesztinai tudósítói irodája műsorának sugárzását és befagyasztja minden tevékenységét, valamint ideiglenesen felfüggeszti az összes újságíró, alkalmazott, és a csatornához kapcsolódók munkáját, amíg jogi státuszát nem tisztázzák” – jelentette a Wafa hivatalos palesztin hírügynökség szerdán.
„Ez a döntés válaszul született arra, hogy az al-Dzsazíra olyan tartalmakat és tudósításokat sugározzon, amelyeket dezinformáció, lázításra való felbujtás és a palesztin belügyekbe való beavatkozás jellemez” – tette hozzá a Wafa.
Az al-Dzsazíra szerda este olyan felvételeket sugárzott, amelyeken a Palesztin Hatóság rendőrei egy 2025. január 1-jei keltezésű hivatalos bírósági dokumentumot adtak át újságíróiknak Rámalláhban.
A Mahmúd Abbász vezette Palesztin Hatóság részleges közigazgatási hatáskörrel rendelkezik Ciszjordániában, az Izrael által 1967 óta megszállt területen. Biztonsági erői már több hete részt vesznek a fegyveres csoportokkal való erőszakos összecsapásokban a Ciszjordánia északi részén fekvő Dzseninben, amelyeknek már mintegy tíz halálos áldozata van.
Ezek a csoportok, amelyeknek tagjai többnyire a Hamász és az Iszlám Dzsihád iszlamista mozgalomhoz tartoznak, hatékonyabbnak tartják magukat az Izrael elleni harcban, mint a Palesztin Hatóság.
A múlt héten az al-Dzsazíra elítélte a Mahmúd Abbász vezette Fatah ellene indított „kampányát” a megszállt Ciszjordániában. „Ez a kampány azt követően indult, hogy a csatorna a biztonsági erők és a fegyveres ellenállás közötti dzsenini összecsapásokról tudósított” – magyarázta a katari csatorna, amely megvédte munkájának semlegességét.
„Ez a döntés része a hatóság által a közelmúltban hozott önkényes intézkedések sorozatának, amelyek célja a közjogok és szabadságjogok akadályozása és a palesztin nép feletti biztonsági hatalmának megerősítése” – tette hozzá a mozgalom egy nyilatkozatban, amelyben felszólította a Palesztin Hatóságot, hogy azonnal vonja vissza döntését.
Az Iszlám Dzsihád, egy másik fegyveres palesztin csoport szintén tiltakozott az al-Dzsazíra betiltása ellen. Izrael már tavaly májusban úgy döntött, hogy megtiltja az al-Dzsazíra sugárzását az országban, és bezárja ottani irodáit.
Ez a csatorna és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormánya között régóta húzódó konfliktus következménye volt, amely a Gázai övezetben közel 15 hónapja dúló háború során eszkalálódott. Az izraeli hadsereg többször is azzal vádolta az al-Dzsazíra újságíróit, hogy a Hamászhoz kötődő „terrorista ügynökök” a Gázai övezetben.