tóth gabi
Miért lenne rossz a konfliktus befagyasztása?
Rosszabb lenne a minszki megállapodásoknál az ukrajnai konfliktusnak a jelenlegi frontvonal mentén való befagyasztása – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Novij Mir projektnek adott nyilatkozatában, amelyet csütörtökön reggel sugárzott a Vesztyi FM orosz állami hírrádió.
Lavrov hangot adott álláspontjának, amely szerint az azt célzó javaslatok, hogy a harci érintkezés vonala mentén vagy tíz évre fagyasszák be a konfliktust, nem mások, mit „a minszki megállapodások új csomagolásban”, sőt annál is rosszabbak.
– magyarázta Lavrov.
A második minszki megállapodáscsomagot 2015 februárjában hozták tető alá a donyecki és a luhanszki „népköztársaság”, illetve Kijev között, Oroszország, Németország és Franciaország támogatásával. Célja az ukrajnai fegyveres konfliktus lezárása, és a Donyec-medencének az Ukrajnán belüli megtartása volt, széles körű autonómiajogokat biztosítva a régiónak. Az akkori ukrán, német és francia vezetők utóbb elismerték, hogy céljuk nem a kiegyezés volt, hanem időt akartak nyerni az ukrán hadsereg felfegyverzéséhez.
Lavrov az interjúban nehezményezte, hogy Nyugaton most sem törődik senki az ukrajnai orosz és oroszajkú lakosság megsértett jogainak helyreállításával. Megismételte, hogy Oroszország sosem zárkózott el a konfliktus tárgyalásos rendezésétől, rámutatva, hogy az ukrán vezetés maga tiltotta meg önmaga számára a párbeszédet Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerével.
– hangsúlyozta a miniszter, ismételten éreztetve, hogy Moszkva szerint az ukrán elnök mandátuma május 20-án lejárt.
Arra a kérdésre, hogy Ukrajnában a jövőre tervezett elnökválasztás megoldja-e a kijevi hatalom legitimitásának kérdését, Lavrov azt mondta: ez attól függ, hogyan fogják őket lebonyolítani. Rossz példaként hozta fel a legutóbbi moldovai választásokat.
Lavrov Putyinra hivatkozva megismételte, hogy Oroszország nyitott a Donald Trump leendő amerikai elnök csapatával való kapcsolatfelvételre, megjegyezve, hogy „a labda az amerikai oldalon van”. Ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy Oroszország nem táplál semmilyen elvárást az új amerikai kormányzattal szemben, hanem a konkrét lépései alapján fogja megítélni.
Hangot adott véleményének, miszerint Washington alapállása sem az Ukrajnával kapcsolatos, sem az Európát érintő kérdésekben nem fog megváltozni, mert, mint mondta, az Egyesült Államok mindig is arra fog törekedni, hogy az ellenőrzése alatt tartson mindent, ami a NATO keringési pályáján belül, különösen ami a NATO területén történik.
„Emellett az Európai Unió és a NATO közötti határok egyre inkább elmosódnak mind katonailag, mind politikailag. Hogy hogyan fogják ezt az ellenőrzést gyakorolni, azt csak találgatni lehet. Nem az én dolgom találgatni, de több lehetőség is van” – mondta az orosz külügyminiszter.
Kifejtette, hogy szerinte Trump alatt Kína megfékezése lesz az elsőrendű feladat az Egyesült Államok számára, Oroszországot pedig „mai fenyegetésnek” tekintik a tengerentúlon.
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Voznyeszenka települést – jelentette be csütörtökön a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult, és 15 ellentámadást vert vissza. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében több mint kétezer, Kurszk irányában pedig mintegy 430 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
Vitalij Gancsev, az ukrajnai Harkiv megye Moszkva által kinevezett elöljárója azt mondta a RIA Novosztyinak, hogy az orosz erők beássák magukat Kupjanszk külterületein.
Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke ugyanennek a hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az orosz hadsereg „kiegyenesítette” a frontvonalat a Zaporizzsja megyei Novodorivka és Rivnopil között, és tovább nyomul nyugat felé. Rogov 12 négyzetkilométernyi terület elfoglalásáról tett bejelentést.
A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap folyamán az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint az ukrán hadiipart kiszolgáló egyik energetikai létesítményt, öt lőszerraktárt, négy harckocsit és 16 egyéb páncélozott harcjárművet, két nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és ugyancsak két vontatott tarackot, amerikai HIMARS-sorozatvetők hat rakétáját, továbbá 78 repülőgép típusú drónt.
Kurszk irányában az orosz hadijelentés szerint az ukrán fél egyebek mellett tíz harckocsit, két gyalogsági harcjárművet és 19 egyéb páncélozott harcjárművet veszített. Moszkva szerint a régióba augusztus 6-án betört ukrán erők több mint 32 580 embert, 212 harckocsit, 136 gyalogsági harcjárművet, 112 páncélozott személyszállító járművet, 1165 páncélozott harcjárművet, 940 gépkocsit, 281 tüzérségi löveget és 40 sorozatvetőt veszítettek.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást. A „Donyecki Népköztársaságban” lévő Horlivka belvárosában tíz civil sebesült meg ukrán tüzérségi találatok miatt.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön közölte: szakértői 60 milliárd rubelre (jelenlegi árfolyamon mintegy 230 milliárd forintra) becsülik azt a kárt, amelyet az ukrán hadsereg okozott az oroszországi brjanszki, belgorodi, kurszki, moszkvai, rjazanyi és volgográdi régiókban. A felmérés keretében több mint 25 ezer épületet és infrastrukturális létesítményt vizsgáltak meg.
Az SZK eddig mintegy 800 olyan külföldi „zsoldos” esetében emelt vádat, aki az ukrán fegyveres erők oldalán harcolt. Hetven vádlott – grúz, lett, litván, francia, amerikai, moldovai és svéd állampolgárok – büntetőügyében befejeződött a nyomozás. Az orosz bíróságok eddig több mint harminc zsoldost ítéltek el.
A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy őrizetbe vett egy 21 éves orosz állampolgárt, aki egy, a Központi Szövetségi Körzetben működő hadiipari vállalatról továbbított adatokat az ukrán katonai hírszerzésnek (GUR).
Az orosz megszállóknak nem sikerült bejutniuk a Harkiv megyei Kupjanszkba, a város a védelmi erők ellenőrzése alatt áll – közölte Andrij Kovalev százados, az ukrán vezérkar szóvivője csütörtökön az Ukrinform hírügynökséggel.
A tiszt azokra a hírekre reagált, amelyek szerint az oroszoknak sikerült elfoglalniuk Donyeck megyében Illinka települést, és benyomultak Kupjanszkba. A szóvivő Illinka elfoglalását határozottan cáfolta, Kupjanszkkal kapcsolatosan pedig hangsúlyozta, hogy az orosz csapatok valóban megkísérelték áttörni az ukrán erők védelmi vonalát, de minden támadásukat visszaverték.
„Négy hullámban támadták meg az ukrán védők állásait. Az ellenség összesen mintegy 15 haditechnikai eszközt vetett be, köztük harckocsikat is” – fejtette ki.
Kiemelte, hogy az orosz katonák egy része az ukrán fegyveres erők egyenruháját viselte, ami sérti a hadviselés törvényeit és szabályait, és háborús bűnnek minősül.
A kurszki területen a 36. ukrán dandár arról számolt be, hogy katonái visszaverték az orosz tengerészgyalogosok és deszantosok támadását. A Szudzsa közelében fekvő Zeljonij Sljah településnél lezajlott csatáról videófelvételt is közzétettek a Telegram közösségi oldalon.
Az Ukrajinszka Pravda hírportálnak nyilatkozva a dandár részéről hozzátették, hogy az orosz katonák közül öten haltak meg, nyolcan pedig megsebesültek. Az ukrán légierő közlése szerint az éjjel Oroszország 59 csapásmérő drónnal támadta Ukrajnát, közülük 21-et a légvédelem megsemmisített, 38 pedig eltűnt a radarról.
A vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt napban az ukrán erők 161 orosz támadást vertek vissza, a legtöbb összecsapás a Donyeck megyei Kurahove településnél volt.
A kijevi katonai vezetés összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 716 ezret, az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 19 orosz harckocsit, 64 tüzérségi és egy légvédelmi fegyvert, valamint 54 drónt.
Vadim Ljah, a Donyeck megyei Szlovjanszk polgármestere arról tájékoztatott, hogy az orosz hadsereg délelőtt ágyúzta a várost, aminek következtében károk keletkeztek több sokszintes épületben, a pedagógiai egyetem adminisztratív épületében és egy óvodában. Hozzátette, hogy a támadásban senki sem sérült meg.
Mint írták, a modul tornyára egy 7,62 milliméter kaliberű géppuska és egy akkumulátorral és kamerával ellátott vezérlőrendszer van felszerelve. A kezelő egy biztonságos menedékből irányítja a modult távirányítóval és FPV-szemüveggel, amellyel látja a videokamera által felvett képet.
Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos közölte, hogy hivatala újabb orosz háborús bűntettről kapott tájékoztatást. Mint mondta, hírszerzési információk szerint pár napja a Donyeck megyei Terni településen orosz katonák agyonlőttek egy nőt, aki „egyszerűen csak ment az utcán”.
A megyei ügyészi hivatal az erről szóló közleményéhez fotókat is mellékelt a Telegramon a megölt civil nőről. Az ügyészség közölte, hogy halált okozó háborús bűntett címén indítottak eljárást.