RETRO RÁDIÓ

Húszezer palesztin civilt telepítettek ki Gáza északi részéből

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 24. 07:21

A háború újabb szakasza.

Húszezer gázai palesztin civilt evakuáltak a Gázai övezet északi részén Dzsabália körzetéből, az izraeli erők őrizetbe vettek százötven palesztin fegyverest az iszlamista Hamász szervezet elleni újabb hadjáratban – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szerdán.

A közlés szerint noha a Hamász megpróbálta megakadályozni a civilek evakuálását, „megengedte a civileknek, hogy védelmük érdekében biztonságos módon és szervezett útvonalakon távozzanak”.

Az IDF azt is közölte, hogy kapcsolatban áll a nemzetközi közösséggel és a gázai egészségügyi szervekkel annak érdekében, hogy fenntartsák a kórházak sürgősségi osztályainak folyamatos működését. Átadják a szükséges orvosi felszereléseket, és a katonai helyzettől függően gondoskodnak az üzemanyag-ellátásról, valamint evakuálják a személyzetet és a betegeket.

Az izraeli hadsereg olyan, a Gázai övezetben talált dokumentumokról is beszámolt, melyek szerint az al-Dzsazíra arab hírhálózat hat újságírója a Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezetekben tevékenykedett.

Szerdán is több hullámban lőttek rakétákat és drónokat Libanonból izraeli területre, reggel egy Irakból indított drónt is megsemmisítettek Eilatnál. A Hezbollah, az Irán támogatását élvező libanoni síita fegyveres szervezet azt közölte, hogy egy Haifa melletti katonai létesítményt támadott Izraelben.

A Hezbollah Észak-Izrael elleni egyik támadásában, Naharíja városban egy repeszlövedék közepesen megsebesített a fején egy ötven év körüli férfit – jelentette az izraeli mentőszolgálat.

Az Izrael és Hamász közötti háború tönkretette a palesztin gazdaságot, a Gázai övezet életminőségi mutatóit 70 évvel visszavetette, a lakosság csaknem egészét mélyszegénységbe taszította – hívta fel a figyelmet kedden az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP).

A közel-keleti háború gazdasági, társadalmi és környezeti hatásairól szóló tanulmányt ismertetve az UNDP-nek a palesztin nép megsegítéséért felelős helyettes különmegbízottja, Chitose Noguchi hozzátette, hogy a palesztin területek – a Gázai övezet és az Izrael által megszállt Ciszjordánia – gazdasági teljesítménye az egy évvel ezelőtti izraeli invázióhoz képest mára 35 százalékkal csökkent.

Egyes mérések szerint a Gázai övezet lakossága körében a háború következtében a szegénység aránya megközelíti a 100 százalékot, a munkanélküliségi ráta pedig 80 százalékos – nyilatkozta Noguchi.

„A palesztin állam példátlan mértékű visszaesésen megy át”– mondta az ENSZ genfi sajtótájékoztatóján a Deir-al-Balahból néha recsegő vonalon keresztül becsatlakozó Noguchi.

„Becslések szerint a Gázai övezetben 70 évvel vetette vissza a fejlődést, egészen az 1955-ös szintig”.

Még optimális körülmények között is, ha a nemzetközi segélyek a jelenlegi szinten maradnának és akadálytalanul megérkeznének Gázába és Ciszjordániába, akkor is legalább egy évtizedbe telne, amíg a gazdaság teljesítménye visszaállna a háború előtti szintre – tette hozzá.

A jelentés szerint mintegy 3,3 millió palesztin, köztük 2,3 millió gázai lakos és 1,5 millió gyermek szorul sürgős humanitárius segítségre.

A megrongálódott infrastruktúra helyreállítási költségei elérhetik a 18,5 milliárd dollárt, ami a palesztin területek majdnem teljes 2022. évi gazdasági teljesítményének felel meg.

A jelentés szerint szeptember végén 625 ezer gázai diáknak nem volt hozzáférése az oktatáshoz, az iskolaépületek 93 százaléka súlyosan megrongálódott.

Hasonló a helyzet az egészségügyben is. Szeptember végéig 986 egészségügyi dolgozót öltek meg, és az egészségügyi alapellátási intézmények kevesebb, mint fele volt akárcsak részben működőképes is.

Újabb súlyos izraeli légitámadás érte a libanoni fővárost, a legnagyobb állami kórház közelében, és tizenhárom ember – köztük egy gyermek – meghalt, további 57 pedig megsebesült – derül ki a libanoni egészségügyi minisztérium friss adataiból.

A Rafík Haríri Kórházban is kisebb károk keletkeztek az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó fotósa szerint.

A kórház Bejrút déli külvárosának peremén található, az Irán-barát Hezbollah síita szervezet egyik fellegvárában, amelyet Izrael hetek óta intenzíven bombáz.

„A legfrissebb adatok szerint az izraeli ellenség támadásában a Haríri kórház közelében lévő Dzsnah körzetben 13 ember, köztük egy gyermek vesztette életét, a sebesültek száma pedig 57, közülük 17-et kórházba kellett szállítani,

és ezek közül is heten válságos állapotban vannak” – közölte a tárca.

Az izraeli hadsereg hétfőn bejelentette, hogy 24 óra alatt a Hezbollah libanoni síita szervezet mintegy háromszáz létesítményét támadta, miután a szervezet elleni offenzíváját kiterjesztette annak pénzügyi rendszerére, konkrétan a hozzá kötődő bankhálózatra is.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala hétfőn elítélte a civil létesítményekben okozott „jelentős károkat”, amelyeket a Hezbollah bankhálózata elleni bombázás okozott.

Az AFP hivatalos adatokon alapuló számítása szerint legkevesebb 1489 ember vesztette életét Libanonban szeptember 23-óta, amikor is az izraeli támadások intenzívebbé váltak.

A Gázai övezetben a Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, és a Libanonban az Irán támogatta síita Hezbollah milícia ellen folytatott háborúról és azok után várható rendezésről tárgyalt Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Jeruzsálemben. A két és fél órás, a miniszterelnöki hivatal közleményében barátságosnak és eredményesnek nevezett találkozón felvetődött az iráni fenyegetés és az azzal szembeni összefogás kérdése.

Netanjahu a közlemény szerint tájékoztatta Blinkent a libanoni helyzetről, az amerikai külügyminiszter pedig az Egyesült Államok mély megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a Hezbollahon keresztül Irán kísérletet tett Izrael miniszterelnökének megsemmisítésére.

Netanjahu beszélt a Hamász elleni gázai harc előrehaladásáról, valamint Izrael erőfeszítéseiről az összes elhurcolt túsz hazahozatalára. Megvitatták a háború utáni gázai kormányzás kérdését, amelyről Netanjahu bemutatta álláspontját.

Blinken arra buzdította az izraeli kormányfőt, hogy „használja ki” Jahja esz-Szinvár Hamász vezér halálát, és kösse meg a gázai fegyverszünetet, dolgozzon a túszok szabadon bocsátását célzó egyezségén, és sürgette, hogy engedjen be több segélyt Gázába – mondta Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője a találkozó befejezése után.

Miller szerint „Blinken hangsúlyozta, hogy ki kell aknázni Izrael sikeres fellépését Jahja esz-Szinvár ellen azáltal, hogy biztosítják az összes túsz szabadon bocsátását és a gázai konfliktus lezárását oly módon, hogy az izraeliek és palesztinok számára is tartós biztonságot nyújtson”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.