Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.01.

Az izraeli háború új szakasza kezdődik

Mikor költözhetnek vissza az Észak-Izraelben élők?

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt közölte hétfőn, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah libanoni síita szervezet elleni háború következő szakasza, mely lehetővé teszi az északizraeliek hazaköltözését.

Az észak-izraeli települések polgármestereivel tartott találkozóján Galant utalt arra, hogy Izrael várhatóan szárazföldi offenzívát is indít Libanon területén.

„Jelentős tényező következik a biztonsági helyzet átalakításában, mely lehetővé teszi számunkra, hogy a lakosságot visszajuttassuk otthonaikba” – mondta Galant. „Meg fogjuk tenni. És ahogy egy hónapja bejelentettem a súlypont északra tolását, most azt mondom, hogy megváltoztatjuk a helyzetet, és hazaküldjük a lakosokat” – tette hozzá.

A Hezbollahot vezető Haszan „Naszrallah megölése nagyon fontos lépés volt, de nem minden. Minden képességünket bevetjük” – mondta Galant. „Önök is részesei ennek az erőfeszítésnek” – tette hozzá a határnál szolgáló katonákhoz intézve szavait.

A Hezbollah főtitkárhelyettese, Naim Kasszem sejk hétfőn azt hangoztatta, hogy a síita fegyveres mozgalom készen áll az izraeli csapatok esetleges szárazföldi hadműveleteire. Az Iránból támogatott libanoni szervezet vezetőségének ez volt az első érdemi megszólalása Naszrallah pénteki megölése óta.

„Szembe kell néznünk minden lehetőséggel, és készen állunk, ha az izraeliek a szárazföldi behatolás mellett döntenek. Az ellenálló erők készen állnak a szárazföldi ütközetre” – mondta Kasszem.

Németország megkezdi állampolgárainak kimenekítését Libanonból az országban kialakult biztonsági helyzet miatt, egy német katonai repülőgép már úton van a libanoni fővárosba – jelentette be hétfőn a német szövetségi külügy- és védelmi minisztérium.

A két tárca közösen kiadott közleménye szerint elsőként a kevésbé fontos munkaköröket betöltő állampolgároknak, így a nagykövetségi dolgozók családtagjainak és az egyéb ott élő, törékeny egészségi állapotú állampolgároknak segítenek elhagyni az országot. Hozzátették, hogy már azon is dolgoznak, hogyan tudnak majd segíteni mindazon szervezetek munkatársainak vagy magánszemélyeknek és családtagjaiknak az ország elhagyásában, akik később szeretnének távozni Libanonból akár repülővel, akár más úton.

A külügyi tárca közölte, hogy az elmúlt hétvége óta a német diplomáciai testület Bejrútban, Rámalláhban és Tel-Avivban maradó dolgozói veszélyhelyzeti készültségben folytatják munkájukat. Hozzátették, hogy

jelenleg 1800 olyan regisztrált német állampolgárról tudnak, akik Libanonban tartózkodnak.

A német kormány azután hozta meg döntését a német állampolgárok részleges hazatelepítéséről, hogy az izraeli hadsereg immár csaknem két hete intéz sorozatos légitámadásokat a radikális síita mozgalom, a Hezbollah Bejrútban található bázisai ellen. A légicsapások hatására – amelyek halálos áldozatainak a száma már meghaladja az ezer főt – számos légitársaság törölte vagy csökkentette le a Libanonba közlekedő járatainak számát.

A libanoni kormány kész végrehajtani az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2006-os határozatát, amelyben az akkori egyhónapos háború után a testület elrendelte, hogy mind a Hezbollah síita milíciának, mind az izraeli hadseregnek ki kell vonulnia Dél-Libanonból, csak a libanoni hadsereg és az ENSZ-békefenntartók maradhatnak ott – közölte hétfőn Nadzsib Mikáti ügyvezető libanoni kormányfő.

A szóban forgó terület 30 kilométeres sávot fed le, az izraeli határtól a Lítáni folyóig terjed.

Mikáti arról is beszámolt: megállapodott Nabih Berri parlamenti elnökkel abban hétfői találkozójukon, hogy az új libanoni államfő megválasztására csak egy Izraellel megkötendő tűzszünet után kerülhet sor.

Libanonban az Izrael és a Hezbollah közötti 2006-os háború óta nem haltak meg egy nap alatt olyan sokan, mint a 2024. szeptember 23-i izraeli légicsapásokban. A libanoni egészségügyi minisztérium közlése szerint az országban az elmúlt két hét alatt legkevesebb ezer ember vesztette életét, és több mint hatezren megsebesültek.

„Mi Libanonban készen állunk az 1701-es ENSZ BT- határozat teljesítésére, és egy tűzszüneti megállapodás végrehajtása után azonnal a Lítáni folyótól délre fekvő területre telepítjük a libanoni hadsereget feladataik teljes körű ellátására, az ENSZ-békefenntartókkal együttműködésben” – közölte Mikáti. A libanoni parlament csak ezt követően ülne össze az elnökválasztásra.

Az ENSZ BT-nek a második libanoni háborút lezáró, 2006-os határozata felszólította a Hezbollahot és Izraelt minden hadművelet azonnali beszüntetésére, és az összes libanoni nem reguláris fegyveres csoport leszerelésére, a Lítáni folyótól délre pedig csak az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió (UNIFIL) egységének és a libanoni hadseregnek a jelenlétét engedélyezi.

Izrael külügyminisztere szeptember végi levelében már felhívta az ENSZ BT figyelmét arra, hogy a 18 éve elfogadott határozat értelmében a Hezbollahnak ki kell vonnia erőit a libanoni-izraeli határ menti 30 kilométeres sávból. Az iszlamista szervezet a kötelező érvényű határozat végrehajtását arra hivatkozva utasította el, hogy Izrael nem teljesíti a maga kötelezettségét.

Megtalálták a romok között a libanoni síita Hezbollah szervezet vezetőjének, Haszan Naszrallah sejknek a holttestét Bejrútban, ahol Izrael intézett légicsapást a szervezet katonai parancsnoksága ellen – közölték biztonsági források. A Hezbollah vasárnap megerősítette, hogy az izraeli támadásokban meghalt Naszrallah egyik helyettese, Ali Karaki is.

Naszrallah holttestét a bejrúti Dahíja negyedben, a Hezbollah főhadiszállásaként használta katonai bunker romjai között találták meg két nappal azután, hogy az izraeli hadsereg légicsapást intézett a lakóházak alatti katonai parancsnokságra.

A beszámolók szerint a holttestet épségben emelték ki, nem voltak rajta látható sebek a támadás nyomán, így halálának oka a vizsgálatok szerint a robbanás erejéből származó súlyos trauma volt.

Karakit illetően a Hezbollah azt közölte, hogy a parancsnok másokkal együtt „mártírhalált halt a cionista bűnözői behatolás során” Bejrútban.

A libanoni síita szervezetet támogató Iránból érkezett jelentések szerint egyelőre azért késik a válasz a Hezbollah vezetőjének likvidálására, mert Teherán elsődleges prioritása jelenleg a Hezbollah újjáépítése, így Naszrallah utódjának megtalálása, új parancsnokok hálózatának felépítése, és számukra a biztonságos kommunikációs rendszer kialakítása.

Az izraeli hadsereg a hétvégén közzétette azokat a képeket, melyek azt mutatják, ahogy a légierő 69. századának F-15-ös vadászgépei pénteken felszállnak a Hacerimben található légibázisról, hogy végrehajtsák a Naszrallah elleni légicsapásokat.

A légitámadásban több mint egy tucat, amerikai gyártmányú precíziós irányítórendszerrel felszerelt, egytonnás bunkertörő bombát vetettek be a Hezbollah vezérének tartózkodási helyén. Az egykori főhadiszállás helyét jelenleg egy hatalmas kráter jelzi.

Noha a jelentős válasz késik, vasárnap is folytatódtak a libanoni rakétatámadások Észak-Izrael ellen, és ezért a polgári védelem felszólította számos ottani település lakóit, hogy maradjanak óvóhelyeik közelében és kerüljék a gyülekezést.

Libanoni közlések szerint az izraeli légierő vasárnap tovább támadta a Hezbollah fellegvárának számító Dahija negyedet Bejrútban, valamint Libanon-szerte csapásokat intézett a szervezet célpontjai ellen: Izraelt célzó hordozórakétákat, fegyverraktárakat és katonai épületeket lőttek.

Több ország elítélte Izraelt a Hezbollah libanoni síita mozgalom vezetőjének, Haszan Naszrallah sejk megölése miatt.

Az orosz külügyminisztérium „egy újabb politikai gyilkosságnak” nevezte, és azt írta „ennek az erőszakos cselekménynek az a veszélye, hogy még drámaibb következményei lesznek Libanonra és az egész Közel-Keletre nézve.

Izrael biztos, hogy felismerte ezt a veszélyt, mégis megtette, hogy megölt libanoni civileket, ami szinte elkerülhetetlenül újabb erőszakcselekményeket fog kiváltani. Így aztán a teljes felelősséget is neki kell vállalnia a következményekért”.

„Követeljük Izraeltől, hogy azonnal állítsa le az ellenségeskedést, hogy vége lehessen a vérontásnak”

– olvasható az orosz külügyminisztérium közleményében.

Annalena Baerbock német külügyminiszter is bírálta és veszélyesnek nevezte Izrael lépését, hogy a Hezbollah legfelsőbb vezetőjét is megölte célzott támadással.

2013. szeptember 14-én Bejrút egyik déli elővárosában készített kép Haszan Naszralláh sejkről, a Hezbollah Irán-barát libanoni síita mozgalom vezetőjéről. Az izraeli hadsereg 2024. szeptember 28-i bejelentése szerint Naszralláhot az előző nap megölte egy izraeli légicsapás Bejrútban. (Fotó: MTI/EPA/Nabíl Munzer)

A török elnök elítélte Izrael libanoni légicsapásait, amely polgári személyek százainak életét oltotta ki, de nem kommentálta a Hezbollah vezetőjének halálát. Szerinte ezek a támadások a „népirtás, megszállás és invázió” jellemezte izraeli politika részei.

„Az Izrael által végrehajtott kegyetlen támadások következtében egy hete számos libanoni – közöttük gyermek – veszítette életét. Semmilyen felelős ember nem fogadhat el, bocsáthat meg, illetve indokolhat meg egy ilyen tömeggyilkosságot”

– írta Recep Tayyip Erdogan.

Az X mikroblogon közzétett üzenetében kifejezte részvétét az izraeli légicsapások áldozatainak, és kijelentette, hogy az iszlám világnak „határozottabb” álláspontot kell elfoglalnia Izrael ellen. Sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsát és más testületeket, hogy állítsák meg Izraelt. Kedden az ENSZ-ben azzal vádolta meg Izraelt, hogy „az egész térséget háborúba rángatja”.

Damaszkusz mint „hitvány agressziót” ítélte el Naszrallah megölését.

A libanoni egészségügyi minisztérium szombati közlése szerint szeptember 16-a óta az izraeli légitámadásokban 1030 ember halt meg, köztük 87 gyerek és 56 nő. A sebesültek száma 6300.

A Hamász palesztin iszlamista szervezet tavaly október 7-i terrortámadása óta, ami után Izrael hadműveletet indított ellene a Gázai övezetben, a Hezbollah pedig a Hamász oldalán beszállt a háborúba, rendszeresen támadta Izraelt, és kiváltotta ezzel az izraeli ellentámadásokat, 1640 ember halt meg izraeli támadásban Libanonban, köztük 104 gyerek és 194 nő. Nyolcezer-négyszázan megsebesültek.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek