POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.02. 13:35

Az ENSZ főtitkárát kitiltották Izraelből

"Nem kívánatos személynek" nyilvánították.

Izrael külügyminisztere szerdán bejelentette, hogy a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánította António Guterres ENSZ-főtitkárt, mert nem ítélte el „egyértelműen” Irán előző napi Izrael elleni súlyos rakétatámadását, és ezért a portugál politikus nem léphet be az országba.

„Aki nem képes egyértelműen elítélni Irán Izrael elleni gyűlöletes támadását, az nem érdemli meg, hogy izraeli földre lépjen. Olyan Izrael-ellenes főtitkárral van dolgunk, aki terroristákat, erőszaktevőket és gyilkosokat támogat” – fogalmazott közleményében Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter.

Kedd este Irán mintegy kétszáz rakétával támadta meg Izraelt. Az iráni Forradalmi Gárda közleménye szerint a rakétacsapás megtorlás volt Iszmáil Haníje Hamász-vezető, Haszan Naszrallah Hezbollah-főtitkár és egy iráni tábornok meggyilkolásáért. Sok rakétát még a levegőben sikerült megsemmisíteni, de néhány áthatolt a rakétavédelmen.

Guterres kedden rövid nyilatkozatot adott ki, amelyben csak a „legutóbbi közel-keleti támadásokra” hivatkozott, és elítélte a konfliktust, amely „napról napra súlyosabb”. Az Izrael és a Hezbollah libanoni síita milícia közötti háborúban Izrael kedd hajnalban szárazföldi erőkkel behatolt Libanonba.

Kac szerint azáltal, hogy Guterres nem ítélte el azonnal Iránt a rakétatámadás miatt, nemkívánatos személy lett Izraelben. Hozzátette: „Izrael továbbra is meg fogja védeni állampolgárait, és meg fogja őrizni nemzeti méltóságát, António Guterresszel vagy nélküle.

Rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT)szerdán az Izrael területe ellen intézett átfogó iráni rakétatámadás nyomán.

A tanácskozást Franciaország és Izrael kezdeményezésére tartják. Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete a BT-hez intézet levelében úgy fogalmazott, az iráni rakétatámadás bizonyítja, hogy Irán új elnökének „mosolyoffenzívája” mögött nincs valós szándék, az országban pedig az igazi döntéseket a Forradalmi Gárda és a legfőbb vezető, Ali Hámenei Ajatollah hozza.

Amír Iraváni, Irán ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanácsnak és az ENSZ főtitkárának írt levelében önvédelmi akciónak minősítette a rakétacsapást, amit Izrael „agresszív lépéseivel” magyarázott. Ezzel együtt arra figyelmeztette Izraelt, hogy amennyiben válaszcsapást indít, akkor a teheráni viszonválasz erőteljesebb lesz, mint a kedden végrehajtott akció.

Joe Biden elnök a támadást követően megismételte, hogy az Egyesült Államok minden támogatást megad Izrael számára, és közölte, hogy saját stábjával egyeztet a megfelelő válaszlépésről amerikai részről.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonon egyeztetett Yoav Gallant izraeli védelmi miniszterrel – közölte Pat Ryder, a Pentagon szóvivője, hozzátéve, hogy a két fél között megbeszélések zajlanak a következő lépésekről. Megismételte: az amerikai törekvések arra irányulnak, hogy elkerüljék a további eszkalációt, és diplomáciai rendezést sürgetett.

A brit fegyveres erők részt vettek kedd este a közel-keleti helyzet további eszkalációjának megakadályozását célzó erőfeszítésekben – fogalmazott az Izrael elleni iráni rakétatámadás után néhány órával közzétett nyilatkozatában a brit védelmi miniszter.

John Healey a védelmi tárca által szerda hajnalban ismertetett rövid közleményében nem részletezte, hogy Nagy-Britannia pontosan milyen módon vett részt az iráni támadás elhárításában, de köszönetet mondott a műveletben részes összes brit katonának az általuk tanúsított bátor helytállásért és professzionalizmusért.

Healey leszögezte:

London maradéktalanul támogatja Izrael jogát arra, hogy megvédje az országot és lakosságát a fenyegetésektől.

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök nem sokkal korábban, a Downing Street-i kormányfői hivatalban tartott kedd esti sajtótájékoztatóján még nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy London hajlandó-e katonai erővel Izrael védelmére kelni, és ha igen, ez megtörtént-e a keddi iráni rakétatámadás idején.

Starmer csak annyit mondott, hogy ha lesz bármilyen érdemi közölnivaló ezzel kapcsolatban, azt a kormány „megfelelő időben közzéteszi”. Ő is kijelentette ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia támogatja Izrael jogát az önvédelemhez.

Amikor Irán április közepén több száz drónt és rakétát indított Izrael ellen, annak a támadásnak az elhárításában a brit királyi légierő (RAF) Typhoon típusú harci repülőgépei is részt vettek,

és számos iráni drónt lelőttek.

London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt az RAF ciprusi támaszpontjára. A brit külügyi tárca akkori tájékoztatása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze „lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére”.

Olaf Scholz német kancellár felszólította szerdán Iránt és a libanoni Hezbollah milíciát, hogy azonnal vessenek véget az Izrael elleni támadásoknak, és arra figyelmeztetett, félő, hogy Irán „lángba borítja” a térséget.

Németország partnereivel együtt azon fog dolgozni, hogy tűzszünetet érjenek el Izrael és a Hezbollah között – tette hozzá, kiemelve, hogy ez lenne az első lépés afelé, hogy a gyakorlatba is átültessék az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701-es határozatát, amelynek értelmében a Hezbollah fegyvereseinek ki kell vonulniuk Dél-Libanonból.

Mindez lehetővé tenné, hogy az emberek visszatérhessenek otthonaikba Észak-Izraelben, és egyúttal a libanoni államiság konszolidációjának perspektíváját is megnyitná – mondta a német kancellár.

„Félő, hogy Irán az egész térséget lángba borítja, és ezt minden áron meg kell akadályozni” – jelentette ki Scholz Berlinben, hozzátéve, hogy kedd este csak az izraeli légvédelemnek és Izrael szövetségeseinek köszönhetően sikerült nagymértékben elhárítani az iráni támadást.

Az Európai Unió a leghatározottabban elítéli Irán Izrael elleni támadását, amely komoly fenyegetést jelent a regionális biztonságra – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán, arra reagálva, hogy előző nap Irán mintegy 180 rakétával támadta Izraelt.

Josep Borrell közleményében aláhúzta: az Európai Unió ismételten megerősíti elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett. A támadások, valamint az azokra adott válaszcsapások ellenőrizhetetlen regionális eszkaláció veszélyével fenyegetnek, az pedig senkinek sem érdeke – hívta fel a figyelmet.

„Az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett a feszültségek csökkentése mellett, valamint amellett, hogy hozzájáruljon az indulatok enyhítéséhez egy veszélyes regionális konfliktus elkerülése érdekében” – fogalmazott.

Az Európai Unió szoros kapcsolatban áll valamennyi szereplővel és a jövőben is így tesz, miközben minden felet a lehető legnagyobb önmérsékletre szólít fel

– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közleményében szintén elítélte az Izrael elleni iráni rakétatámadást, és azt mondta: az ilyen lépések veszélyeztetik a regionális stabilitást és fokozzák a feszültséget egy amúgy is rendkívül ingatag helyzetben. „Arra kérek minden felet, hogy védjék meg az ártatlan civilek életét” – fogalmazott.

Az Európai Unió továbbra is tűzszünetre szólít fel a libanoni határon és Gázában, valamint az összes izraeli túsz szabadon bocsátására, akiket csaknem egy éve tartanak fogva – tette hozzá közleményében az uniós bizottság elnöke.

Charles Michel, az EU-tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a közösségi oldalára feltöltött üzenetében szintén a rakétatámadás regionális biztonságra gyakorolt lehetséges negatív hatásaira hívta fel a figyelmet. „A közel-keleti halálos eszkalációs spirálnak most azonnal meg kell állnia. A regionális háború senkinek nem érdeke” – fogalmazott.

Az EU készen áll a helyzet enyhítésére és a civil életek védelmére irányuló erőfeszítések támogatására

– tette hozzá üzenetében az Európai Tanács elnöke. Irán Izrael elleni támadása az iráni Forradalmi Gárda közleménye szerint megtorlás volt Iszmail Haníje Hamász-vezető, Haszan Naszrallah Hezbollah-főtitkár és egy iráni tábornok meggyilkolásáért.

Irán Izrael elleni támadása az iráni Forradalmi Gárda közleménye szerint megtorlás volt Iszmail Haníje Hamász-vezető, Haszan Naszrallah Hezbollah-főtitkár és egy iráni tábornok meggyilkolásáért.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek