tóth gabi
Újabb tiltakozási hullám indulhat az EU-ban. A spanyol gazdák már tüntetnek.
Spanyol gazdálkodók szövetségének tagjai (UdU) tartottak hétfőn tüntetést Madridban az Európai Unió képviselete előtt, és közölték, hogy szerdán Santander kikötőjében folytatják akciójukat az ukrán gabonaimport növekedése ellen.
A mezőgazdasági szervezet arra kéri az Európai Bizottságot, hogy lépjen fel az európai gabonatermelők védelmében, és az ebből az alapanyagból készült, fogyasztókat érintő spekuláció ellen.
Az UdU emlékeztet arra, hogy vannak uniós védintézkedések egyes érzékeny termékekre, ami azonban nem vonatkozik a búzára. Közölték: „Ha ugyanazokat az érzékeny termékekre vonatkozó kritériumokat alkalmaznák az Ukrajnából Spanyolországba érkező búza és kukorica importjára, akkor a korábban megszüntetett vámokat már vissza kellett volna vezetni.”
Időközben Georgi Tahov bolgár mezőgazdasági miniszter felszólította az Európai Bizottságot (EB), hogy tiltsa meg az ukrán eredetű tojás behozatalát Bulgáriába. A bulgáriai hazai termelést súlyosan érinti az ukrajnai tojásimport, mert letöri a termelők értékesítési árait, veszélybe sodorva a gazdák megélhetését – mondta a miniszter. „Határozottan támogatjuk Ukrajna népét, de ez semmiképpen nem járhat azzal, hogy csődbe menjenek a termelőink.”
Az uniós gazdák körében ismét növekvő feszültséget az okozza, hogy továbbra is szabad az út az ukrán mezőgazdasági termékek előtt, miután Brüsszel egy évvel meghosszabbította azt a döntését, amely szerint vámok és mennyiségi korlátozások nélkül engedi be az unióba az ukrán gabonát. Magyarország határai azonban továbbra is lezárva maradnak az ukrán termékek előtt – közölte korábban a magyar agrártárca.
Érzékeny uniós mezőgazdasági ágazatok
A június 6-a óta hatályban lévő új EU-ukrán szabadkereskedelmi rendszer automatikus intézkedést tartalmaz, amelynek célja, hogy megvédje az „érzékenynek” tartott ágazatok termelőit, ha a felsorolt termékek importja túllépne egy meghatározott mennyiséget. Ezek a terméke a következők:
1. tojás, baromfi,
2. cukor, zab,
3. kukorica, hántolt magvak és a méz.