tóth gabi
Autóval nekinyomta egy kirakatnak.
Viareggióban hétfőn egy 65 éves olasz nőt támadott meg egy 47 éves algériai férfi. Az afrikai bevándorló végül kirántotta a nő autójából a táskáját és megpróbált elszaladni vele- írta meg a Magyar Nemzet.
A nő felháborodásában a férfi után ment, felhajtott a járdára és egy közeli üzlet kirakatának nyomta autójával. A kirakat üvege összeomlott a 47 éves férfi eszméletét vesztette. A nő végül magára hagyta a halálán lévő férfit, akit később kórházba szállítottak, de belehalt sérüléseibe. Az olasz nőt letartóztatták, és várhatóan 21 év szabadságvesztésre ítélik emberölés miatt.
A Liga képviselője, Andrea Crippa az eset kapcsán elismerte, hogy sajnos túl gyakran fordul elő, hogy az állampolgárok az önbíráskodást választják. Ez azért van, mert egyáltalán nem bíznak az igazságszolgáltatásban és elegük van a gátlástalan bűnözésből.
Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a lopás és kisebb bűntényeket elkövetők valójában semmifajta büntetést nem kapnak.
Ezt az is bizonyítja, hogy az olasz nő által végül halálra gázolt migráns már ismert volt a hatóságok előtt korábban elkövetett bűncselekmények miatt.
A sajtó arról is beszámolt, hogy egy fiatal fiút vettek körbe, vertek meg és raboltak ki marokkói migránsok a milánói központi pályaudvaron. Az eset hétfőn történt, amikor Puglia tartományból, Bariból a 20 éves fiú a milánói politechnikumba sietett felvételi vizsgát tenni. Az észak-olaszországi nagyváros pályaudvarára érkezve azonban az erőszak fogadta. Három afrikai bevándorló körbevette, megpofozta és megrugdosta, majd elvették óráját, szemüvegét és hátizsákját. A 20, 34 és 50 éves marokkóiakat rövid időn belül letartóztatták a hatóságok.
Illusztráció. Olasz rendőrök Fotó: AFP
A megrázó gyilkosságra Észak-Olaszországban, Bergamo közelében került sor több, mint egy hónappal ezelőtt. A 33 éves nőt, Sahron Verzenit vérbe fagyva találták az utcán, csak azt állapították meg, hogy több késszúrással végeztek vele.
Az olasz hatóságok négy héten keresztül kutatták a tettest.
Átfésülték a közelben lévő magánlakásokat, iskolákat, még a csatornarendszert is átvizsgálták, de nem találtak nyomokat az elkövetővel kapcsolatban. A térfigyelő kamerák azonban rögzítettek egy biciklivel elhaladó férfit a tett helyszínéről, de nem tudták azonosítani, hogy kiről is lehet szó.
Végül két külföldi állampolgár önként jelentkezett a rendőrségen, hogy segítse a nyomozást és egy hajléktalan, zavarodott elméjű férfira irányította a figyelmet.
Moussa Sangare, egy 31 éves, Maliból származó migráns úgy nyilatkozott, hogy különösebb indíttatás nélkül végzett áldozatával. Az olasz nő rosszkor és rossz helyen volt.
Az elkövető a gyilkosság előtt késsel megfenyegetett egy 15 és egy 16 éves fiatalt is, majd négy erőteljes késszúrássál végzett a nővel és vérbe fagyva otthagyta az utcán.
A hatóságok előre kitervelt emberölés miatt tartóztatták le, mivel négy hatalmas késsel indult el otthonából azzal a tervvel, hogy valakivel végez. Az olasz rendőrök végül egy bergamói lakásban találták meg.
A házkutatás során egy ember alakú kartonból készült bábut is találtak, amelyet késdobálásra használt.
A vádlott személy otthonában több kést is találtak. Az is kiderült, hogy ruhaneműit, amiben a gyilkosságot elkövette, megsemmisítette, de a kést, mint valami trófeát megőrizte. A sajtó arról is beszámolt, hogy a tettes egyedül élt egy elfoglalt lakásban, anyja és nővére korábban elküldték erőszakos cselekedetei miatt. A letartóztatáskort azt hazudta a rendőröknek, hogy egy barátja támadta meg a nőt, ő csak véletlenül keveredett az ügybe. A bírósági per lefolytatásáig a milánói San Vittore börtönben helyezték el.
A 31 éves férfi olasz állampolgár, de Maliból származott. Matteo Salvini, a Liga elnöke úgy kommentálta: „hát ők azok az olaszok, akik valójában Észak-Afrikából származnak”.
Ezekre az olasz állampolgárokra vágyunk?
– tette fel a kérdést a Liga elnöke az állampolgársági vitákra célozva.
Salvini múlt szerdán bejelentette, hogy pártja törvényjavaslatot nyújt be, hogy visszavonják az olasz állampolgárságát azoknak a bevándorlóknak, akik bűncselekményt követnek el és nem tisztelik az ország lakosságát. „Az állampolgárságot nem kiárusítani kell, hanem kiérdemelni, csak azok kaphatják meg, akik már beilleszkedtek a társadalomba” – fogalmazott.
Giorgia Meloni és Edi Rama Fotó: Anadolu via AFP
Az észak-afrikai határszakasz ellenőrzésének köszönhetően 64 százalékkal csökkent az év eleje óta Itáliába érkezett migránsok száma a tavalyi évhez képest és 30 százalékkal a 2022-es évhez képest – ismertette a statisztikákat a kormányfő. Mint mondta,
mindez hosszadalmas és fáradságos erőfeszítés eredménye egy rendkívűl összetett helyzetben, mellyel a jelenlegi kormánynak meg kell küzdenie.
Meloni szerint az olasz kormány migrációs politikájának következtében kialakult irányváltás nemcsak Olaszországban, hanem Európában is érzékelhető. Korábban csak a migránsok elosztásáról folyt a vita a 27 tagország között.
Az olasz kormányfő arra is emlékeztetett, hogy az Európai Tanács első ülésén jóváhagyott stratégiai terv is merít az olasz modellből, ami a kontinens külső határainak védelméről, a tömeges illegális bevándorlás megállításáról, a jobb életre vágyó emberek kétségbeesésén meggazdagodni igyekvő emberkereskedelem felszámolásáról szól.
Meloni azt is elmondta, a sikeres migrációs politika az észak-afrikai országokkal, a Tunéziával és Líbiával kötött működőképes megegyezések eredménye. Következésképpen radikálisan visszaesett az érkezők és egyben a tengeri balesetben elhunytak száma is. Meloni azt is elmondta, büszkék arra, hogy bebizonyosodott, amit mindig is állítottak, hogy az indulások számának csökkenése az elhalálozások arányát is csökkenti.
A migráció elleni harc következő állomása az albániai migránstáborok megnyitása, melyre pár héten belül sor kerül
– közölte a kormányfő. Az albániai migránsközpontról Giorgia Meloni és Edi Rama albán miniszterelnök között született megállapodás tavaly novemberben. Az olasz kormány célja, hogy a tengeren keresztül érkező migránsokat ne Olaszországban, hanem egy unión kívüli országban helyezzék el. Az olasz hatóságok mindeddig Olaszországba szállították a Földközi-tengeren keresztül érkező illegális bevándorlókat, a tábor megnyitásától kezdődően azonban többségük a menedékkérelem elbírálása idejére az albániai központban lesz elhelyezve.
A kormány célja ezzel, hogy tehermentesítse az olasz központokat és elrettentse az Afrikából induló tömegeket.
A tervek szerint augusztus elején kellett volna megnyitnia a két központnak. A minisztertanács ülésén Meloni arról is beszámolt, hogy a Matteo Piantedosi belügy- és Guido Crosetto védelmi miniszter koordinálásával zajló munkálatok nehézségekbe ütköztek, de immár a végéhez érkeztek.
A migrációs központ potenciális sikerét az is bizonyítja, hogy a felállítása ellen mozgósított nemcsak az európai baloldal, hanem a nemzetközi civil szervezetek is
– mondta Meloni. Az Albánia és Olaszország között született megállapodást a kezdetektől azzal támadta a baloldal, hogy a jobbközép kormány koncentrációs tábort épít. Vasárnap a Lifeline német civil szervezet delegációt küldött Albániába, hogy felülvizsgálja a migránsközpont körülményeit. Az olasz kormányfő a minisztertanács ülésén azt is elmondta, hogy a baloldali akadékoskodások ellenére a legtöbb uniós állam példaértékűnek tartja a Róma által életre hívott innovációs megoldást. A migrációs politikával kapcsolatban a kormányfő hozzáfűzte, büszkék arra, hogy az észak-afrikai országokkal közösen létrehozott úgynevezett Mettei-terv elindításával Olaszország újra a Földközi-tenger térségének stratégiai középpontjává vált.