tóth gabi
Orbán Viktor kifejtette a lényeget.
A Türk Államok Szervezetét (TÁSZ) a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pillérének nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton az azerbajdzsáni Susában, ahol a szervezet informális csúcstalálkozóját tartotta.
A féléves magyar uniós elnökségről szólva Orbán Viktor kiemelte, hogy azt békemissziónak tekintik. Ezzel összefüggésben felidézte kijevi és Orbán Viktor a 2020 novemberében ismét azeri ellenőrzés alá került hegyi-karabahi Susa városát reménykeltőnek nevezte a béke szempontjából Magyarország számára, amely – mint fogalmazott – két és fél éve él az ukrajnai háború árnyékában.
A magyar kormányfő tisztelettel adózott Ilham Aliyev azeri elnöknek, amiért a kaukázusi térség több százezer lakójának visszaadta a békés élet lehetőségét.
– hangsúlyozta.
A júniusi európai parlamenti (EP-) választásokról szólva megjegyezte, hogy az igazi politikai földrengéssel ért fel. Mint mondta, 27 uniós tagállamból 20-ban az emberek változásra voksoltak. Kiemelte, hogy egyes háborúpárti kormányok megbuktak vagy jelentősen meggyengültek. Mindezzel összefüggésben szólt a hétfőn megalakuló, Patrióták Európáért nevű pártcsoportról is, amely a harmadik legerősebb csoport lesz az EP-ben.
Mint mondta, tekintettel a szomorú történelmi tapasztalatra, előnyben részesítenénk az összefonódás és a globális együttműködés helyreállításán alapuló jövőképet. Ezért a Kelet és Nyugat közötti együttműködés fenntartásának létfontosságú pilléreként tekintünk a Türk Államok Szervezetére – hangsúlyozta a magyar kormányfő.
Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet – írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén írt bejegyzése szerint a két ország közötti kereskedelmi forgalom újabb rekordot döntött, tavaly már a 4 milliárd dollárt is meghaladta.
„Továbbá az együttműködésünk Törökországgal hozzájárul hazánk energiaellátásának biztonságához, idén ugyanis mi lettünk az első olyan Törökországgal nem szomszédos ország, ahová Törökország földgázt exportál” – fogalmazott a tárcavezető.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország földgázellátása nem lenne megoldható a Török Áramlat vezeték és Törökország megbízható tranzitszerepe nélkül; tavaly mintegy 6 milliárd köbméter földgáz érkezett ezen az útvonalon Magyarországra és idén is folyamatosan megbízhatók a szállítások.
Szijjártó Péter azt írta, hogy „uniós elnökségünk alatt össze kívánjuk hívni az EU-Törökország Társulási Tanács ülését, és a kereskedelmi együttműködés fejlesztése érdekében szeretnénk megújítani az EU és Törökország vámunióját és előre szeretnénk lépni a vízumkönnyítés terén is”.
A türk államok kritikusan fontos szerepet játszhatnak a globális együttműködéshez való visszatérésben, Magyarország az európai uniós elnöksége idején ezért fontos célnak tartja a kapcsolatok javítását ezen országokkal is – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az azerbajdzsáni Susában.
A tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) külügyminiszteri munkaülésén hangsúlyozta, hogy az emberiség válságokkal teli időszakot él, és Magyarország olyan ország, amely már több mint két éve a szomszédban tomboló háború árnyékában kénytelen élni.
Rámutatott, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus egyik fő következménye a kommunikációs csatornák ellehetetlenülése, ami pedig erősen rontja a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok, s a fenntartható eurázsiai együttműködés megőrzésének esélyét.
Ennek kapcsán kifejtette, hogy Magyarország az európai uniós elnöksége idején mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozza a világ ismételt blokkosodását, hazánk ugyanis továbbra is a konnektivitásban, a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésben érdekelt.
Kiemelte, hogy a globális együttműködéshez való visszatérés szempontjából a türk országok kritikusan fontos pillérnek számítanak, ezért is fontos célja Magyarországnak az együttműködés javítása az EU és a TÁSZ között.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy hazánk új lendület, új dinamizmus forrásaként tekint a türk államokra, amelyek a mai nehéz helyzetben nagyban hozzájárulhatnak az EU versenyképességének erősödéséhez.
Leszögezte, hogy Magyarország a legjobb példa arra, hogy miként lehet lényeges szerepe a térségnek Európa energiabiztonságában.
Rámutatott arra, hogy az ukrajnai háború kirobbanása óta az egyetlen sikeres közvetítési kísérlet még mindig Törökország nevéhez fűződik a gabonaegyezménnyel.
A miniszter kijelentette, hogy a TÁSZ-államok megerősödése abszolút egybevág Magyarország nemzeti érdekeivel. Ennek további előmozdítása kapcsán négy fő pontot említett. Az első, hogy százmillió dollárral nemrég lezárult Magyarország csatlakozása a türk beruházási alaphoz, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazai cégek jelentősebb hozzáférést kapjanak az érintett országok piacaihoz, és ezáltal a mostaninál is többet tudjanak profiálni a térség gazdasági növekedéséből.
Tájékoztatása szerint ehhez igen jó alapot nyújt, hogy a kereskedelmi forgalom ezen országokkal tavaly 27 százalékkal bővült, így elérve az ötmilliárd dollárt, ami újabb rekordnak számít.
Emellett igen fontosnak nevezte Vásári István kinevezésének jóváhagyását a TÁSZ európai, budapesti székhelyének az élére.
Majd pedig arról is beszámolt, hogy az Aszálymegelőzési Intézet első két projektje Üzbegisztánban és Kirgizisztánban zajlik, ami helyzetbe hozhatja a fejlett magyar vízgazdálkodási technológiákat itt is.
Végül kifejtette, hogy a kulturális kapcsolatokra is nagy hangsúlyt fektetnek, amit jól demonstrál, hogy Magyarországra idén 1585 diák érkezett tanulni ösztöndíjjal a türk államokól.
Orbán Viktor miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök szombaton kétoldalú megbeszélést folytatott egymással az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Megállapították: a magyar-üzbég együttműködés látványosan fejlődött az elmúlt években, 2021-ben stratégiai partnerségi szintre emeltük kapcsolatainkat, és számos gazdasági projekt indult el a két ország között.
A szombati megbeszélésen újabb együttműködési pontokban állapodtak meg – mondta Havasi Bertalan.