Létrehozva: 2024.05.27.

Újabb 100 milliárd eurót pumpálnának a háborúba, már Trump győzelmére készülnek

Újabb százmilliárd eurós terv Ukrajna kötelező érvényű támogatására.

A héten folytatódnak a tárgyalások az Ukrajnának szánt újabb 100 milliárd eurós katonai segélyről, melyről április elején jelentek meg az első hírek. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt javasolta, hogy öt évre szóló, százmilliárd eurós alap létrehozásával biztosítsák az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek folyamatosságát. Akkor ugyanis még nem dőlt el, hogy az amerikai képviselőház megszavazza-e a Kijevnek szánt 60,8 milliárd dolláros támogatását. A döntés április 21-én megszületett, ám Stoltenberg terve továbbra is megmaradt, most már arra tekintettel, hogyha a novemberi amerikai elnökválasztáson újraválasztanák Donald Trumpot, az ne okozzon zavart a háborúban álló Ukrajna finanszírozásában. 

Az Ukrajnának szánt, öt évre szóló, százmilliárd eurós támogatásról tárgyalnak a héten -Fotó: AFP

A Politico megfogalmazása szerint egy "Trumpbiztos” pénzügyi támogatásról van szó. Donald Trump ugyanis másképpen képzeli el az ukrajnai háború lezárást, mint a jelenlegi washingtoni és brüsszeli döntéshozók. A Republikánus Párt elnökjelöltje többször kijelentette, hogy hatalomra kerülése után mindkét félre nyomást gyakorolna, hogy a háborút békekötéssel zárják le. Erről David Cornstein, az Egyesült Állomok korábbi magyarországi nagykövete egy interjúban azt mondta: szerinte jelenleg egyetlen ember van a világon, aki képes lehet véget vetni az ukrajnai háborúnak: Donald Trump. "Putyint és Zelenszkijt ő tárgyalóasztalhoz ültetné, és szerintem senki más nem tudná megtenni, mert neki megvan az érdekérvényesítő képessége mindkét ország tekintetében" - mondta Cornstein.
Ez a hozzáállás nyilvánvalóan nem szimpatikus Brüsszelben és a NATO-ban sem, ez magyarázza, hogy az öt évre szóló, százmilliárd eurós támogatás ügye továbbra is napirenden van. 
 

Stoltenberg javaslatát április 30-án kapták meg első olvasatra a tagállamok képviselői, amiről Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta: "Amellett, hogy a NATO az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba. Ráadásul ennek a százmilliárd dollárnak öt év alatt kellene összegyűlnie, ami azt jelenti, hogy a NATO-ban a háború legalább ötéves elhúzódásával számolnak" - mutatott rá. Szijjártó Péter megerősítette, hogy a magyar álláspont továbbra is világos, e szerint a harctéren nincsen megoldás, csak halottak és pusztítás, a rendezést csakis a tárgyalások hozhatják el.
A Politico most arról írt, hogy a szövetség főnöke attól tart, a kötelező érvényű kötelezettségvállalás hiányában kimerülhet Kijev finanszírozása. És ez ügyben nagy nyomás nehezedik a magyar kormányra. 

Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban azt mondta:

 "Ma háborús tervezés zajlik Brüsszelben, munkacsoportok dolgoznak azon, hogyan tudna a NATO részt venni az orosz-ukrán háborúban. "

A kormányfő Magyarország helyzetét úgy vázolta: "ott vagyunk ezekben a bizottságokban NATO-tagként, de nem helyeseljük és nem is akarunk sem pénzügyi, sem fegyveres támogatással részt venni a konfliktusban, még NATO-keretek között sem."  A miniszterelnök megjegyezte: nem tudja, ez a helyzet meddig tartható fenn. Jelezte: komoly munka zajlik, hogy tud Magyarország NATO-tagként létezni úgy, hogy közben a katonai szövetség területén kívüli NATO-akcióban nem vesz részt. Ezt kell megoldania a magyar diplomáciának, ami "művészeti kérdés", új leírást, új definíciót kell alkotni - hangsúlyozta a miniszterelnök.
A Politico szerint a színfalak mögött Ukrajna néhány kelet-európai szövetségese is tartózkodóbbá vált a tervvel kapcsolatban az elmúlt hetekben, kíváncsiak voltak, honnan és hogyan szereznének be ekkora összeget a NATO-vezetők júliusi washingtoni találkozójáig. 
 

 

origo.hu

Nem röhögnek, hanem őrjöngenek: szerintük megszégyenítették a mémek miatt világhírű Ádám Martint

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

life.hu

Jennifer Lopez szívszorító üzenetet küldött Ben Afflecknek

hirtv.hu

Kifütyülték a Zelenszkijnek tisztelgő Rod Stewartot + videó

ripost.hu

Rettenetes balesetről jött hír, 3 holttest van az úton

hirtv.hu

Ádám Martin személyében máris megvan az Európa-bajnokság egyik szupersztárja

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

travelo.hu

A világ legszebb utcái között egy magyar is megtalálható

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

ripost.hu

Tömegkarambol Pest vármegyében: ezekben a percekben mentenek, dugóra készülj!

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Nemzeti felhatalmazás Brüsszelben

POLITIK

Magyarország kész közvetíteni Oroszország felé

POLITIK

Már a pozíciókról folyik az egyezkedés Brüsszelben

POLITIK

Könnyen háborús részvétel lehet az ukrajnai NATO misszióból