POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.27.

Ezt a védelmi szövetséget Ausztria hívta életre

A Közép-európai Védelmi Együttműködés miniszterei Budapesten.

Napjainkban, amikor a világ számos országa háborús lázban ég, Magyarország számára a legfontosabb a béke – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Budapesten, miután megbeszélést folyatott a CEDC (Közép-európai Védelmi Együttműködés) védelmi minisztereivel.

A miniszter az ukrajnai háborúval kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország álláspontja világos, azonnali tűzszünetre és békére van szükség. Hozzátette: most, amikor az eszkaláció veszélye nő, különösen fontos, hogy ezt a szemléletet Magyarország minden fórumon képviselje.

A CEDC-vel kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a CEDC-ben résztvevő országoknak közös a történelme, közösek a gyökereik, a földrajzi helyzetük, ezért fontos, hogy egymással a lehető legnyíltabb és legőszintébb párbeszédet folytassák a régió kiemelt kérdéseiről.

Hozzátette: Magyarország abban érdekelt, hogy a dialógus fennmaradjon, és a régió megtartsa meghatározó szerepét, amit a történelem során mindig betöltött. Most is szükség van Közép-Európa hangjára, véleményére – jegyezte meg. A 2010-ben létrejött CEDC célja, hogy hozzájáruljon a regionális biztonság megerősítéséhez.

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST AUSZTRIA HÍVTA ÉLETRE, A CEDC-BEN AUSZTRIA, CSEHORSZÁG, HORVÁTORSZÁG, MAGYARORSZÁG, SZLOVÁKIA, SZLOVÉNIA VESZ RÉSZT. AZ ÉVENKÉNTI ROTÁCIÓBAN BEÖLTÖTT ELNÖKSÉGET EBBEN AZ ÉVBEN MAGYARORSZÁG LÁTJA EL.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a budapesti megbeszélésre 11 ország védelmi miniszterét hívták meg, a hat alapító mellett a nyugat-balkáni országok védelmi miniszterei is csatlakoznak a megbeszéléshez. A miniszter szerint a nyugat-balkáni országokat törékeny biztonság jellemzi, ezért fontos támogatni ezeknek az országoknak az európai integrációs törekvéseit.

Emlékeztetett rá: Magyarország 20 éve tagja az Európai Uniónak és 25 éve a NATO-nak, így tudjuk, milyen nagy jelentősége van a tagságnak, annak, hogy ezek a nemzetközi szervezetek hozzájárulnak az ország biztonságához és prosperitásához.

Ezt a stabilitást és biztonságot kívánjuk elősegíteni a nyugat-balkáni országok esetében is

– mondta.

A miniszter felidézte: katonai missziók is jelen vannak a nyugat-balkáni országokban, így Koszovóban a NATO KFOR-missziója, Bosznia-Hercegovinában pedig az EU Althea-missziója, ennek parancsnokságát januártól Sticz László vezérőrnagy vette át. A miniszter szólt arról is, hogy tart a nyugat-balkáni országok katonai képzésére vonatkozó, Ausztria által kezdeményezett akadémia előkészítése, és ABV (atom, biológiai, vegyi) szenzorokkal rendelkező drónok fejlesztése.

A sajtótájékoztatón Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter hangsúlyozta: európai szinten kell támogatni a nyugat-balkáni országokat, mert az EU nem teljes a délkelet-európai országok nélkül. Gratulált Bosznia-Hercegovinának, hogy megkezdődhetett a csatlakozási tárgyalása az EU-val.

Az osztrák védelmi miniszter kiemelte: Ausztria számára fontos a regionális együttműködés és a katonai-politikai párbeszéd, ez elengedhetetlen a sikerhez. Hozzátette: az európai béke érdekében az EU erős partner kell, hogy legyen a nyugat-balkáni országoknak.

A CEDC következő elnöki tisztségét jövőre Szlovákia fogja betölteni. Martin Vojtasovic szlovák védemiminiszter-helyettes a sajtótájékoztatón arról beszélt, nagyra értékelik a Visegrádi együttműködést (V4) és a CEDC-t, és abban érdekeltek, hogy az együttműködés folytatódjon.

Nem az a lényeges, hogy mindannyian egyformán gondolkodó politikai táborból legyünk, hanem a közös erőfeszítések, a lehetőségek, amiket egyedül nem tudnánk megvalósítani

– fogalmazott.

Jelezte: támogatják a nyugat-balkáni országok európai integrációját. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a biztonság „több fronton” veszélyben van, ezért elengedhetetlen az elemzés, együttműködés, koordináció, információcsere, amire a CEDC lehetőséget teremt.


 

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

Elkészült a Mol gigaberuházása – Orbán Viktor is a csodájára jár

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból