tóth gabi
Nő Magyarország védelmi képessége.
Nő Magyarország védelmi képessége, négy új Gripen érkezik a légierőhöz – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 csatorna hétfő reggeli műsorában.
A minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy múlt héten pénteken Orbán Viktor miniszterelnök – miután Budapesten tárgyalt Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel – bejelentette, Magyarország további négy géppel bővíti a honvédség JAS-39 Gripen vadászbombázó repülőgépflottáját.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a műsorban emlékeztetett: 2001-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a Gripenek lesznek a magyar légtér biztonságának garanciái. Mint mondta, a Gripen kiváló minőségű, jól üzemeltethető, kategóriájában olcsónak számító, többfunkcionális harcászati repülő, amelyből eddig 14 érkezett Magyarországra, most pedig további négy gépről állapodtak meg.
Hozzátette: pénteken „beillesztették” a szerződésbe a négy új gépet, amelyek 2025-ben és 2026-ban fognak megérkezni, és az így teljessé vált flotta üzemeltetési szerződését is megkötötték tíz évre előre. Emellett 2026-ban az eddig lízingelt gépek a magyar állam tulajdonába kerülnek.
A miniszter hangsúlyozta: a Gripen bevethető elfogó vadászként, alkalmas földi csapásmérésre és felderítő feladatokra is. Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország NATO- és V4-kötelékben is ellátja más országok légtérrendészeti feladatait, így a balti országok mellett Szlovénia és Szlovákia légterének védelmében is részt vesznek a magyar Gripenek.
JAS-39 Gripen típusú vadászrepülõgép Fotó: MTI/Bús Csaba
Szalay-Bobrovniczky Kristófot kérdezték a kampányról is, amellyel a PzH 2000 önjáró lövegekre toboroztak katonákat Tatára. A miniszter elmondta: a kampányban több helyszínen is bemutatták a nagyon modern, komplex PzH 2000 önjáró löveget, óriásplakáton hirdették a lehetőséget, és erre a magyar fiatalok „nagyon jól reagáltak”, sokan jelentkeztek a felhívásra.
A miniszter úgy fogalmazott: „most jó lenni katonának”. Hozzátette: a társadalom érzékeli, hogy a leromlott biztonsági helyzetben fontos a katonaság, a beérkező sok új haditechnikai eszköz, az új harceljárások pedig vonzóvá teszik a Magyar Honvédséget a fiatalok számára. Úgy vélte, ez jó alkalom csatlakozni a Magyar Honvédség hivatásos vagy tartalékos erőihez.
A honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is vendég volt. Itt a toborzással kapcsolatban kiemelte, bevezették az előzetes orvosi vizsgálat lehetőségét. Mint mondta, így azok, akik már állással rendelkeznek, de nem biztosak abban, hogy átmennének a vizsgálaton, anélkül mérhetik fel képességeiket, hogy fel kellene mondaniuk munkahelyükön. Elmondása szerint ezzel a módszerrel tudták növelni a jelentkezők és végül felvettek arányát.
Szólt arról is, hogy minden jelentkezőnek igyekeznek állásajánlatot adni.
A tárca közleményében azt írta: Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a csúcstechnológiás többfunkciós harcászati repülőgép „kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezik, mind légi harc, mind földi célpontok elleni hatékonyság, mind üzemeltetés tekintetében”.
A miniszter emlékeztetett arra: a Magyar Légierő gerincének számító Gripen-flottát nemzetközi szinten is ismerik és elismerik, a magyar JAS-39-esek három alkalommal védték a balti országok légterét a NATO missziójának (BAP) keretében, 2025-ben pedig újra ellátják ezt a feladatot.
A tárca tájékoztatása szerint a felek a flotta bővítése mellett a svédek által nyújtott logisztikai szolgáltatások hosszú távú, tíz éves meghosszabbításáról, valamint kiképzési együttműködésről is megállapodtak.
A HM közleménye idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki arról is beszélt, „a mesterséges intelligenciát alkalmazó Kiválósági Központ jön létre a Honvédelmi Minisztérium és a SAAB svéd hadiipari vállalat között létrejött együttműködési megállapodás alapján”.
A svéd fél részt vesz a többi közt a Magyar Légierő harcászati repülő képessége, illetve az azt támogató üzemeltetési kapacitások virtuális kiképzési szükségleteinek fejlesztésében is. Ehhez kapcsolódóan, a – magyar részről a Védelmi Innovációs Kutatóintézet NZrt. (VIKI) által koordinált – központban pilot projektként indul el a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásával támogatott karbantartási képzés – írták.
Mint ismert Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten fogadta Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt. A megbeszélés után közös sajtótájéjkoztatón jelentette be Orbán Viktor, hogy
Felidézte: a mostani kormánykoalíció első kormányzásának időszakában, 1998 és 2002 között vita volt arról, hogy Magyarországnak kell-e önálló légvédelmet fejlesztenie, és ha igen, akkor milyen technológiával, az első Orbán-kormány pedig a svédekkel való együttműködés mellett döntött, így állt rá Magyarország a Gripen rendszerre.
Jelezte: most fontos ponthoz érkeztek, mert a gépekről szóló szerződések kifutnak, ráadásul – folytatta – miután „csórók voltunk”, amikor az első Gripeneket megvettük, „nem tudtunk annyit venni, amennyire igazából szükségünk lett volna”.
Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője az M1-en emlékeztetett, hogy a repülőgépekkel a Magyar Légierő a térség a legütőképesebb és legmodernebb erejévé válik.
Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője az M1 vendégeként elmondta, hogy a négy új Gripennel
„A Magyar Légierő gerincének számító Gripen-flottát nemzetközi szinten is elismerik, a magyar JAS-39-esek három alkalommal védték a balti országok légterét a NATO missziójának keretében, 2025-ben pedig újra ellátják ezt a feladatot. Mindemellett szintén a magyar Gripenek látják el – Olaszországgal közösen – Szlovénia, valamint a V4 tagállamokkal együttműködésben Szlovákia légterének védelmét is” – hangsúlyozta a szakértő, aki szerint az új gépekkel a Magyar Légierő a térség a legütőképesebb és legmodernebb ereje lesz.
Horváth József kiemelte, hogy a Gripenek konstrukciója abból a szempontból volt már a maga idejében is nagyon komoly újdonság, hogy
„Nem kell nekik nagy kifutópálya, sokkal kisebb előkészített területre, akár egy műútra is le tudnak szállni. Az átfegyverzésük pedig csupán néhány tíz perc. Az egész rendszer olyan, mint egy Lego, amihez nem kell egy hosszú, különleges kiképzést biztosítani, nem kellenek hozzá speciális eszközök. Nagyon hatékony, nagyon gyorsan variálható repülőgépekről van szó” – hangsúlyozta a szakértő.
Orbán Viktor pénteki bejelentésében arról is szó esett, hogy Magyarország és Svédország a flotta bővítése mellett a svédek által nyújtott logisztikai szolgáltatások hosszú távú, tíz éves meghosszabbításáról, valamint kiképzési együttműködésről is megállapodott.
Továbbá a Honvédelmi Minisztérium és a SAAB svéd hadiipari vállalat között létrejött együttműködési megállapodás alapján a mesterséges intelligenciát alkalmazó Kiválósági Központ is létrejön.
„Ez egy olyan mérföldkő lehet hazánk számára, amibe szellemi termékekkel is be tud kapcsolódni. Ez úgy gondolom, üzletileg is jó lesz Magyarországnak” – fogalmazott Horváth József.