Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.22.

Izrael megtagadta a palesztin állam „egyoldalú” elismerését

Szavaztak a Kneszetben.

Az izraeli parlament, a Kneszet szerda este megszavazta Benjámin Netanjahu miniszterelnök deklarációját, amely elutasítja a palesztin állam „egyoldalú” elismerését. Az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti gázai háború közepette kiadott szimbolikus nyilatkozatot az ellenzék tagjai is támogatták, 120 képviselőből 99 szavazott mellette. Jaír Lapid, az ellenzék vezére is megszavazta, de figyelemelterelésnek nevezte, mert szerinte a palesztin állam egyoldalú elismerése nem valós fenyegetés.

Az izraeli álláspont szerint a palesztinokkal születendő állandó érvényű megállapodást a felek közötti közvetlen tárgyalások útján kell megkötni, nem pedig nemzetközi diktátumok alapján.

Tovább folynak a harcok Gázában és az északi határnál az Hamász iszlamista terrorszervezet elleni, több mint négy hónapja tartó háborúban.

Palesztin beszámolók szerint Izrael a levegőből megtámadta a Sabura menekülttábort Rafahban, a Gázai övezet déli részén, az egyiptomi határ közelében. Szárazföldi egységek mindeddig nem hatoltak be az övezetnek erre a legdélibb településére, ahol mintegy másfélmillió, otthonából elmenekülni kényszerült gázai tartózkodik.

Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője közölte, hogy

 

a ballisztikus rakéták elleni védelmet szolgáló Nyíl légvédelmi rendszer elfogott egy Eilat irányába indított lövedéket. A város felé tartó rakéta miatt csütörtök korán reggel a Vörös-tenger partján fekvő üdülővárosban több mint egy hónap után ismét légiriadó volt.

Északon pedig páncéltörő rakétát lőttek ki Libanonból a határ közelében fekvő izraeli Juvál falura. Egy házban tűz ütött ki, de személyi sérülés nem történt. Szintén páncéltörő rakétát indítottak Kirjat Smona felé, de ez lakatlan területen csapódott be. Ezeknek a határ menti településeknek a lakóit a háború kezdete, október eleje óta evakuálták.

Az IDF közölte, hogy szerda este harci repülőgépekkel a Hezbollah dél-libanoni célpontjait támadta, köztük egy megfigyelő állomást, valamint egy katonai állást Zabkin falu területén.

Ciszjordániában a Jichár nevű telepesfaluból érkező izraeliek tucatjai köveket dobáltak a palesztin Aszira al-Kabalija faluban, és megpróbáltak házakat felgyújtani egy izraeli biztonsági tisztviselő jelentése szerint. A helyszínre érkező biztonságiak a palesztin faluból eltávolították, de nem tartóztatták le őket.

Eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok megvétózta az azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre felszólító határozatot, mondván: egy ilyen lépés veszélybe sodorná a több arab állam részvételével folyamatban lévő tárgyalásokat.

Egymás után robbantak a tüzérségi lövedékek a Gázai övezet északi részén. Az izraeli hadsereg szünet nélkül támadja a Hamász fegyvereseit a területen, a katonai vezetés szerint kedden is semlegesítettek terroristákat a műveletekben.

A harcok hevessége miatt az ENSZ Világélelmezési Programja bejelentette, hogy szerdától felfüggeszti a humanitárius segélyek eljuttatását Észak-Gázába. Mint közölték: a döntést nehéz szívvel hozták meg, miután a hét elején útnak indított konvojt a teljes káosz fogadta, és – mint fogalmaztak – a közrend összeomlása miatt a szállítmányt azonnal fosztogatni kezdték az emberek.

Eközben folyamatosan érkeznek a katonai járművek a Gázai övezet határához, Izrael déli részén. A megnövekedett forgalom azt jelzi, hogy az izraeli hadsereg komolyan veszi a palesztinoknak adott ultimátumot:

ha az októberi terrortámadásban elhurcolt túszok a ramadán kezdetéig, március 9-éig nem térnek haza, akkor Izrael kiterjeszti a hadműveleteket Rafah városára is.

Az egyiptomi határon fekvő városban keresett menedéket a gázai lakosság fele, több mint egymillió ember, ezért az ENSZ és több arab állam is arra figyelmeztetett, hogy humanitárius katasztrófához vagy egyenesen vérfürdőhöz vezetne a harcok kiterjesztése. A Rafah elleni akciók terveinek elvetésére szólította fel Izraelt az amerikai kormány is.

Washington ugyanakkor az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvédte szövetségesét, amikor kedden megvétózta a feltétel nélküli tűzszünet felszólító határozati javaslatot.

Nem támogathatunk egy olyan határozatot, amely veszélybe sodorja a folyamatban lévő érzékeny tárgyalásokat. Ugyanakkor várakozással tekintünk egy olyan szöveg kidolgozása elé, amely választ ad azokra az aggodalmakra, amelyekben mindannyian osztozunk, hogy a lehető leghamarabb ideiglenes tűzszünetet köthessünk az összes túsz szabadon bocsátása mellett” – mondta Linda Thomas-Greenfield, amerikai ENSZ-nagykövet, akinek álláspontját az arab államok mellett Kína is felelőtlennek nevezte.

Eközben Izraelben komoly botrányt okozott a pénzügyminiszter rádiónyilatkozata. A politikus ugyanis arról beszélt, hogy a háború legfontosabb célja a Hamász terrorszervezet elpusztítása. A túszok hozzátartozói felháborodtak a kijelentésen, és kedd este elzárták a tel-avivi katonai parancsnoksághoz vezető utat. Az izraeli kormányfő azonban védelmébe vette miniszterét egy dél-izraeli katonai bázison tett látogatásán.

Izraelre jelentős nyomás nehezedik itthon és külföldön egyaránt, hogy állítsuk le a háborút, beleértve azt is, hogy kössünk bármiáron alkut a túszok kiszabadítására. Az elengedésükért készek vagyunk messzire menni, de nem vagyunk hajlandók bármilyen árat fizetni. Pláne nem olyan téveszmés árat, amilyet a Hamász követel tőlünk” – mondta Benjámin Netanjahu kormányfő.

A miniszterelnök hozzátette:

a Hamász teljes felszámolása elengedhetetlen ahhoz, hogy Gáza többé ne jelenthessen veszélyt Izrael lakosságára.

Az Egyesült Államok szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé kedden került határozati javaslat elfogadása kockáztatta volna a túszok kiszabadításáról és tűzszünetről zajló tárgyalásokat – mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője újságíróknak.

John Kirby arra reagált, hogy az Egyesült Államok kedden vétót emelt a Biztonsági Tanács elé került, Algéria által kezdeményezett, az ENSZ arab tagállamainak támogatását élvező határozati javaslattal szemben. A dokumentum egyebek mellett azonnali tűzszünetről szólt, elutasította a palesztinok erőszakos kitelepítését, valamint elítélte a „terrorizmus minden formáját”. A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője úgy fogalmazott, hogy nem tudtuk támogatni a határozatot, mert az veszélybe sodorta volna az érzékeny egyeztetéseket.

Kirby emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok is részt vesz a tárgyalásokban, amelyek célja a túszok kiszabadítása és átmeneti tűzszünet elérése a Gázai övezetben. A Fehér Ház illetékese a szintén tűzszünetről szóló javaslat elutasítása mellett azzal is érvelt, hogy az amerikai adminisztráció különmegbízottja jelenleg is Egyiptomban és Izraelben van, hogy eredményt érjen el.

John Kirby ugyanakkor megismételte: az Egyesült Államok úgy szeretné lezárni az Izrael és Hamász közötti konfliktust, hogy a Hamász ne maradhasson vezető pozícióban, illetve a palesztin szervezetet nyomás alatt tartsa a túszok elengedése érdekében.

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem támogat katonai offenzívát Rafah városában anélkül, hogy hiteles és végrehajtható tervet látna Izrael részéről. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok ilyen tervet egyelőre nem látott, bár ez nem jelenti azt, hogy ne létezne. Elismerte ugyanakkor, hogy a Hamász egyes vezetői és bizonyos egységei Rafahban civilek között rejtőznek a korábbi izraeli offenzíva elől menekülve, az ellenük való fellépéshez pedig Izraelnek joga van.

origo.hu

Ennél undorítóbb embert nem láttam, a családjával is mit csinált? - ezt mondják a magyarok a Fidesz-szavazókat állatozó Magyar Péterről - videó

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

borsonline.hu

Perceink vannak hátra, és ránk szakad az ég: a Katasztrófavédelem is figyelmeztet

hirtv.hu

Újabb részletek derültek ki a Weber-tervről

ripost.hu

Íme a 41 évesen elhunyt Tompos Kátya élete képekben – Galéria

vg.hu

Megvan, hol csaphat le először az orosz atomütőerő

ripost.hu

Pénzhoroszkóp: ennek a 3 csillagjegynek nyár végére brutálisan tele lesz a tárcája

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

ripost.hu

"Egész életében csak jót tett másokkal" – Kegyetlenül meggyilkolták a hajdúszoboszlói óvodai dajkát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Hajléktalanok vertek tábort a Mariahilfer Strassén Bécsben

POLITIK

Merényletet tervezett Zelenszkij két ezredese.

POLITIK

Európai katonákkal akarják pótolni az ukránok veszteségeit

POLITIK

Biden engedélyezte amerikai fegyverek bevetését orosz területek ellen

POLITIK

A NATO felelősségéről beszélnek Moszkvában