tóth gabi
Szánthó Miklós így látja.
Izraelre szombat hajnal óta több ezer rakétát lőttek ki, az országot a Hámász szárazföldön is támadja, Netanjahu minderre reagálva közölte, hogy országa háborúban áll – közben az Alapjogokért Központ az előzetesen beharangozottak szerint „pro-Izrael konferenciát” szervez Budapesten. Lemondják az eseményt? -kérdezte a Mandiner nevében Kacsoh Dániel.
Megtartjuk a konferenciát, de nem ez az elsődleges fontosságú kérdés.
Izraelt alattomos, sunyi, rókalelkű terroristák támadták meg.
Nem először persze, de ahogy korábban, úgy Izrael most is meg fogja tudni védeni magát – és mi velük vagyunk szavakkal, imákkal és tettekkel is. Utóbbi jele maga a konferencia is, melyet már hetek óta szervezünk, és most annak – a tervezettekkel persze ellentétben – sajnos a kialakult, már-már háborús helyzet fog adni különös jelentőséget. Egyértelmű üzenetet szeretnénk küldeni:
Magyarország, a magyar jobboldal Izrael legszorosabb – talán egyetlen – szövetségese Európában.
Sokak számára furcsának tűnhet ez a nagy „lelkesedés”, amikor a hasonlóképpen megtámadott Ukrajnával kapcsolatban – a nemzetközi sajtó vádjai alapján – már sokkal visszafogottabb a magyar álláspont.
Amikor katonák és ártatlan civilek halnak meg, kevésbé látom célszerűnek és erkölcsösnek a méricskélést, egyik vagy másik háború-e a brutálisabb, ez vagy az érdemel-e több figyelmet. De valóban van különbség magyar oldalról, hiszen Ukrajnának sok tízmilliárd forintos támogatást, humanitárius segélyt nyújtott Magyarország, több mint egymillió ukrajnai ukrán és magyar menekültnek nyújtott legalább átmeneti védelmet. Ugyanerről Izrael irányába nem beszélhetünk, ez tény. A morális alapállás viszont világos: minden államnak joga van a területi szuverenitáshoz ezért elítélendő minden, ellenük indított, nemzetközi jogot sértő katonai akció.
Az izraeli és ukrán állampolgároknak is joguk van a békéhez és a biztonsághoz – s azt hiszem, jelenleg mindenkinek ez is a vágya.
A magyar-izraeli kapcsolatok kapcsán sokan mondják, hogy „megváltozott ez a mese”. Korábban a magyar jobboldalt a közel-keleti konfliktus kapcsán mintha erősebb „arab-szimpátia” jellemezte volna és hát nyilván ott van a mindig felmelegített „antiszemitizmus-vád”. Fordulatról lenne szó az utóbbi egy-másfél évtizedben?
Az antiszemitizmus-vádat nem tartom komolyan vehetőnek, tekintettel arra, hogy már Benjamin Netanjahu is az, mert nem preferálja Soros György különböző világreform-gondolatait. Tisztelettel viszonyulva a Magyarországon élő, csekély számú arab közösség becsületes, adófizetői tagjaihoz, az bizonyos, hogy a 2015 óta tartó, Európát és Magyarországot is súlyosan érintő migrációs válság a közel-keleti helyzet egyes dinamikáit bizonyosan közelebb hozta, érthetőbbé tette, hogy „ki kivel van”.
Ebből jött az Izrael-barát „fordulat”?
Hogy kicsit „magasról” indítsak:
mindannyian a Könyv népei vagyunk, Isten színe előtt testvérek, a jó testvérek pedig nem engedik el egymás kezét.
A szombat hajnali terrortámadás pedig csak megerősíti céljainkat: még erősebben kell Izrael mellett állnunk. De politikai szinten sem „fordulatról” beszélnék, hanem az egyébként létező helyzetnek és adottságoknak a megértéséről, az azonosságok realizálásáról. Szigorúan történelmi horizontról beszélve – és hangsúlyozva a közép-európai népek együttműködési szükségszerűségét – az országaink szomszédai nem igazán voltak érdekeltek még a mai Magyarország területi formájának létrejöttében sem, sem Izrael megalapításában. Mindezen túl mindkét állam nem is olyan régi alapélménye a szuverenitás meg-, illetve visszaszerzése, ezért
mindannyian készek vagyunk akár a globális politikai trendekkel is szembemenni, ha a szuverenitásunkat fenyegetik.
Ezért is ragaszkodunk ahhoz foggal-körömmel, ezért Magyarország és Izrael a szuverenitás bajnokai, jövőjüket nemzeti és szuverén keretek között képzelik el, ezért a legtermészetesebb szövetségesek.
Még a Hámász terrortámadása előtt úgy hirdették a Központ eseményét, mint „európai pro-izraeli találkozó” – Európának is üzenni akarnak?
Sőt, most már inkább az egész nyugati világnak. Ugyanis az anticionizmussal és az Izrael-ellenességgel szembeni harc ugyanaz a harc, ugyanazokkal az ellenfelekkel szemben, mint amit mi az európai értékrendünk és életmódunk védelmében folytatunk. Ugyanaz a posztmodern baloldal ítéli el minden nemzetközi fórumon Izraelt önvédelme miatt, mint amelyik a nyitott kapuk politikáját hirdeti a migráció kapcsán. Azokat az erőket bátorítják, azoknak gyakorolnak gesztust mindkét mozdulattal, melyek le akarják rombolni a zsidó-keresztyén civilizációt. Mindennek a jelentkezési formája Izraelben most a rakétatámadás, nálunk a déli határnál még „csak” a rendőrök felé irányított sorozatlövő fegyver.
Valóban úgy gondolja, hogy „a Nyugat” tehet most az izraeli rakétatámadásokról?
Nézze, nehéz azt figyelmen kívül hagyni, hogy
a woke és az abba ágyazott cancel culture, mely a történelmi tudat és emlékezet eltörlését tűzte zászlajára, egész egyszerűen világszerte újracsomagolta az antiszemitizmust, és ez utolérte a zsidóságot és Izraelt is.
Ez a 21. századi új antiszemitizmus párhuzamosan ütötte fel a fejét az Egyesült Államok baloldalán és Európa nyugati felén. A névleg a különféle identitáscsoportok felszabadítását sürgető társadalmi igazságharcos mozgalmaknak, legfőképpen a Black Lives Matter-nek van egy kifejezetten anticionista éle, de ide tartozik a Palesztin-szimpátia miatt izraeli termékek bojkottjára felhívó woke-kultusz is. Európában pedig a demonstratíve Arafat-kendőt viselő szimbolikus politizálás fordult át cinkos zsidóellenességbe, mely – a Magyarország ellen folyó jogállamisági eljáráshoz hasonlóan – emberi jogi köntösbe bugyolálja az Izrael-ellenességet. Persze, hogy a szélsőségesek felbátorítva érzik magukat, hogy nekirontsanak Izraelnek és népének, ha egyszer a balos sajtó egészen szürreális módon „nácinak” titulálja a jelenlegi izraeli miniszterelnököt.
Ha „fordulat-szerűségről” beszéltünk a magyar jobboldal kapcsán, akkor mi történt az európai baloldallal?
A munkásosztályt hátrahagyó és a történelmet magát – annak traumáival együtt – a történelem szemétdombjára dobni igyekvő progresszió, az abba beolvadó baloldal szavazatot remél a kontinensre behívott nagyszámú muszlim bevándorlótól, ezért szemet huny a nyugat-európai zsidóellenesség fölött és ezzel cinkossá vált. És sok más egyéb mellett ez a nyugati elitek politikai rövidlátásának egyik ékes bizonyítéka, hiszen ezek a csoportok, amint elérnek egy kritikus tömeget, nyilván meg fogják szervezni saját, etnikai- és vallási alapon álló pártjaikat – és akkor lesz nemulass!
És Magyarország vagy egy budapesti pro-Izrael konferencia ezen tud változtatni?
A migráció átbeszélése talán túlfeszítené ennek az interjúnak a kereteit, de a magyar jobboldalon kívül csekély azon,hatalomban lévő politikai erők száma Európában, mely ezen veszély minden aspektusára felhívja a figyelmet. Ami a konkrét izraeli ügyet illeti viszont, az biztos, hogy véget kell vetni annak a gyenge, szimbolikus, nyegle baloldali politikának, amelyik a viselkedésével azt üzeni a terroristáknak: nyugodtan hajtsatok végre terrortámadásokat, ez is csak a politikai eszköztár része.
Izrael biztonsága tehát európai érdek is?
Persze. Izrael kulcsállama a közel-keleti békének és a biztonsági architektúrának. Ha ez kívülről vagy belülről meginog, elszabadul a veszedelem a Közel-Keleten. Ezért támogatnunk kell Izraelt abban, hogy megőrizhesse szuverenitását és belső biztonságát. Ez eminens magyar érdek, mert
Izraelt több fronton szorongatják Soros György NGO-i, a globalista progresszió és a terroristák is, miközben a zsidó állam térségbeli ellenségei dörzsölik a markukat.
Számukra ajándék egy belülről elgyengülő Izrael. Ebben pedig láthatóan partner a nemzetközi baloldal. Ezzel szemben a toxikus maszkulinitással meg verbális agresszióval vádolt Trump elnök korábban már békét teremtett a Közel-Keleten az Ábrahám-egyezményekkel – szerintem erre képes lenne Ukrajnában is. A terroristák viszont most – felbátorodva a progresszív baloldal cinkos gyengeségén, ahogy Putyin a Biden-adminisztrációén –, ennek a békének rontottak neki.