Brüsszel még az EP-választás előtt át akarja erőltetni a migránskvótát

Elszámította magát Brüsszel? Elővágás vagy rossz politikai számítás a migránskvóta felmelegítése? Tényleg tömegével érkezhetnek a migránsok Nyugat-Európából Magyarországra? Hogyan lehet megakadályozni a nyomásgyakorlást? Milyen feszültségek tapasztalhatók Európában a migrációs helyzet növekedésével? – ezekről a kérdésekről beszélgetett a hirado.hu Szikra Leventével, az Alapjogokért Központ elemzőjével.

– Kezdjük onnan, hogy hogyan került újra a fegyver az asztalra, miért és miért most állt elő Brüsszel újra a migránskvóta ötletével?

– Ez egy 2020-ban benyújtott javaslat, ekkor állt elő az Európai Bizottság ezzel a legújabb elképzeléssel, csak aztán számos más ügy elvitte a fókuszt, és persze, ahogy az lenni szokott, megállapodni sem sikerült róla – az eredeti javaslat egyébként még „migránsbarátabb” megközelítésű volt. A dolgok tehát elhúzódtak, és most jutott el odáig, hogy ebből egy tanácsi álláspont lett, amiről jelenleg beszélünk.

– Ami most átkerült az Európai Parlamenthez.

– Igen. A tanács elfogadta a saját álláspontját, és

az Európai Parlamenthez került a javaslat, ahol vélhetően arra tesznek majd javaslatot, hogy még több migránst kellene befogadni.

– Erre lehet számítani?

– Ha megnézzük például a német sajtót, azt látjuk, hogy ott egy teljesen más narratívát adtak a történetnek. Németországban ezt egy migrációt korlátozó, szigorító javaslatként írják le, melyben ráadásul benne van az is, hogy azokat, akiknek elutasították a menedékkérelmét, vissza lehet küldeni olyan országokba, melyet a tagországok biztonságosnak ítélnek. Ez utóbbit azért érdemes még fenntartásokkal kezelni, mivel Magyarországnak is voltak ilyen próbálkozásai, amikor azt mondta, hogy Szerbiát biztonságos országnak tartja – a menedékkérelmek ezzel az indokkal történő elutasítását azonban az Európai Bíróság elkaszálta. Várjuk ki tehát, hogy ez ténylegesen mit fog jelenteni, ám valóban, papíron úgy néz ki, hogy a tagállamok dönthetnek majd ebben a kérdésben. A javaslat ezen eleme felfogható német szemszögből egyfajta szigorításként. Valójában azonban nem az.

– Ezzel párhuzamosan a tervezet kaput nyit egy felső határ nélküli elosztási rendszernek is.

– Sok helyütt olvasni egy 30 ezres keretszámról, amit egyelőre senki nem tud, hogy miből számoltak ki. Ugyanakkor ez nem valamiféle felső határt jelöl ki, ilyesmi nem szerepel a tervezetben, nincs meghatározva, hogy pontosan hány ember jöhet Európába. Az első kvótajavaslatoknak az volt a veszélyük, hogy ugyan kijelöltek egy felső határt a befogadandó migránsokkal kapcsolatban, de megalapozott volt a gyanú, hogy később ezt folyamatosan bővíteni kívánják majd, ahogy beindul az elosztási rendszer. Nos, most

ez a felső határ már nincs meg, tehát a legrosszabb félelmek igazolódtak be.

– Felmerülhet a kérdés, hogy valójában nem arról van-e szó, hogy az Európai Unió már nem bírja el egyszerre az ukrán menekültválságot és az Európa határaihoz dél felől érkező bevándorlási nyomást? Ez a kettős nyomás talán már komolyan megterhelheti az egész szociális ellátórendszert. És erre rakódnak rá a megemelkedett energiaköltségek, az ellátási láncok felbomlása, a szankciók és a fegyverkezési verseny.

– Ez mindenképpen egy komplex dolog. Vannak ugyan átfedések, de alapvetően más frontországok vannak a két ügyben. Akik Ukrajnából menekülnek, azok Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, esetleg Románia, Csehország irányába indulnak el. A migráció tekintetében Horvátország, Görögország, Olaszország, valamint Magyarország számítanak frontországnak. Az látszik tehát, hogy hazánk egy metszésponton van, mind a kettőbe beletartozik. Ha viszont azt is nézzük, hogy melyek az ukrán menekülők és a bevándorlók célországai, akkor már komoly átfedéseket találunk. Rendkívül sokan szeretnének például Németországban maradni. Megjegyzem, a két ügy alapvetően más: Ukrajnából tényleg háborús menekültek érkeznek, őket Magyarország be is fogadja és segíti.

A gazdasági bevándorlókat viszont nem nevezzük menekültnek, akármennyire is ez a brüsszeli szándék.

– A német társadalom viszont ezt egyre nehezebben viseli. A múlt héten olvashattuk a hírt, miszerint a bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) párt a közvélemény-kutatások adatai alapján országosan a második legnépszerűbb politikai erővé nőtte ki magát.

– Az említett közvélemény-kutatási eredmény azért is lehet meglepő, mert pár évvel ezelőtt az AfD még egyfajta vegetációs állapotban volt, személyi problémákkal küszködtek és nehezen tudták csak növelni támogatottságukat. Az a gyakorlat azonban, hogy a menekültügy kezelése a tartományokra marad, tehát gyakorlatilag a 16 tartomány megkapja a nyakába a problémát, hogy kezdjen vele valamit, a szövetségi kormány pedig rendszerint nem tesz mást, mint megvonja a vállát. Ez már csak azért is így van, mert a hárompárti koalícióban igencsak eltérően közelítenek a bevándorláshoz. Míg

a Zöldek korlátlan befogadást támogatnak, és a szociáldemokratáknak sincs ellenükre a „Wilkommenskultur”, addig a klasszikus liberális, Német Szabaddemokrata Párt, az FDP valamivel józanabb, korlátozásokat elfogadó állásponton van.

Jellemző helyzet egyébként, hogy utóbbi áll egyedül szemben a másik két párt (főleg a Zöldek) radikálisabb javaslataival. Nem is zökkenőmentes a kormányzás, és ez is látszik a pártok népszerűségén. Mindegyik kormánypárt rosszabbul áll, mint a legutóbbi választáson, miközben az ellenzék – főleg az AfD, és valamennyire a Kereszténydemokrata Unió és a Bajor Keresztényszociális Unió, a CDU/CSU – erősödik.

– Ez érthető okokból aligha tetszik a német tartományoknak.

– Természetesen ez nem tetszik a tartományoknak, nem olyan rég volt is egy komolyabb „lázongás”, amikor pártállástól függetlenül az összes tartományi miniszterelnök nekiment a szövetségi kormánynak. Tehát ez akut problémának látszik. Éppen ezért van egy olyan törekvés, hogy ezt az egészet egy nagy rendszerben szervezzék meg. Ami nem arra irányul, hogy megállítsák a bevándorlást, hanem hogy legyen egy kialakított mechanizmus, hogy a beérkezettek mindig tudjanak menni valahova.

– Közben mintha elfelejtenék azt, hogy a tagországok között szétosztott migránsok többsége így is, úgy is Németországba, illetve más nyugati államokba szeretne menni. 

– Igen, talán nem gondolják át, hogyha Magyarországra, Lengyelországba, esetleg Litvániába osztanak migránsokat, azok nem fognak az említett országokban maradni. És tulajdonképp nincs is előttük különösebb akadály, leszámítva azt a pár országot, amelyek nem tagjai a schengeni övezetnek. Igaz, ha nem is olyan egyszerűen, mint mondjuk Szlovákiából, de Romániából, vagy Bulgáriából is át lehet jutni Németországba. Meg lehet oldani, csak valamivel nehezebben.

– Visszatérve a tervezetre: többektől is hallani idehaza, hogy itt csupán az eljárások átvételéről van szó, és nem az emberekről, vagyis nincs itt veszély, nem fog senki idejönni, mindössze az eljárást kell lefolytatni. 

– Ez egyértelműen nem igaz. Azt is mondhatnánk,

ha jön az akta, akkor jön vele az aktához tartozó személy is, itt lesz, nekünk pedig kezdenünk kell majd vele valamit.

Érkeznének olyanok is, akik már benyújtották a menedékkérelmüket, de még nem bírálták el, valószínűleg ők lesznek többen. Azokat is át lehetne helyezni ugyanakkor, akiknek már van menekültstátuszuk. Velük kapcsolatban már nincs szó eljárásról, hisz az le van már folytatva, ráadásul nem is lehet őket kiutasítani, mert menekültstátusszal rendelkeznek. A legabszurdabb része a történeknek az, hogy a tervezet szerint még potenciálisan arra is van lehetőség, hogy olyanok is jöjjenek, akiknek elutasították a menedékkérelmét, ugyanis a kötelező szolidaritásnak az is a része, hogy lehet segíteni a visszaküldésben. A tanács ez utóbbi kérdésben legalább annyit elért, hogy a két érintett tagállam megállapodása szükséges ehhez – ezen a ponton tehát tényleg nem kötelező erejű a javaslat, de a két előző kategóriában nincs ilyen szabadság.

– Szó van viszont arról is, hogy mindezt kétféleképpen ki lehet váltani, pénzzel, illetve valamiféle segítségnyújtással. Nem hajaz mindez az emberkereskedelem legalizációjára?

– Talán inkább mindez a szén-dioxid-kvóta kereskedelméhez hasonlít, ami nem kevésbé abszurd.

Nagy kár, hogy Brüsszel csak ilyen nem működő mechanizmusokban tud gondolkodni.

A javaslatban egyébként az szerepel, hogy az említett átvétel helyett migránsonként be lehet fizetni a bizottság kasszájába egy bizonyos összeget, valamint ott van a technikai segítségnyújtás is, aminek a részleteit még nem ismerjük. Ezek közül viszont, ha megnézzük, egyik sem vonatkozik a külső határok védelmére. Ha a külső határok védelmére koncentrálnánk, akkor sokkal jobb lenne helyzet. Csak nem ez a cél. A cél az, hogy egy szabályozott és rendszerbe foglalt migrációs folyamat jöjjön létre. És ez viszont nagyon is kötelező minden tagállamra nézve: vagy pénzt fizetnek, vagy valamilyen technikai segítséget nyújtanak, vagy migránsokat fogadnak be.

– Tekinthetünk úgy is ezekre a kitételekre, mint amik könnyítést nyújtanak, nem?

– Az, hogy most már pénzt is lehetne fizetni, első ránézésre könnyítésnek látszik, valójában azonban komoly terhet ró azon államokra, amelyek nem akarnak befogadni. Mindez az évek során akár több százmilliárdos tétel is lehet, amennyiben Magyarország azt választja, hogy fizet, és persze átmegy a mostani formájában a javaslat – tegyük hozzá.

– Mit mondanak a politikai pártok?

– A zöldek például, akik kormányon vannak, folyamatos belső vitát folytatnak. Ez többek között azért is érdekes, mert van egy bevándorló háttérrel rendelkező társelnök, aki szerint a tervezet jelen formájában elfogadható. Ugyanakkor ott van a német származású másik társelnök, aki szerint ez borzalmas, jogfosztó.

– Németország, 2023.

– Igen, érdekes módon a migrációs hátterű zöldpárti politikusok gyakran sokkal realistábbak, és kevésbé dogmatikusok, mint a „tősgyökeres” német társaik.

– Ez a nézeteltérés nem okoz komoly feszültségeket a kormányon belül?

– Azt egyelőre nem lehet mondani, hogy kormányválság van emiatt, de hogy kormányzati feszültség van belőle, azt nyugodtan ki lehet jelenteni. Vita volt abból is, hogy a szociáldemokrata belügyminiszter, Nancy Faeser a tervezet mellett szavazott a tanácsban. Ráadásul Faeser most éppen kampányol, hiszen ősszel Hessenben tartományi választások lesznek, és ő lesz a szociáldemokraták részéről a miniszterelnök-jelölt, vagyis egyszerre akar sikeresnek is mutatkozni, valamint kompromisszumképesnek is. A zöldek közben erősen tiltakoznak, hogy a szocdemek miért adták áldásukat erre a javaslatra. Feszültség tehát bőven van.

– Miért éri meg a brüsszeli szervezeteknek, hogy a migrációt tegyék az európai parlamenti választások egyik fő támájává? Elővágás ez, vagy rossz politikai kalkuláció?

– A kettő egyszerre. Jelenleg egyértelműen baloldali többség van az Európai Parlamentben, ezért könnyebb ilyen javaslatokat keresztülvinni. Egy év múlva viszont jelenleg kiszámíthatatlan politikai viszonyok mellett alakul meg az új testület, így a bevándorláspárti erők nem lehetnek biztosak abban, hogy többségük lesz. Ezzel együtt

számos tagállamban komoly ellenérzéseket vált ki a kvóta ötlete,

ráadásul Lengyelországban mindez egy választási kampány elején zavarta meg a politikai helyzetképet. Nem lennék meglepve, ha a lengyel kormánypárt esélyein javítana az a tény, hogy újra migrációs kvótáról van szó Brüsszelben. Itt tehát kétélű fegyverhez nyúltak a migrációpárti erők: ha még ebben a ciklusban el akarják fogadtatni a kvótát, akkor sietniük kell, de a téma újbóli napirendre kerülése a bevándorlásellenes jobboldal tiltakozását is kiváltotta, ez pedig inkább a konzervatív és nemzeti elkötelezettségű szavazókat mozgósíthatja.

– Születhet az ügy végén olyan megoldás, mint ami mondjuk egyes szankciós döntéseknél, hogy az unió ugyan elfogadja, de Magyarország és még páran mentességet kapnak ez alól?

– Elvi lehetőség sok mindenre van. A kérdés az, hogy mi a politikai realitás. A szankciók esetében Magyarország azért tudott komoly eredményeket elérni, mert akkor egyhangúságra volt szükség. Ebben az esetben másként lesz. Amikor az EP-től vissza kerül – vélhetően kiegészítve – a tervezet a Tanácshoz, akkor az minősített többséggel fog szavazni róla. Ez azt jelenti, hogy az 55-65-ös szabály érvényesül, tehát a tagállamok 55 százaléka, mely a lakosság 65 százalékát képviseli, többséget jelent. Ez pedig bőven megvan. Ráadásul nehéz ellene blokkoló kisebbséggel küzdeni. A blokkoló kisebbség legalább négy tagállamot jelent, amelyek együttesen a 35 százalékát képviselik az unió lakosságának. Ha kiszámoljuk, a V4-ek, amennyiben mind nemet mondanak (jelenleg ez sem adott), még mindig nem bírnak kellő súllyal.

– Más lehetőség nincs?

– Ez már tényleg csak a találgatás része a dolognak, de azt még el lehet képzelni, hogy az EP annyira bevándorláspártivá teszi a tervezetet, hogy az már több tagállamnak nem lesz elfogadható, mondhatni túl sok lesz. Ők ebben az esetben visszaállhatnak az ellenzők táborába.

Az Európába érkező migránsok tömegeinek elosztása az uniós tagállamok között nem számít új ötletnek, ez gyakorlatilag már a 2015-ös nagy migránsválság idején is jelen volt az EU döntéshozóinak gondolkodásában. Az, hogy a kérdés most ismét napirendre került, és minden eddiginél közelebb kerültünk ahhoz, hogy valósággá váljon, egyrészt az olasz belpolitikai viszonyok megváltozásával, másrészt pedig a közelgő uniós választásokkal lehet összefüggésben. Komoly veszélyt jelent a magyar érdekekre, hogy a tervezet az Európai Parlament elé került, ahol a baloldali–néppárti többség várhatóan megpróbálja még inkább a bevándorláspárti ízlés szerint alakítani azt. A mostani lépéssel ugyanakkor visszavonhatatlanul a választási kampány legfontosabb témájává vált a bevándorlás kérdése, ez pedig akár a radikális jobboldali pártok malmára is hajthatja a vizet.

A Európai Tanács ülését elnöklő német szociáldemokrata belügyminiszter, Nancy Faeser történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy a több mint 11 órás maratoni tárgyalássorozat eredményeképpen létrejött a megállapodást. Szerinte a megállapodás mindenki számára előnyös helyzetet teremtett az EU tagállamai számára. De vajon valóban így van?

Az EU nem volt felkészülve a tömeges migrációra

Az EU-s tagállamok közötti határellenőrzések eltörlése egységes külső határ létrejöttét hozta el, amit valamilyen módon szabályozni kellett. A dublini rendeletek gyakorlatilag azt határozták meg, hogy egy személy menedékkérelmét mely tagállamban kell elbírálni. A legutóbb, 2013-ban elfogadott, Dublin III-ként emlegetett jogszabály megállapította azt a főszabályt, miszerint

az a tagállam viseli a felelősséget a menekültkérelem elbírálásáért, amelynek határán a menedékkérő először az Európai Unió területére lépett.

(Már a rendelet egy korábbi változata is azért született meg, hogy elkerülhető legyen az a helyzet, hogy egy menedékkérő szabadon járhasson-kelhessen az unió területén, ugyanis a menedékjog megadásának nem voltak és ma sincsenek minden tagországra kiterjedő kritériumai, ez tagországi hatáskör.)

Az unión kívülről érkező menedékkérők regisztrálása végső soron tehát a határországok feladatává vált, és amennyiben a menedékkérő az EU valamely másik országába távozott, ahol elutasították menedékkérelmét, a szabály szerint abba az országba kell visszaküldeni, ahol belépett az unióba.