tóth gabi
Egyértelmű felháborodás.
Az elfogadott tervezet szerint bevezetik az EU-s szintű migránskvótát, annak az országnak pedig, amely nem fogad be elég illegális bevándorlót, 22 ezer eurót kell fizetnie migránsonként. Magyarország esetében évi körülbelül 30 ezer illegális migránsról beszélhetünk, ami éves szinten 250 milliárd forintba kerülne a magyar adófizetőknek. A magyar kormány 2015 óta következetesen kiáll az illegális migráció ellen. A magyarok 2016-ban már kinyilvánították az akaratukat a népszavazáson: a magyar polgárok nem kérnek az illegális migránsokból. A javaslat ellen egyre több uniós országban tiltakoznak, a magyar baloldal és propagandistái azonban továbbra is szemérmetlenül tagadnak - írja az Origo.
Néhány napja megszavazták Brüsszelben az uniós belügyminiszterek ülésén a kötelező migránskvótát. Ezzel megteremtődött a lehetőség arra, hogy Nyugat-Európából ezután migránsokat tudjanak áttelepíteni minden uniós országba. Ha valaki nem engedelmeskedik, migránsonként 22 ezer euró büntetést kell fizetni.
A védtelen határok miatt évente migránsok tízezrei érkeznek Európába
FORRÁS: AFP/ALBERTO PIZZOLI
A terv, amelyet a belügyminiszterek csütörtöki találkozójára nyújtottak be, tartalmazta azt is, hogy ezentúl kötelezően el kell osztani a migránsokat a különböző uniós országok között. Mivel a migránsok elsöprő többsége a gazdag nyugat-európai országokba tart, ezért ez a javaslat egyértelműen a gazdag országok érdekeit szolgálja. Magyarország és Lengyelország ellenezte a tervet, és ellene is szavazott. Azonban a belügyminiszterek ülésén nem volt szükség egyhangú szavazásra, így a gazdag nyugati államok át tudták nyomni az akaratukat a szavazáson.
A magyar kormány a kezdetektől fogva ellenzi az illegális migránsok betelepítését, és harcot indított az illegális migráció ellen 2015-ben.
Brüsszel a schengeni határvédelmet sem térítette meg Magyarországnak
FORRÁS: MTI/UJVÁRI SÁNDOR
A JAVASLAT ÉRTELMÉBEN ÉVI 30 EZER MIGRÁNST KÜLDHETNÉNEK MAGYARORSZÁGA. EZ ÉVI 250 MILLIÁRD FORINT BÜNTETÉST JELENTENE, HA NEM FOGADNÁNK BE ŐKET.
A kvóta miatt hatalmas tömegek indulhatnak el Európa irányába
FORRÁS: AFP/MAHMUD TURKIA
A magyarok mellett egyre több ország tiltakozik. Jacek Karnowski, a wpolityce.pl főszerkesztője szerint a lengyelek megérdemlik, hogy népszavazáson dönthessenek az illegális bevándorlók kötelező uniós betelepítéséről. Szerinte erre akár a választással párhuzamosan is sor kerülhetne, hiszen, elmondása szerint, az egyetlen lehetséges időpont erre a parlamenti választás napja lehet.
Karnowski is kihangsúlyozza:
INNENTŐL KEZDVE MEGNYÍLIK EGY CSATORNA, AMELYEN KERESZTÜL A JÖVŐBEN AKÁR 200 EZER, SŐT, AKÁR 2 MILLIÓ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓT IS LENGYELORSZÁGBA TELEPÍTHETNEK.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök
FORRÁS: MTI/EPA/PAP/RADEK PIETRUSZKA
Mateusz Morawiecki miniszterelnök pedig kilátásba helyezte, hogy a terv ellen "nagyon keményen" tiltakozni fog az Európai Tanács értekezletén.Ez ügyben építjük a tagállamok koalícióját, és biztosan nem egyezünk bele ebbe a diktátumba- jelezte. Hozzáfűzte: az uniós terv arra emlékezteti őt, amit a jelenleg vezető lengyel ellenzéki erőnek számító Polgári Platform "Németországgal együtt művelt Európával 2016-2018-ban".
Mint mondta, Lengyelország Csehországgal és Magyarországgal együtt "megvédte Európát" az akkori menekültelosztási mechanizmustól. "Ma is megvédjük Lengyelország szuverenitását, a lengyel családok biztonságát" - húzta alá Morawiecki.
Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter hétfőn a svéd külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón közölte, hogy mind a befogadó országok, mind a migránsok szempontjából sérti az önkéntesség elvét az Unió által múlt héten elfogadott európai uniós migránselosztási jogszabálytervezet.
A német kormány hibáit a németeknek kell megfizetniük, nem a lengyeleknek– szögezte le Izabela Kloc, a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) lengyel párt európai parlamenti képviselője annak kapcsán, hogy az Európai Unió a héten a migránskvóta bevezetése mellett döntött.
A szlovák miniszter kijelentette a botrányos belügyminiszteri ülés után: Szlovákia számára egyes rendelkezések továbbra is nehezen elfogadhatóak és politikailag tarthatatlanok, nem utolsósorban azért, mert a jelenlegi kormány mandátuma, amelyet itt képviselek, korlátozott. Még a szöveg módosításai sem könnyítették meg a helyzetünket, ezért tartózkodunk.
Mint mondta, jelenleg egy szakértői kormány tagjaként nem rendelkezik sem politikai mandátummal, sem a parlament bizalmával, csak ezért nem szavazott a terv ellen. Hozzátette, hogyaz EU-ban mostanra általános konszenzus alakult ki abban, amit Szlovákia a kezdetektől fogva hangoztatott: a migránsok kötelező befogadása nem megoldás az Unióba irányuló migrációs áramlásokra– mondta.
A harmadik országokból érkező illegális bevándorlókra vonatkozó kötelező kvóták kilátásba helyezése ismét egyesítette a politikai színteret Szlovákiában, még az ellenzéki Hang–Szociáldemokrácia (Hlas-SD) párt is arra szólította fel a belügyminisztert, hogy ne változtasson az eddigi szlovák állásponton a további tárgyalások során. Peter Pellegrini korábbi miniszterelnök már az ülés előtt emlékeztetett rá, hogy Szlovákia az elmúlt években következetes állásponton áll, ezért fontos, hogy ezt az irányvonalat kövesse Ivan Simko is.
Peter Pellegrini, volt szlovák kormányfő
FORRÁS: AFP/JOE KLAMAR
Pellegrini egykori szlovák kormányfő megjegyezte, hogy a múltban a szlovák kormányok elutasítottak bármiféle kvótát. Szlovákia támogatta a rugalmas szolidaritás gondolatát, amelynek lényege, hogy az az ország, amely nem fogad be migránsokat, más módon segíthet. Ez történhet pénzbeli formában vagy műszaki eszközökkel, például a schengeni övezet külső határainak megerősített őrzésével. A Hlas-SD nem kívánja tolerálni az illegális bevándorlást és a migránsok kötelező elosztását.
Szlovákiában csak olyan ember lakhat és élhet, akit Szlovákia befogad, és akinek Szlovákia megengedi, hogy itt éljen
– mondta Pellegrini.
Andrej Babiš, egykori cseh miniszterelnök botrányosnak nevezte az új migrációs megállapodást:
„Ez abszolút botrányos, ez árulás. Az egész kormány elárulta az egész Cseh Köztársaságot és minden állampolgárt. Hogyan egyezhettek bele ilyesmibe anélkül, hogy ezt a nyilvánossággal megvitatták volna?" – mondta Babiš. Az egykori miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy
Lengyelország és Magyarország ellene volt, de a mi kormányunk megint lehajtotta a fejét. Ráadásul olyan gyávák voltak, hogy senkinek sem szóltak róla. Ezért azonnal aláírásokat gyűjtöttünk a képviselőházban, és ezért rendkívüli ülést hívtunk össze– tette hozzá az ANO liberális mozgalom elnöke.
Andrej Babis egykori cseh miniszterelnök
FORRÁS: MTI/MTI FOTÓSZERKESZTŐSÉG/KOSZTICSÁK SZILÁRD
Babiš szerint Lengyelország és Magyarország nagyon jól tudja, hogy ez a csempészcsoportok szervezett bűnözése, amelyet különböző nonprofit szervezetek nagymértékben támogatnak.Az EU így csak támogatja az embercsempészeket, akik visszaélnek a migránsokkal, és súlyosbítják az egész problémát"– mutatott rá Babiš, aki szerint az új migrációs megállapodás őrültség.
Jana Mračková Vildumetzová, az ANO parlamenti képviselője is bírálta a cseh belügyminisztert, aki véleménye szerint
lábbal tiporta a migránsok újraelosztására irányuló kvóták elleni cseh harcot.
Az SPD (Szabadság és Közvetlen Demokrácia) elnöke, Tomio Okamura szerint „a kormány elárulta a cseh állampolgárokat", és támogatta a kötelező szolidaritást és a bevándorlók újraelosztását az EU-ban.
Petr Fiala kollaboráns kormánya nemcsak Csehországot, hanem a V4-eket is elárulta.
A miniszterelnöknek és Vít Rakušan belügyminiszternek a legcsekélyebb mandátuma sem volt, hogy titokban jóváhagyja ezt az alapvető és hosszú távú kötelezettségvállalást Csehország számára; ezt az ügyet előzetesen nem tárgyalták meg sem a Képviselőházban, sem az ellenzékkel" – nyilatkozta az SPD politikusa. Az ANO mozgalom a Képviselőház rendkívüli ülését hívta össze 2023. június 14-ére.
A magyar baloldal vezető ereje, Gyurcsány Ferenc pártja még most is tagadja, hogy az Unió vezetése szétosztaná a migránsokat a tagállamok között, sőt szerintük a jövőben sem lesz kötelező betelepítési kvóta.
Gyurcsányék szerint fölösleges a kerítés is, a bevándorlás szerintük csak egy álprobléma
FORRÁS: MTI
Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselője múlt pénteken közleményt adott ki, amiben úgy fogalmazott: "semmit nem szavaztak meg, hiszen nem is volt szavazás, az Európai Unió Tanácsa egyeztetett, kötelező betelepítési kvóta pedig nincs és nem is lesz, hiába riogat ezzel a Fidesz."
A DK kitartó valóságtagadása nem újdonság, a hazai dollárbaloldal az elmúlt években is következetesen hazudott a migránsokat elosztó mechanizmusokra vonatkozó brüsszeli tervekről.
A Gyurcsány-párt 2016 márciusában közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy
okafogyottá vált a kvótaügyi népszavazás, nem létező dolgokról nem lehet népszavazást tartani.
A kötelező betelepítés elutasításáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazás előtt, 2016 szeptemberében a DK-s Niedermüller Péter akkor még EP-képviselőként az ATV-ben azt mondta: „Szó nincs kötelező kényszerbetelepítésről. Juncker (az Európai Bizottság akkori elnöke – a szerk.) azt mondta, hogy ezt a szolidaritást nem lehet kikényszeríteni, ez önkéntes alapon, szívből jön – ezt mondta kicsit ilyen patetikusan.
A baloldal vezére bevándorlóországgá akarja zülleszteni Magyarországot
FORRÁS: MTI/KOVÁCS ATTILA
És ez azt jelenti, hogy ilyen terv, amit a magyar kormány itt mindannyiunk fejébe próbál besulykolni, ilyen nincs."
Néhány nap múlva a szintén DK-s EP-képviselő, Molnár Csaba ugyancsak az ATV-ben hasonlóan próbált érvelni a referendum ellen: „A Tanács úgy döntött múlt pénteken a pozsonyi csúcson, hogy a jövőben nem lesz már kötelező kvóta. Úgy fogalmaztak, hogy a menekültbefogadásnak önkéntesnek, szívből jövőnek kell lenni. Ez egy szép fogalmazás, nyilván arról szól, hogy a tagállamok ezen túl erre nem lesznek kötelezve."
Gyurcsány Ferenc maga is jelentékteleníteni próbálta azt a veszélyt, amit a migráció és a vele együtt járó terrorizmus jelent. A DK elnöke a 2015-ös párizsi terrortámadás után cinikusan úgy fogalmazott: jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól. A bukott miniszterelnök felesége pedig 2019-ben mondta azt, hogy a migrációtól egyáltalán nem kell tartani, mert az nem is létezik.
GYURCSÁNYÉK MÉG A MIGRÁNSVÍZUMRÓL SZÓLÓ HATÁROZATOT IS TÁMOGATTÁK, AMELY MÁR AZELŐTT BEUTAZÁSI ENGEDÉLYT ADOTT VOLNA A BEVÁNDORLÓKNAK, MIELŐTT KIDERÜLNE, HOGY EGYÁLTALÁN JOGOSULTAK-E MENEKÜLTSTÁTUSRA.
A migránsok kötelező elosztásáról szóló terveket az MSZP is tagadta az elmúlt években. A már említett népszavazás előtt, 2016 szeptemberében a párt közleményben kelt ki a referendum ellen. „A népszavazásnak sincsen semmilyen következménye, akár eredményes lesz, akár nem, semmit nem számít. Az Európai Unió több vezető politikusa is világossá tette az elmúlt időszakban, hogy nem gondolkoznak menekültkvótában. A népszavazás tehát olyan, mintha nyáron a hóesést próbálnánk megakadályozni: lehet, hogy sikerülni fog, de erőfeszítések nélkül is menne. Ezért is mondjuk, hogy október 2-án csak Orbán Viktorra lehet szavazni."
Molnár Gyula akkori pártelnök egy tatabányai fórumon úgy fogalmazott: „Nincs ma olyan komolyan vehető politikusa Európának, aki arról beszélne, hogy a menekültkérdés megoldásának érdekében kötelező betelepítési kvótákat szeretnének bevezetni."
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője 2016 szeptemberében egy Facebook-videóban tagadta a kötelező betelepítés tervét. Mint mondta,néhány fontos dolog kiderült számunkra. Az egyik, nincs és nem is lesz semmifajta kötelező kvóta a menekültek letelepítése kapcsán."Kunhalmi Ágnes már 2015-ben álproblémának nevezte a bevándorlást. Az MSZP társelnöke 2015-ben egy szocialista utcai performansz keretében kerítést húzott a Fidesz-székház köré, és a sajtótájékoztatón azt állította, hogy a bevándorlással kapcsolatban nincs érdemi problémája Magyarországnak.Ez a probléma egy álprobléma, nem létezik. Ez a Fidesz által generált hiszti és műbalhé."Később, a referendum előtti napon Kunhalmi ismét úgy nyilatkozott, hogy a kvótákról szóló népszavazási kérdés kamu, hiszen szerinte „nincs és nem is lehet kötelező kvóta".
„Tele van vele a média, hogy »Brüsszel megszavazta a migránskvótát«. Tényleg, komolyan? Jól van akkor - írta Facebook-bejegyzésében Lattman Tamás, baloldali jogász.
1. Nem »Brüsszel«.
2. Nem »szavazta meg«.
3. Nem »kvótát«, ami ráadásul nem is azt jelenti, amit tulajdonítanak neki.
Ennek az egésznek tényleg semmi értelme nincs. Nekem meg tényleg nagyon tele van a bugyrom azzal, hogy egyedül vagyok az ún. szakmában, aki tisztességesen próbál információkat átadni, folyamatokat elmagyarázni..." - írta Lattman Tamás, aki független szakértőnek szereti tódítani magát, pedig egyszer már a baloldali pártok miniszterelnök-jelölti posztjára is jelentkezett. Így szavai a tisztességről meglehetősen komikusan hangzanak.
Természetesen a sorok között jól látható a hazugság. Ugyanis a belügyminiszterek tanácsában megszavazták a döntést. NYILVÁNVALÓAN KVÓTÁNAK MINŐSÜL AZ, HA ELUTASÍTÁS ESETÉN 22 EZER EURÓT KELL FIZETNI BÜNTETÉSKÉNT.
A bemutatott tényekből látszik, hogy a globalista baloldal és a brüsszeliták le akarják nyomni az emberek torkán a kötelező betelepítést. Ez nemcsak a tagállami szuverenitást sérti, hanem teljes mértékben szembehelyezkedik a választópolgárok többségének az akaratával
.LÁTHATÓAN AZONBAN SOKAN A KVÓTA ELLEN VANNAK, ÉS SZERVEZŐDIK EURÓPÁBAN AZ A KOALÍCIÓ, AKIK MEGPRÓBÁLNAK ELLENÁLLNI A BRÜSSZELI TERVEKNEK.
A hazai baloldal és Brüsszel az újabb botrányos döntéssel teljes egészében lelepleződött, a szándékaik világosak, bevándorlókontinenssé akarják tenni Európát