Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.01.30.

Cáfolja a Kreml, hogy Putyin rakétacsapással fenyegette meg Angliát

Boris Johnson állította ezt.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő cáfolta Boris Johnson volt brit miniszterelnök azon állítását, miszerint Vlagyimir Putyin rakétacsapással fenyegette volna meg őt – írja az oroszhírek.hu. 

Johnson a BBC ma sugárzott dokumentumfilmjében ismertette a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetést, amelyre nem sokkal az ukrajnai orosz „különleges művelet" előtt került sor. A bukott egykori miniszterelnök elmondása szerint figyelmeztette az orosz vezetőt, hogy a Nyugat szankciói következnek, ha katonai akcióba kezd Ukrajnában. Johnson állítása szerint Putyin rakétacsapással fenyegette meg.

„Nem, amit Johnson úr mondott, az nem igaz, vagyis inkább hazugság. Továbbá, azt mondom, hogy ez vagy szándékos hazugság, és akkor gondolom, az a kérdés, hogy milyen céllal döntött így, vagy tudattalanul tette, és valójában nem értette, hogy Putyin elnök úr miről beszélt vele. Akkor ez egy kicsit kellemetlenné válik elnökünk tárgyalópartnerei számára” – kommentálta Peszkov a volt miniszterelnök kijelentését.

Hozzátette, hogy tudja, miről beszélt Putyin Johnsonnal.

„Tudom, miről beszéltek azon a beszélgetésen, és még egyszer hivatalosan megismétlem: ez hazugság. nem fenyegetőzött rakétacsapásokkal. Az Oroszország biztonságát érintő kihívásokról szólva Putyin elnök megjegyezte, hogy ha Ukrajna csatlakozna a NATO-hoz, akkor a NATO vagy az Egyesült Államok rakétáinak esetleges telepítése a határaink közelében azt jelentené, hogy bármely rakéta percek alatt elérné Moszkvát” – magyarázta a szóvivő.

Hozzátette, hogy ha a film további része Johnsonnal ugyanebben a szellemben zajlik, akkor nem érdemes rá időt pazarolni.

Az orosz és a brit vezető közötti telefonbeszélgetésre 2022. február 2-án került sor. A két fél véleményt cserélt a belső ukrán válságról és az Oroszország által követelt biztonsági garanciákról.

Putyin különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO nem hajlandó megfelelően reagálni Oroszország jogos aggodalmaira, valamint arra, hogy Kijev folyamatosan szabotálja a minszki megállapodásokat.

Az Egyesült Államok és a kollektív Nyugat országai egyre inkább részeseivé válnak az ukrajnai konfliktusnak azzal, hogy Kijev harckocsikkal történő támogatása mellett döntöttek – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő  újságírókkal.

„Az európai fővárosokból és Washingtonból folyamatosan olyan nyilatkozatok érkeznek, melyek szerint a különböző fegyverrendszerek, köztük harckocsik Ukrajnába küldése semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezek az országok vagy a szövetség (a NATO) részt vesznek az Ukrajnában zajló harci cselekményekben. Ezzel kategorikusan nem értünk egyet. Moszkva mindent, amit a szövetség és az általam említett fővárosok tesznek, a konfliktusban való közvetlen részvételnek tekint. Úgy látjuk, hogy ez fokozódik” – mondta Peszkov.

Korábban Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy Washington nem az Oroszország elleni, hanem a szabadságáért folytatott harcához szállít tankokat Ukrajnának, ami szerinte nem jelentett fenyegetést Oroszországra nézve. Az azt tisztázó kérdésre, hogy a Kreml őszintének tartja-e Biden szavait, a Kreml szóvivője kijelentette:

„Igazodjanak ahhoz, amit fentebb mondtam.”

Közölte, hogy a Kreml a harckocsik szállításának bejelentése után sem kíván változtatni a „különleges hadművelet” státusán. Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzet-ellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció vezetője a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az Ukrajnába juttatandó nyugati harckocsik nem fognak változtatni az ukrajnai font helyzetén. A diplomata szerint a lépés mögött Európa alárendelésének szándéka áll, az, hogy az amerikaiak a lehető legkevésbé keveredjenek bele a konfliktusba, Európát pedig szembefordítsák Oroszországgal.

„Minél jobban bővül az Ukrajnának nyújtott segítség, annál szélesebbé válnak a különleges művelet határai” – mondta a diplomata.

Gavrilov szerint a nyugati országok az Oroszországgal való konfrontáció új szintjére lépnek azzal, hogy harckocsikkal szerelik fel az ukrán fegyveres erőket.

„Korábban a tárgyalások során a kézifegyverekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztunk itt (Bécsben) – vagyis azzal, hogy megakadályozzuk az ilyen fegyvereknek a konfliktusövezetekbe kerülését –, valamint a hordozható légvédelmi rakétarendszerek feletti ellenőrzéssel. Dokumentumokat dolgoztunk ki, de mostanra ezek gyakorlatilag mind félre lettek téve, mert a Nyugat egyszerűen nem tartja be őket, sőt, új szintre lép” – mondta Gavrilov.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a testület sajtószolgálatának közleménye szerint kijelentette, hogy az ukrajnai helyzet a hibrid háborúra való többéves amerikai előkészületek következménye, valamint a többpólusú világ kialakulásának megakadályozására tett kísérlet.

Peszkov egyébként kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már régóta megszűnt potenciális tárgyalópartnernek lenni Vlagyimir Putyin orosz államfő számára. Emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij a béke ígéretével nyerte meg a választásokat, ám, mint kiderült, nem is állt szándékában teljesíteni a rendezés alapjának tekintett minszki megállapodásokat, hanem a háborúra készült.

A szóvivő így kommentálta Zelenszkijnek a Sky News brit tévécsatornán tett kijelentését, miszerint „nem érdekelt” a Putyinnal folytatandó tárgyalásokban, aki, mint az ukrán elnök fogalmazott, számára egy „senkivé” vált a háború kirobbantásával.

Egyre komolyabb szárazföldi előnyre tesznek szert az orosz erők Kelet-Ukrajnában. A Kreml csapatai hétfő hajnalban megvetették a lábukat a Donyecktől 55 kilométerre délnyugatra fekvő Vuhledar bányavárosban – jelentette be hétfőn Denisz Pusilin, Donyeck megye orosz ellenőrzés alatt álló részeinek irányítója.

Az ukrán vezérkar szerint Moszkva az elmúlt 24 órában intenzív légicsapásokat és három rakétatámadást hajtott végre, köztük egyet a stratégiai fontosságú Harkiv városa ellen.

Oroszország folytatta az offenzívát Bahmut, Avgyijivka és más kelet-ukrajnai települések környékén is – közölte. A Vuhledar közelében történt támadásokat azonban az ukrán erők visszaverték.

Douglas Macgregor nyugalmazott ezredes osztotta meg gondolatait az orosz-ukrán háborúról. Szerinte az Egyesült Államok Ukrajnában a tűzzel játszik, és könnyen lehet, hogy meg fogja égetni magát. Amellett, hogy a Biden-kormányzat bagatellizálja az oroszok erejét és lehetőségeit, nem veszi figyelembe a történelmi példákat sem. Hogy hova vezet mindez? A szerző nem kertel: háborúhoz.

Amíg Washington nem döntött úgy, hogy az Ukrajnába történő orosz behatolást egzisztenciális fenyegetésként élje meg, az amerikai katonai erő alkalmazását többnyire csak olyan konfliktusokra korlátozta, amelyeket az amerikaiak „megengedhettek maguknak”, vagyis ahol az ellenfelek „gyengék” voltak – írja véleménycikkében Douglas Macgregor nyugalmazott ezredes, aki Donald Trump korábbi amerikai elnök vezette adminisztráció védelmi miniszterének tanácsadója is volt.

Szerinte viszont ezúttal az Oroszországgal vívott proxyháború egészen más.

Macgregor úgy látja, a várakozásokkal ellentétben Oroszország még mindig nem omlott össze, nem kapitulált a Nyugat rendszerváltásra vonatkozó követelései előtt. Vagyis az Egyesült Államok mélyen alábecsülte Oroszország társadalmi kohézióját, rejtett katonai potenciálját és a nyugati gazdasági szankciókkal szembeni „viszonylagos immunitását”.

Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert idézi, aki szokatlanul őszintén beszélt az ukrajnai helyzetről, amikor január 20-án a szövetségeseknek a németországi Ramstein légibázison azt mondta,

a Nyugatnak tavaszig van esélye eredményt elérni Ukrajnába, ami nem sok idő.

Közben Ukrajnában is felerősödtek a pesszimista hangok, Alekszej Aresztovics, Zelenszkij elnök nemrég felmentett tanácsadója is kifejezte abbéli kételyeit, hogy Ukrajna meg tudja-e nyerni az Oroszországgal vívott háborút. Ukrajna veszteségei ugyanis nagyon súlyosak, és a Nyugatnak nagyon nehéz „meccsben tartani” az ukránokat – világít rá Macgregor.

Odáig megy, hogy szerinte az ukrán vereség hosszú távon elkerülhetetlen, és Washington rendkívül csalódott, majd frusztrált, végül kétségbeesett lesz majd emiatt. Szerinte ez már érezhető is, hiszen volt olyan befolyásos amerikai külpolitikai szakértő, aki úgy nyilatkozott, ha már az USA nem képes kihúzni a szőnyeget a putyini rendszer alól, akkor legalább Ukrajnát lássa el nukleáris arzenállal még akkor is, ha végül nem válik NATO-taggá.

Egyébként a NATO tagjai soha nem álltak egységesen Washington „keresztes hadjárata mögött”, amely Oroszország végzetes meggyengítésére irányult. Itt kiemeli a magyar és a horvát kormány békére törekvő álláspontját, és azt mondja, ez a viszonyulás egész Európában kimondatlanul jelen van.

Berlin például szimpatizál az ukrán néppel, mégis félszívvel tudja csak támogatni az „Ukrajna nevében Oroszországgal vívott háborút”. Ma már a németek a fegyveres erőik katasztrofális állapota miatt is nyugtalanok.

Olyan hangokat hallani, amelyek bírálják azt a politikát, mely „aktívan lefegyverezte Németországot”, ezzel megfosztotta tekintélyétől és hitelességétől Európában. Ezt persze a kormány és a média aktívan igyekszik elhallgatni.

Végső gondolatmenete szerint Washington az Oroszországgal vívott proxyháborúja során figyelmen kívül hagyja a történelmi valóságot. Először is, a mostani Ukrajna területe egy olyan régió volt a 13. századtól kezdve, amelyet mindig nagyobb és erősebb hatalmak uraltak.

Aztán példának hozza, hogy a páni félelem ellenére Oroszország – ellentétben a kommunista Szovjetunióval – nem törekszik a lengyel állam elpusztítására, nem ez a célja.

„Hová tart tehát Washington az Oroszország elleni proxyháborúval?”

– teszi fel a kérdést a szerző.

Az anekdota szerint 1941. december 7-én Averell Harriman amerikai nagykövet épp Churchill-lel vacsorázott, amikor a BBC közvetítette a hírt, hogy a japánok megtámadták az amerikai haditengerészeti támaszpontot Pearl Harborban. Harriman láthatóan megdöbbent. Egyszerűen elismételte a szavakat: „A japánok megtámadták Pearl Harbort”.

Macgregor megjegyzi, Harrimant ennek nem kellett volna annyira meglepnie, hiszen a Roosevelt-kormányzat gyakorlatilag mindent megtett, hogy ellenséges politikai döntések sorozatával arra ösztönözze Tokiót, hogy megtámadja az amerikai erőket a Csendes-óceánon. Ezzel a véleményével minden bizonnyal csak kevesen értenek egyet az Egyesült Államokban.

Azonban míg a második világháborúban az időzítés és a szövetségesek ereje is stimmelt, ezúttal ez nem mondató el.

„Sem mi, sem szövetségeseink nem vagyunk felkészülve arra, hogy totális háborút vívjunk Oroszországgal, sem regionális, sem globális szinten”

– írja Macgregor. Majd hozzáteszi, ugyan szembemegy a józan ésszel, de „ha háború tör ki Oroszország és az Egyesült Államok között, az amerikaiak ne lepődjenek meg”. A Biden-kormányzat és kétpárti támogatói tudniillik mindent megtesznek, hogy ez bekövetkezzen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra