Marics Peti
Megkezdődött az ünnepségsorozat.
Mától várja az érdeklődőket a Mesterségek Ünnepe a budai Várban és a Magyar Ízek Utcája a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén. A vasárnapig tartó rendezvények ingyenesen látogathatók.
Mától várja az érdeklődőket a Mesterségek Ünnepe a budai Várban és a Magyar Ízek Utcája a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén. A vasárnapig tartó rendezvények ingyenesen látogathatók.
A 36. Mesterségek Ünnepét, az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját az idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják. A fesztiválon a látványműhelyekben megismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájába.
A fesztiválon a legkisebbeket gyerekprogramokkal, régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.
A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók. A Koreai Kulturális Központ színpadi produkciókkal is készül: a nagyszínpadon naponta két alkalommal showműsorral, tradicionális hangszerekkel, táncokkal és ritmusokkal várják a közönséget. Az érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a koreai népviseleteket, a hanbokokat.
A fesztivál kiemelt témájához, a faművességhez kapcsolódva lesz többek között kopjafafaragás, teknő-, fakanál-, szék-, furulya- és kéregedény-készítés, kapuoszlop-faragás és zalai pásztorlegyező-faragás is. Bemutatják a különböző fafaragó díszítő technikákat, az ékrovásos technikát, a spanyolozást, a domború faragást és a karcolozást.
A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Szokolay Dongó Balázs, Navratil Andrea és zenekara, a MazsiMó - GipsyMó, a Fitos Dezső Társulat pedig bemutatja A falu című műsorát.
A Tóth Árpád sétányon a Folk-kocsmában lesz táncház, több előadás és mesemondás, egész nap kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek vásári hangulatot. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.
A Szent István-napi ünnepségek részeként megvalósuló Magyar Ízek Utcájában a gasztronómiai különlegességek mellett családi programok és koncertek is szerepelnek a kínálatban. Az idén a gabonaféléké lesz a főszerep, de meg lehet kóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, valamint a Szent István-napi kenyeret is.
A 12. alkalommal megvalósuló eseményen csaknem 200 ember főzi a Duna-parton Magyarország és a Kárpát-medence különleges ételeit. A kínálatban szerepelnek a bogyiszlói csülkös pacal, szatmári töltöttkáposzta, karcagi birkapörkölt, csiptetett ponty és sok más halkészítmény mellett vajdasági, roma, csángó ételek is. Kínálnak majd sparhelten sült lepényt, langallót és töltött lángost is.
Felvidékről Mátyusföld káposztalevesével és mákos pogácsájával, Kárpátaljáról borsos levessel készülnek, Nagymuzsaly községből házi szilvalekvárral töltött fánkot is sütnek majd. A moldvai csángó faluból, Pusztinából Nyisztor Tinka néprajzkutató vezetésével érkező csapat szőlőleveles töltikét készít. Meg lehet kóstolni az alföldi pásztorételt, az öhönt és a sokácbabot. A Vajdaságból a dél-dunai halászléfőzők levesével, az Őrségből pedig tökmagolajjal locsolt dödöllével ismerkedhet meg a közönség.
Fröccsök és szörpök mellett 8-10 féle magyar kézműves sör, gyümölcsborok, mézbor, gyógynövényes teák és néhány magyar jellegzetes pálinka is várja a látogatókat. Idei újdonság a Kézműves Kozmetikumok Kertje, ahol magyar alapanyagokból kézzel készített termékeket mutatnak be.
Bábtársulat előadása, mesemondók, kézművesek és a nyitónapon Halász Judit koncertje szerepel a programban. A színpadon esténként koncertek lesznek: fellép Ferenczy György és az 1-ső Pesti Rackák, a Hot Jazz Band és a Csík zenekar is.
Véradást szervez a Magyar Vöröskereszt, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány pedig ingyenes vércukorméréssel várja a látogatókat, de lesz vérnyomás- és testösszetétel-mérés is.
A Magyar Pékszövetség tizenegyedik alkalommal rendezte meg kenyérversenyét, amelynek győzteseit a Magyar Ízek Utcáján lehet megkóstolni, mint ahogy az idei Magyarország tortája címet elnyerő Huncut szilvaherceg fantázia nevű tortát is.
Elkezdődött az augusztus 20-ai ünnepségsorozat. Mától négy napon át folyamatosan lesznek programok az egész országban. Több helyen tartanak gasztrofesztiválokat: a fővárosban például a Vörösmarty téren. Este pedig a Tabánnál ingyenes koncertekkel várják a szórakozni vágyókat. Kovács Zoltán államtitkár azt mondta: a legfontosabb az emberek biztonsága, ezért az operatív törzs folyamatosan ülésezik.
A fénybombák a helyükön, a vezetékek összekötve: minden készen áll Európa legnagyobb tűzijátékára.
Több mint 40 ezer rakétát lőnek fel a fővárosban, hét helyszínről, többek közt a Szabadság hídról, az Erzsébet hídról és a Dunáról uszályokról. A tűzijáték 4,5 kilométer hosszan lesz látható: zenével, fényshow-val és drónjátékkal.
„Ünnepeljük közösen augusztus 20-án. Itt, ezen a helyen akadálymentesen nézzük együtt a tűzijátékot, és vegyünk részt a többi államalapítási rendezvényen is. Akadálymentesen, közösen” – mondta Szekeres Pál paralimpiai bajnok.
A tűzijáték és a többi program is akadálymentesített lesz. A mozgáskorlátozottaknak külön helyszínt biztosítanak a Kossuth téren, az Andrássy Gyula lovas szobra és a Parlament épülete között.
„Idén is odafigyelnek a szervezők a speciális szempontokra. A Szent István-nap fő rendezvényei fizikailag és infokummunikációsan akadálymentesítettek lesznek. A mozgáskorlátozottak alacsonypadlós autóbuszokon utazhatnak – mondta a Híradónak Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.
Az augusztus 20-ai programsorozat elkezdődött: Balatonbogláron szüreti fesztivállal, Hévízen gasztrokorzóval várják a látogatókat. A fővárosban a Tabánnál ingyenes koncertek lesznek. Ma este a Mobilmánia, Deák Bill Gyula, Nagy Feró és a Beatrice lép színpadra.
Találkozzunk a nemzet fővárosában, Budapesten megrendezett programsorozaton és ünnepeljük meg Magyarország születésnapját – hangzott el a kormány által közzétett videóban, amelyben az eseményre invitálta a lakosságot.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a legfontosabb az emberek biztonsága, ezért az operatív törzs folyamatosan dolgozik. A programokra a szervezők országszerte felkészültek.
„Az utolsó simításokat végzik a több mint húsz helyszínen, több mint száz programelemet kínáló Szent István-napi programsorozatra. Arra kérünk mindenkit, hogy látogasson ki a helyszínekre itt a fővárosban, a nemzet fővárosában, ahol az operatív törzs egyébként folyamatosan ülésezik és a biztonsági szempontok betartását és betartatását is felügyeli” – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
A vonatok és a buszok menetrendje nem változik. Augusztus 20-a szombatra esik, így a szokásos, hétvégi rend lesz érvényben. A MÁV ugyanakkor azt közölte, hogy a tűzijáték után több kocsival közlekedő vonatokat indítanak, és az ünnepi eseményekről a Volánbusz járataival is haza lehet majd utazni.
Több száz program közül válogathatnak az érdeklődők az idei Szent István-napi rendezvénysorozaton. Borbás Marcsi, a Szent István-nap egyik nagykövete elmondta: Budapesten augusztus 18. és 21. között több mint húsz helyszínen várják a látogatókat. Többek között a Magyar ízek utcáján megkóstolhatják a Kárpát-medence kézműves termelői által készített ételeket, továbbá családi és gyermekműsorokkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint előadásokkal szórakoztatják a program résztvevőit a fővárosban.
Helikopterek hangjától volt hangos Budapest központja hétfőn. Az augusztus 20-i légi parádé főpróbáját tartotta a Magyar Honvédség.
A bemutatón a honvédség valamennyi géptípusa részt vesz, a helikoptereken kívül megjelennek majd a Gripen vadászgépek, valamint kiképző- és utasszállító repülőgépek is.
„A Magyar ízek utcájában olyan negyvenezer és ötvenezer szelet között készülünk, úgyhogy el lehet gondolni, hogy negyvenezer kis dísz, negyvenezer kis apró dolog kell ahhoz, hogy elkészüljenek ezek a torták, de országszerte meg sem tudjuk saccolni, hogy ez hány szeletet jelenthet” – mondta Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke.
Borbás Marcsi, a Szent István-nap egyik nagykövete továbbá elmondta, a programok eléréséhez a Szent István-nap elnevezésű ingyenes, regisztráció nélkül elérhető applikáció is segítséget nyújt. Aki tavaly ezt az applikációt letöltötte, csupán frissítenie kell. Az alkalmazáson minden program megjelenik, még olyan információk is, hogy hol melyik csárdában milyen ételeket lehet kóstolni mennyiért. Mindent be tudunk jelölni, és tudunk sakkozni a számunkra fontos programokkal – tette hozzá a televíziós műsorvezető.
Az államalapítás ünnepéhez idén is négynapos programsorozat kapcsolódik. Az M1, a Duna, az M5 és a Kossuth Rádió kiemelten foglalkozik az augusztus 20-i eseményekkel, kora reggeltől késő estig az állami ünnepségekről és a családi eseményekről is folyamatosan tudósítanak.
A Duna műsorvezetője a Szent István Napok nagyköveteként a négynapos programsorozat sokszínűsége mellett legjelentősebb ünnepünk fontosságáról is beszélt a NYÁR 22 vendégeként.
Több mint 20 helyszínen több 100 program és igazi fesztiválhangulat várja augusztus 18. és 21. között a Szent István Napokon a fővárosba látogatókat. A központi program zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődik, majd ezt követően a Magyar Honvédség Légi Parádéját is láthatják, amelyeket a közmédia is közvetít.
A Szent István-napi programsorozat azonban már csütörtökön elkezdődik, a város több pontján családi és gyermekműsorokkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint hagyományos magyar ízekkel várják az ünneplőket.
Borbás Marcsi, a Szent István Napok nagykövete természetesen a hozzá oly közel álló gasztronómiai programokat emelte ki a NYÁR 22-ben, hiszen Magyar Ízek Utcája és a Csárdafesztivál is várja az érdeklődőket. „Zseniális négy nap lesz, nemcsak kulináris élményekkel, hanem rengeteg zenével, irodalmi programokkal és koncertekkel is készülnek a szervezők” – foglalta össze, milyen sok élményben lehet része az ünneplőknek. Borbás Marcsi hangsúlyozta az ünnep jelentőségét is, kiemelve ez 1000 éves múltunk ünnepe, fontos, hogy ismerjük és megtartsuk hagyományainkat.
Borbás Marcsi természetesen mint nagykövet maga is részt vesz a programokon, ám nemcsak ekkor, hanem a Dunán is találkozhatnak vele a nézők: vasárnap 17:30-kor nyílik ki Borbás Marcsi szakácskönyve a csatornán. A Duna gasztronómiai kínálata ősztől tovább erősödik, hiszen hamarosan új adásokkal jelentkezik a Főmenü is.
A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs június óta rendszeresen ülésezik és ellenőrzi a Szent István-napi ünnepségsorozattal kapcsolatos teendőket és fejleményeket.
Az operatív törzs keretein belül létrejött egy kimondottan az időjárással foglalkozó munkacsoport, mely folyamatosan figyelemmel kíséri az időjárási helyzet alakulását és amennyiben szükséges, dönt a szabadtéri rendezvények biztonságos megtartásához szükséges lépések megtételéről.Bármilyen, a programokban bekövetkező esetleges változásról vagy az időjárással kapcsolatos intézkedésekről a közvéleményt azonnal tájékoztatják! Tisztelettel kérnek minden érdeklődőt, hogy mielőtt útnak indulna, tájékozódjon az aktuális információkról - olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében.