A német kancellár a nemzetállamok beolvasztására törekszik?

A német Frankfurter Allgemeine Zeitungban a múlt héten közölt cikkében a német kancellár újra megerősítette kormánya és Brüsszel azon törekvését, miszerint  el kell törölni az egyes tagállamok vétójogát. Szuverén államok vagy tartományok az Európai Unióban?

Az EU-nak geopolitikai szereplővé kell válnia című írásában Olaf Scholz gyakorlatilag már a címben beismerte, hogy az unió az utolsó években sokat veszített globális befolyásából, és gyakorlatilag egy kisebb regionális szereplővé vált.

Mondanivalóját azzal az alapgondolattal vezeti be, hogy „az imperializmus visszatért Európába”, ami az olvasót eleinte azzal a reménnyel kecsegteti, hogy végre talán egy önkritikus megfogalmazásban olvashat majd az unióban rohamosan erősödő centralizáló és a tagállamok szuverenitását sértő folyamatokról, de csalódnia kell. Scholz a nagyhatalmi visszaéléseket csakis Oroszország háborús és energiapolitikai fellépéseire szűkíti. A német kancellár gondolkodását és jövőképét olyan mértékben a Moszkva elleni fellépés határozza meg, hogy Vlagyimir Putyin nevét nem kevesebb, mint tizenháromszor említi a cikkben.

Panaszkodik a magas energiaárakra, de büszkén hozzáteszi, hogy a német kormány 30 milliárdos segítőcsomagja már most érezhető pozitív hatással van polgáraira. Azt is pozitív példaként hozza fel, hogy megkezdték az Oroszországtól való energiafüggőség megszüntetését, csak azt nem teszi hozzá, hogy ennek helyettesítését még nagyrészt nem oldották meg, kivéve olyan utópisztikus javaslatokkal, mint a kötelező szolidaritási mechanizmus bevezetése a nagyobb energiatartalékokkal rendelkező országok rovására.

Annyira azért elővillan a tény, hogy Németországban azért még sincs minden teljesen rendben, amikor elárulja, hogy „nehéz szívvel”, de vissza kellett kapcsolniuk a széntüzelésű erőműveket. A még üzemelő atomerőművek közeljövőben való kivezetéséről viszont egy szó nem hangzik el annak ellenére, hogy az EU a hetekben a nukleáris energiát is a zöld energiaforrások közé sorolta, a szénnel ellentétben.

Scholz kitér az Oroszország ellen bevezetett szankciókra is, szerinte ezeknek máris hatásuk van, „minden nap egy kicsit több”. Hogy ezt a következtetést miből vonta le, nem tudni, mert tény, hogy Oroszországnak az idén rekordbevétele lesz az energiaforrásaiból, a hadszíntéren lassan, de nyomulnak előre, emellett pedig az aszály sújtotta európai termelőkkel ellentétben rekord mezőgazdasági terméssel is számolhatnak.

A megoldás Scholz szerint egyszerű: össze kell zárni a sorainkat. Ezt kell tennünk a migrációs politikában és valamiben, amit a német kancellár „demokratikus rugalmasságnak” nevez. Az, hogy milyen migrációs politikában kéne egységet képeznünk, nem világos, lévén hogy az Európai Unió a migránsválság kirobbanása óta semmilyen hatékony javaslattal nem állt elő a rendkívül félresikerült migránskvótákon kívül. Azt viszont, hogy mit ért demokratikus rugalmasság alatt, a következő passzusból tudjuk meg.

Az Európai Unió az imperializmus és az autokrácia élő ellentéte, mondja Scholz. „Számomra ez azt jelenti: véget kell vetni az európai döntések egyes tagállamok általi önző blokkolásának. Nincs több olyan nemzetállami szólózás, amely Európa egészének árt. Egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak többé nemzeti vétót például a külpolitikában, ha továbbra is hallatni akarjuk a hangunkat a versengő nagyhatalmak világában.”

Az effajta demokratikus rugalmasság és az imperializmus elleni verbális harc sokat elárul Scholz marxista ifjúsági vezetői múltjáról, de a gondolataiban megbúvó ellentmondásokat nehéz nem észrevenni. Amíg maga Putyin „Ukrajnával és más kelet-európai országokkal szembeni neokolonialista bánásmódjáról" panaszkodik, addig ő maga szemrebbenés nélkül egy olyan, az európai alapszerződésekkel szembemenő reformot sürget, amely gyakorlatilag német–francia provinciává degradálná a kisebb EU-tagállamokat.

Scholz a „szólózó”, tehát saját útjukat járó tagállamok alatt nyilván Magyarországot érti, és az egész cikkben azt sugallja, mintha csak egy renitens ország lenne Európában, amely miatt meghiúsul a közös akarat. Az már nem derül ki írásából, hogy az alapszerződések módosítását, így a vétójog eltörlését Magyarország mellett még tizenkét ország ellenzi: Bulgária, Horvátország, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Litvánia, Lettország, Málta, Lengyelország, Szlovénia, Románia és Svédország.

Az európai egységet a német érdekekkel azonosító kancellár arról sem szólt, hogy ugyan a lisszaboni szerződés alapján az alapszerződések egyes pontjai elméletileg megváltoztathatók lennének, de a gyakorlatban ez is tagállamok egyhangú jóváhagyásával történhet csak meg, és ez sok esetben kizárólag a nemzeti parlamentek vagy népszavazás útján lehetne megvalósítható. Magyarország álláspontja pedig ebben a kérdésben változatlan és egyértelmű marad.

Erik Potocky szlovák konzervatív újságíró ezzel kapcsolatban azt a kérdést teszi fel, vajon akarunk-e egy szuverén ország lenni egy egyenlők által kialakított közösségben, vagy megelégszünk azzal, hogy tartomány leszünk, amelynek lesz egy saját képviselet-vezetője, cserébe pedig kap valamicskét az európai forrásokból.

Angelos Chryssogelos, a londoni Metropolitan University előadója pedig rámutat arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben az egyhangúság feladása az EU-t külpolitikai szereplőként rosszabb helyzetbe hozná. Egy egyhangúság nélküli unióban gyorsabban lehetne ugyan döntéseket hozni, de a nagyhatalmak szemében ezeknek sokkal kisebb súlyuk is lenne, ha csak néhány tagot látnának mögöttük. A görög akadémikus szerint továbbá az EU számára is önsorsrontó lenne, ha visszavonná azt az egyetlen szabályt, amely a legegyértelműbben bizonyítja, hogy minden – még a legkisebb – tagország is képes biztosítani alapvető nemzeti érdekeit az unión belül. Ha ez a felfogás megrendülne, több tagországban is tarthatatlanná válhatna az EU-párti erők pozíciója.

Chryssogelos szerint ha az uniós döntések csak szavazatokon és alkukon múlnának, az EU külpolitikája elveszíthetné erkölcsi iránytűjét. Az egyhangúság elvesztése lényegében ugyanazt a tranzakciós logikát hívná be saját belső működésébe, amelyet a blokk a nemzetközi rendszerben másokban elítél. Az igazi problémát szerinte nem néhány makacs kisebbség vétója jelenti, hanem inkább az országok aktív többségénél hiányzó politikai akarat.

A cseh Echo24 újság szerzője, Ondrej Smigol is megszólalt az ügyben. Szerinte Németország a legkirívóbb példája annak, hogy az egységet azok bontják meg a legjobban, akik a leghangosabban hirdetik. Hozzátette, az utolsó néhány hét is bebizonyította, hogy senki sem képes annyira hatékonyan szabotálni az EU kül- és biztonságpolitikáját, mint maguk az európai intézmények és ezek legnagyobb tagállamai.

Állami tőkeinjekciót kaphatnak a hirtelen drágulás miatt megrendülő energiacégek Németországban egy törvénymódosítás szerint, amelyet az Oroszországból érkező földgázszállítások visszafogása miatt rohamtempóban tárgyalt meg a parlament (Bundestag), és csütörtökön késő este fogadott el. Pénteken állami támogatást kért az ország legnagyobb földgázimportőre, az Uniper.

A koronavírus-világjárvány első szakaszában szinte egyik napról a másikra az összeomlás szélére került légitársaság, a Lufthansa megmentésének mintájára kidolgozott megoldás szerint az állam az eddiginél jóval gyorsabban juttathat tőkét az ország működéséhez elengedhetetlenül szükséges - az úgynevezett kritikus infrastruktúrához sorolt - energetikai vállalatoknak.

Az állam átmenetileg tulajdonrészt is szerezhet az ilyen cégekben, és akár a működtetés felügyeletét is magához vonhatja.

A törvényben rövid távú stabilizációs intézkedéseknek nevezett műveletek nem csupán az energiaellátás fenntartását szolgálják, hanem azt is, hogy ne kelljen azonnal áthárítani a fogyasztókra a drágulás miatt megnövekedett költségeket.

Ha ez mégis elkerülhetetlen, két megoldást lehet alkalmazni. Az egyik az úgynevezett árkiigazítási mechanizmus, amellyel az ágazat szereplői az érvényes tarifát felülírva érvényesíthetik áraikban az orosz gázszállítások visszafogásából eredő többletköltségeket.

A másik megoldás az árkiigazítási mechanizmus kiegyensúlyozott, „nettósított” változata. Ennek révén a többletköltségeket nem egyedül az orosz szállítások csökkentése miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok ügyfelei viselik, hanem az összes fogyasztó közösen, egy új illeték formájában.

Mindkét megoldás szigorú feltételekhez kötött és „egyelőre nem aktiválható”, de „rendelkezésre kell állniuk az eszköztárban, hogy a gázárak további emelkedése és a helyzet súlyosbodása esetén cselekedni tudjunk” - emelte ki a szövetségi gazdasági minisztérium az energiaellátás biztonságáról szóló törvény módosításáról kiadott közleményében.

Mint írták, az új eszközrendszer azt szolgálja, hogy fenntartsák az energiaszektor működését és megakadályozzák a válság átterjedését más területekre. Ha például csökken a gázimport, a gáz várhatóan jelentősen drágul a piacon, és ha az energiavállalatok nem tudják kifizetni a magas árakat, és így nem tudják teljesíteni a szerződéseiket, akár fizetésképtelenné is válhatnak, és összeomlásuk „komoly zavart” okozhat az egész gazdaságban, „az ellátási lánc mentén egészen a végfelhasználóig” - fejtette ki a minisztérium.

A kormány attól tart, hogy Moszkva az energiaválság elmélyítésének céljával teljesen leállítja a gázszállítást az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken a július 11-én kezdődő tíznapos karbantartás után.

A  vezetéket üzemeltető Gazprom orosz állami energetikai óriáscég június közepén nagyjából 50 százalékkal csökkentette a Németországba szállított földgázmennyiséget. A közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az Északi Áramlat-1 vezetéken így alig 700 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezik napi szinten. Ez a mennyiség a Gazprom korlátozása előtt még 1400 GWh felett volt.

Szintén jelentősen csökkent az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint 600 GWh-ról 200 GWh-ra.

A hatóság legutóbbi, csütörtöki napi jelentés szerint az ellátási helyzet „feszített, és nem zárható ki, hogy tovább romlik majd”, de a piaci szereplők más forrásból tudják pótolni a kieső mennyiséget, bár „jelentősen drágábban”. A tározók feltöltése egyelőre zavartalanul folytatódik, a töltöttségi szint 62,9 százalékos. A zavartalan téli ellátáshoz októberre 80 százalékos, novemberre 90 százalékos töltöttségi szintet kell elérni.

Alig néhány órával a törvény elfogadása után, pénteken stabilizációs intézkedéseket - azaz állami segítséget - kért a kormánytól az ország legnagyobb földgázimportőre, az Uniper.

A földgázzal számos iparvállalatot és száznál is több városi, települési közműszolgáltatót kiszolgáló vállalat tájékoztatása szerint az orosz gázszállítások visszafogása lehetetlen helyzetbe hozta őket, mert az ellátás folyamatossága érdekében pótolniuk kell a kieső mennyiséget a piacról, ahol a Gazprommal kötött hosszú távú szerződésekhez képest nagyságrendekkel magasabb árat kell fizetniük.

Ez azzal fenyeget, hogy az év végére tízmilliárd eurós (4100 milliárd forint) veszteséget halmoznak fel - ismertették az Uniper düsseldorfi tájékoztatóján.

Olaf Scholz kancellár és Robert Habeck gazdasági miniszter a támogatásukról biztosították a vállalatot. A mentőakcióról már folynak a tárgyalások. Az Uniper tájékoztatása szerint tárgyalnak a többi között a többletköltségek elosztásáról, a KfW állami fejlesztési bank által az ukrajnai háború következményeinek kezelésére megnyitott hitelkeret bővítéséről, és arról is, hogy a szövetségi kormány tőkejuttatással tulajdonrészt szerez a cégben.

Az Uniper fő tulajdonosa egy finn állami energiacég, a Fortum, amely szintén részt vesz a szövetségi kormánnyal kezdett tárgyalásokon.