Már a baloldalnak sem fontos a Jobbik

Három elnökjelölt, köztük a szexuális erőszak feltételezett elkövetője is bejelentkezett a Jobbikban az elnöki posztra Jakab Péter lemondása után. Ugyanakkor a XXI. Század Intézet elemzése szerint a párt a végóráit éli.

Végóráit éli a Jobbik

A múlt héten Jakab Péter bejelentette, hogy – miután teljesen elfogyott körülötte a levegő, illetve megingott az elnökség bizalma is – távozik a párt éléről. Ennek előzménye, hogy a párt történelmi kudarcot szenvedett el a baloldali összefogás részeként az április 3-i választáson, gyakorlatilag teljesen eltűntek a szavazói, akik vagy a Fideszhez vagy a korábbi jobbikos pártszakadások eredményeként létrejött Mi Hazánkhoz vándoroltak, esetleg egyszerűen otthon maradtak.

Csapást csapás követ a Jobbikban: tegnap a párt fellegvárának számító Tapolca esett el, Dobó Zoltán jobbikos polgármester közgyűlési többsége omlott össze amiatt, hogy az ellenzéki összefogás négy képviselője kiugrott a várost irányító civil egyesület frakciójából. A Jobbik választmánya egyébként július 2-ra tűzte ki az elnökválasztó kongresszus időpontját. Sajtóhírek szerint erre bejelentkezett a szexuális erőszakba torkolló buli feltételezett elkövetője, Jakab Péter lemondott elnök bizalmasa, Földi István, továbbá az elnök megpuccsolásában szerepet vállaló Ander Balázs alelnök és Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselő is.

A Jobbikon belüli személyi ellentétek mára odáig fajultak, hogy a párt vezetői egymást is feljelentik, a kiszivárgó információk szerint pedig a mozgalom megmaradt erőforrásainak megszerzéséért folytatott belső küzdelem újabb pártszakadást, sőt Jakab Péter távozását is eredményezheti – olvasható abban az elemzésben, amelyet a XXI. Század Intézet tett közzé csütörtökön.

Mint írják, a Jobbik megszűnés irányába tartó története nem ismeretlen a magyar politikában: egykori parlamenti pártként a Független Kisgazdapárt (FKgP) és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) is hasonlóképpen esett szét, ezért is nevezhetjük a Jobbikban zajló mostani folyamatokat „elkis­gazdásodásnak”. Mivel az ellenzéki oldal többi szereplőjének már nincsen szüksége a szavazóit teljesen elveszítő Jobbikra, így mára ők is érdekeltek lettek abban, hogy az egykori nemzeti radikális párt a lehető leghamarabb a felejtés homályába vesszen. A Tapolcán történtek is ebbe az irányba mutatnak – tehetjük hozzá.

Tovább növeli a feszültséget, hogy a megmaradt erőforrásokért is megindult a belső küzdelem, Jakab Péter párton belüli ellenfelei a frakciópénzeket is szeretnék megkaparintani. Ebből fakadóan nem elképzelhetetlen, hogy a frakción belül is megpuccsolják majd Jakab Pétert, akinek így nem lesz maradása a Jobbikban.

Már vélhetően Jakab Péter is készül a Jobbikon kívüli politizálásra, a közösségi oldalán az elmúlt napokban megjelent posztokból eltűnt a Jobbik logó, továbbá az elmúlt napokban hozzá lojális helyi vezetőket keresett fel, akikkel a folytatásról egyeztetett. Ez annak lehet az előjele, hogy Jakab egy új párt létrehozására és a Jobbikból történő távozásra készül.

A Jobbiknak a megszűnése egyre reálisabb, ugyanis szavazók és ismert politikusok nélkül garantált a szétesésük és a teljes eljelentéktelenedésük. Emellett a többi ellenzéki párt sem érdekelt a Jobbik létezésében: a Mi Hazánk a korábbi jobbikos politikusokból jött létre, a baloldali pártoknak pedig csak addig volt hasznos a Jobbik, amíg azt remélték, hogy vidéki és jobboldali szavazókat is meg tudnak szólítani, így növelni tudják a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal táborát. Miután ez nem jött össze, ma már a baloldali pártok számára csupán nyűg a Jobbik, így számukra előnyös a párt teljes szétesése, ami már évekkel korábban megkezdődött a korábbi távozókkal.

A XXI. Század Intézet elemzői rámutatnak, hogy a Jobbik a végóráit éli. A múlt héten Jakab Péter bejelentette, hogy – miután teljesen elfogyott körülötte a levegő, illetve megingott az elnökség bizalma is – távozik a párt éléről. Ennek előzménye, hogy a párt történelmi kudarcot szenvedett el a baloldali összefogás részeként az április 3-i választáson, gyakorlatilag teljesen eltűntek a szavazói, akik vagy a Fideszhez, vagy a korábbi jobbikos pártszakadások eredményeként létrejött Mi Hazánkhoz vándoroltak, esetleg egyszerűen otthon maradtak.

A választási kudarcot Jakab Péter nem kezelte megfelelően, a tanulságok levonása és szerényebb kommunikáció alkalmazása helyett továbbra is agresszív stílusban szerepelt a nyilvánosságban és a párton belül is. Erre jött rá a Szilágyi György élettársát érintő erőszakbotrány, amely kapcsán Jakab Péter egyáltalán nem tanúsított együttérzést, továbbá olyan, belső konfliktusokba bonyolódott, ami a párt vezetésében jogi természetű vitává fajult: saját elnökhelyettesének, Potocskáné Kőrösi Anitának a feljelentéséről beszélt, amit – mint azt tegnap megírtuk – végül nem tett meg, csupán a párton belüli zsarolásra használta a fenyegetőzést.

Tovább növeli a feszültséget, hogy a megmaradt erőforrásokért is megindult a belső küzdelem, Jakab Péter párton belüli ellenfelei a frakciópénzeket is szeretnék megkaparintani. Ebből fakadóan nem elképzelhetetlen, hogy a frakción belül is megpuccsolják majd Jakab Pétert, akinek így nem lesz maradása a Jobbikban – olvasható a tanulmányban. A Jobbik megszűnése egyre reálisabb, ugyanis szavazók és ismert politikusok nélkül garantált a szétesésük, és a tel-jes eljelentéktelenedésük. Emellett a többi ellenzéki párt sem érdekelt a Jobbik létezésében – hangsúlyozza az elemzés.

Az MDF is hasonló utat járt be

A rendszerváltó MDF a kezdettől fogva gyűjtőpárt volt. Részét képezték a nemzeti szabadelvűek (Jeszenszky Géza, Kónya Imre, Szabad György), a polgári értelmiségiek (Antall József, Balsai István, Csapody Miklós), a jobboldali népiek (Andrásfalvy Bertalan, Csoóri Sándor, Csurka István), illetve a volt szocialisták (Bíró Zoltán, Bogár László, Kulin Ferenc).

A rendszerváltoztatási folyamat óriási társadalmi instabilitással, vágtázó inflációval és tömeges munkanélküliséggel járt együtt. A politikai osztály nem bírt tényleges hatalommal, nem volt képes érdemben befolyásolni sem a politikai, sem a társadalmi, sem pedig a kulturális és médiaviszonyokat. Csurka István és köre elégedetlen volt a rendszerváltoztatási folyamat menedzselésével, sokkal gyorsabb, radikálisabb eszközöket kívántak bevetni, hogy az ország megszabadulhasson a kommunizmus örökségétől: az államigazgatás, a fegyveres testületek, a gazdasági és a médiaelit egy az egyben a volt kommunista titkosszolgálatok embereinek kezében volt, a „deep state” feltörhetetlennek bizonyult.

Csurka követelései radikálisak voltak, az MDF mérsékeltebb szárnya Csurka kizárását követelte a pártból. Ennek megfelelően elsőként, 1993-ban a MIÉP szakadt ki az MDF-ből, amelyik Csurka István vezetésével elvitte magával a nemzeti radikálisokat: Bognár Lászlót, Horváth Lajost, Réti Miklóst és Zétényi Zsoltot. Ezzel egy komoly értelmiségi réten távozott az MDF-ből.

Az MDF 1994-ben történelmi vereséget szenvedett el és ennek következményeképpen újabb belső viszályok robbannak ki.

A nemzeti liberálisok 1996-ban Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) néven kiváltak, de a kezdeményezés végül sikertelennek bizonyult, az MDNP 2005-ben visszaolvadt az MDF-be. A párt 1998 és 2002 között a Fidesz és az FKgP koalíciós partnere volt, az igazságügyi minisztériumot kapták. Ebben az időszakban egyes MDF-es politikusok elkezdtek már közeledni a Fidesz felé. A 2002-es választás ezután egy újabb belharcokat robbantott ki, a párt több tekintélyes, húzóemberét törvénytelenül kizárták a frakcióból (Balsai István, Balogh László, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András, Lezsák Sándor, Szászfalvi László). Az érintettek létrehozták a Nemzeti Fórum nevű civil szervezetet, mely a Fidesz holdudvarához csatlakozott s azóta is a jobboldalt erősíti.