11°C
24°C

Konstantin névnapja

RETRO RÁDIÓ

Radnai Márk már tudja: Elmúlnak a mézeshetek!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 05. 21. 15:29

Gyorsan csökkenésnek indulhat a Tisza-kormány népszerűsége.

A vele készült interjú legdöbbenetesebb állítása, hogy szerinte szabad hazudni a politikában, vagy ahogy ő fogalmaz, nem kell mindig igazat mondani.

„Nem lehet mindig igazat mondani a politikában” – fogalmazott a Tisza Párt alelnöke a Népszavának. Radnai Márk az interjúban többek között arról is beszélt, hogy lesznek népszerűtlen döntéseik. Radnai szerint közvetlen államfőválasztásra van szükség az országban.

 

 

 

„Én a klasszikus pártépítésben nem hiszek, a politikai közösségben sokkal inkább” – fogalmazott a Népszavának adott interjújában Radnai Márk. A Tisza Párt alelnöke nem tartja jó iránynak, hogy klasszikus pártstruktúrát hozzanak létre, így a jelenlegi 29 fős párttagságot sem szándékoznak növelni. A „központi irányítással” kapcsolatban ugyanakkor Radnai lát veszélyeket. 

 

 

Radnai Márk
Radnai Márk szerint a politikában nem lehet mindig igazat mondai (Forrás: Facebook)

„Azt látom, hogy minden ilyen monolit építkezés, ahol sok embert kell egy kijelölt struktúrába kényszeríteni, előbb-utóbb oda vezet, hogy mindent a központi irányítás határoz meg és elveszik az egyén” – vélekedett. A Tisza-szigetek kampányon kívüli funkciójáról elmondta, készült egy száz kérdésből álló kérdőív, amelyet 43 ezren töltöttek ki, ebből azt látják, hogy 

annak is helyet kell adni a közösségben, aki csak félévente egyszer szeretne bográcsozni, és azoknak is, akiknek komoly ambíciójuk van.

Radnai Márk: Nem mindig lesz ilyen népszerű a kormány

A Tisza alelnöke szerint meg fognak jelenni új pártok, és a következő választáson akár egy jóval sokszínűbb parlament is létrejöhet. „De mi nem tűztük ki célként és sosem hangzott el egyetlen elejtett mondat sem arra vonatkozóan, hogy na, itt most az a cél, hogy bebetonozzuk magunkat egy életre. Soha felém ilyen kérés nem érkezett, egy vezetőségin nem hangzott el hasonló” – mondta a politikus, aki kiemelte, biztos abban is, hogy

nem mindig lesz ilyen népszerű a kormány, el fognak múlni a mézeshetek.

Radnai meglátása szerint az emberek nem fognak elfordulni a Tiszától és egy teljesen új politikai közösséget támogatni. Csak akkor tudja ezt elképzelni, ha valamilyen nagyobb politikai törés következik be és az emberek bizalma meginog. „Szerintem a jövőben csak olyan politikusok emelkedhetnek igazán fel, akiket most még nem ismerünk” – vélekedett Radnai, aki szerint a Fidesznek vége és „rengeteg csontváz fog kiesni a szekrényből”. 

20251023 Budapest
Nemzeti Menet
Fotó: Máté Krisztián MK
MW Bulvár
Képen: Magyar Péter a Tisza párt elnöke, Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke
A Tisza alelnöke Sulyok Tamás utódlását a társadalomra bízná (Fotó: Máté Krisztián)

A Magyar Péterrel való kapcsolatáról is beszámolt, elárulta, hogy a választás óta nem volt vitájuk, de ha van észrevétele, azt megírja neki. „Fel szoktam hívni a figyelmét, ha azt gondolom, hogy valamire érdemes figyelni” – fogalmazott. 

Kérdésre megerősítette: Sulyok Tamás köztársasági elnök „folyamatos alázásáról” „váltottak üzenetet”.

Hogy pontosan miről is szóltak ezek az üzenetváltások, nem árulta el, de szerinte ez egy összetett probléma. Mint fogalmazott, „nyilvánvaló, hogy nem fognak politikai bosszút állni az ellenfélen”, de szerinte igenis, emlékeztetni kell a választókat arra, hogy Sulyok Tamás milyen károkat okozott az országnak. Megjegyezte, ugyanakkor arra is figyelniük kell, hogy mi az a határ, ami már személyében sértheti a köztársasági elnököt. 

Sulyok Tamás esetleges utódlása kapcsán Radnai Márk közölte, nincs ezzel kapcsolatos végleges döntés, de semmi sem kizárt.

Ő maga a kérdést a társadalomra bízná, közvetlen elnökválasztást javasolna. Forsthoffer Ágnest alkalmasságáról az alelnök úgy vélekedett, tökéletes házelnök, ezért nem hiszi, hogy köztársasági elnöknek kellene lennie. 

A Rubovszky Rita körül kialakult tiszás visszhangról azt állította, nem a visszajelzések miatt hátráltak ki a miniszteri jelölésétől, bár elképzelhetőnek tartja ezt is. Szerinte azonban ez nem jelenti azt, hogy komment- és influnszerkormányzás zajlik. „Száz százalékig biztos, hogy lesznek népszerűtlen döntések. Nem is lehet úgy kormányozni, hogy nincsenek ilyenek. De az egészen más helyzet, ha az emberek megértik, hogy egy döntés mögött milyen szándék áll” – fejtette ki Radnai.

Arra a kérdésre, lehet-e a politikában mindig igazat mondani, az alelnök nemmel válaszolt. 

„Ahogy az élet semelyik területén nem lehet ezt garantálni. És akkor ne kezdjünk el arról filozofálni, hogy mit jelent egyáltalán igazat mondani. Sokféle igazság van. A politika nyilván narratívák harca” – magyarázta.

A Működő és Emberséges Magyarország Intézettel (MEMI) kapcsolatban elmondta, politológusok, kutatók, filozófusok, szociológusok, szakpolitikai elemzők fognak ott dolgozni, „hogy az emberek által megfogalmazott igényekből, nemzetközi gyakorlatokon keresztül szakpolitikai modelltervezeteket készítsenek”. Szerinte ha a társadalom megérzi, hogy az országot érintő döntésekben neki is szerepe van, „többé nem akar majd visszafordulni”.

Törvénytelenül vizsgálódna a kormány az MTVA-nál

Egy kormányhatározat alapján vizsgálná a közmédia működését a Tisza, azonban a hatályos médiatörvény szerint ebben nincs a kabinetnek hatásköre. Ugyanis az MTVA pénzügyi és szervezeti kontrollja alapvetően a Médiatanácshoz és részben az Országgyűléshez tartozik. A Magyar Nemzet kereste az ügyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH) ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy nem érkezett hozzájuk megkeresés az MTVA felülvizsgálatával kapcsolatban.

 

A törvényekre fittyet hányva, a hivatalos jogi utat megkerülve vizsgálná a közmédia működését a Tisza-kormány. A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, amely szerint a kormány megállapítja, hogy a Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) működésének a teljes körű és soron kívüli felülvizsgálata szükséges. 

 

20241004 Budapest
A Tisza Párt tüntetése a közmédia épülete előtt.
fotó: Markovics Gábor (MG)
MW Bulvár
képen: Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-képviselője
Tarr Zoltánt bízta meg Magyar Péter, hogy vizsgálódjon a közmédiánál (Fotó: Markovics Gábor)

Ezért rögtön elrendelték a vizsgálatot is, amit Magyar Péter miniszterelnök Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterre bízott. 

Ám a vonatkozó jogszabályok szerint a kormány nem rendelhet el és nem folytathat vizsgálatot az MTVA-nál. Eszerint a Tisza-kormány vagy nem ismeri a médiatörvényt, vagy ismeri, de tudatosan meg akarja azt szegni.

Ugyanis a médiatörvény szerint az MTVA kezelője a Médiatanács, ami a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság önálló hatáskörű, az Országgyűlés felügyelete alatt álló, jogi személyiséggel rendelkező szerve. Az MTVA képviseletére a vezérigazgató jogosult, míg felette a teljes munkáltatói jogkört a Médiatanács elnöke gyakorolja. Emellett az MTVA éves költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, nem pedig a kormány.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász lapunk megkeresésére jelezte: a médiatörvényből az következik, hogy az MTVA pénzügyi és szervezeti kontrollja alapvetően a Médiatanácshoz és részben az Országgyűléshez kapcsolódik, nem a végrehajtó hatalomhoz. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az alaptörvény szerint a kormány a végrehajtó hatalom általános szerve, amelynek feladat- és hatásköre kiterjed mindarra, amit az alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe. 

Mivel a jogszabályok kifejezetten más szerv hatáskörébe utalják az MTVA felügyeletét, így a kormánynak erre nincs hatásköre

– tette hozzá.

Lapunk kereste az ügyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH), ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy 

nem érkezett hozzájuk megkeresés az MTVA felülvizsgálatával kapcsolatban.

Az NMHH válasza szerint a közszolgálati médiaszolgáltatás működésének átláthatósága, törvényessége és társadalmi felügyelete közérdek, ezért minden olyan intézkedés támogatandó, amely e célokat – az intézményi hatás- és feladatkörök tiszteletben tartásával – szolgálja. Emellett bíznak benne, hogy a tervezett vizsgálatot jogszerű keretek között, valamint a kormányzat és a közszolgálati médiarendszer közötti szükségszerű távolságtartásra figyelemmel folytatják majd le.

Támadás a közmédia ellen

Már a hétfői kormányülés után tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy döntöttek a közmédia teljes átvilágításáról. Szondi Vanda kormányszóvivő tudatta, hogy a kormány átvilágítja az MTVA szerződéseit és szerkesztőségi gyakorlatát. Tarr Zoltán a múlt héten a parlamentben tartott miniszteri meghallgatásán már azt is pedzegette, hogy átalakítják a közmédiát. Mint ismert, Magyar Péter a választási kampányban is többször beszélt arról, hogy alapvetően alakítanák át a magyar közmédia működését. Például azt ígérte, hogy azonnal felfüggesztenék a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hírszolgáltatását, amelyet a párt a Fidesz-propagandagépezet központjának tartott.

Bár a közmédiát mégsem zárták be az új kormány hivatalba lépése óta, a Tisza Pártnak kedvező irányvonal már így is kézzelfogható az állami sajtóban. Emlékezetes, hogy a miniszterek kinevezésekor a Sándor-palotában készült egy fénykép, amelyen Sulyok Tamás köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Bóna Szabolcs agrárminiszter együtt szerepelt. 

De az MTI által kiadott változaton az államfő már nem szerepelt, ugyanis levágták a fényképről. Az ügy előzménye, hogy Magyar Péter azzal a kéréssel fordult az államfőhöz, hogy ne készítsen közös képet a kabinet tagjaival.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.