Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.12.10.

Nem hiszed el, ki kapta meg elsőként a Karikó Katalinról elnevezett ösztöndíjat

A magyar biokémikus, Karikó Katalin is nagyon örül a bejelentésnek.

Bejött Karikó Katalin szurkolása: az kapta meg elsőként a róla elnevezett ösztöndíjat, akiért szorított!

Budapest, 2021. május 28.
A Széchenyi-díjjal idén kitüntetett Karikó Katalin Semmelweis Ignác-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Budapesten 2021. május 27-én.
MTI/Cseke Csilla

Mint azt a Szegedi Tudományegyetem honlapja nyáron megírta: tisztelgésül a szintetikus mRNS-alapú technológia szabadalmaztatójáról, Karikó Katalinról nevezték el a Pennsylvaniai Egyetem Perelman Orvosi Iskola új ösztöndíját. Az olal megkérdezte a magyar biokémikust, a vakcina anyját, szíve szerint kinek szánná először a róla elnevezett ösztöndíjat.

„Nagyon szurkolok, hogy Pardi Norbertnek adják az első 'karikó ösztöndíjat'. De félek, más szempontok dominálnak majd” – fogalmazott Karikó Katalin.

Nos, a magyar biokémikus flélelmei alaptalanok voltak!

„Micsoda nagyszerű hír: Pardi Norbert és olasz kutatótársa, Michela Locci lettek a University of Pennsyvania rólam elnevezett ösztöndíj első jutalmazottjai!” – írta boldogan Karikó Katalin a közösségi oldalán pénteken, soraihoz pedig az alábbi képet mellékelte:

Pardi Norbert és munkatársa, Michela Locci kapta meg elsőként a Karikó ösztöndíjat
Fotó: Karikó Katalin Facebook-oldala

Pardi Norbertről érdemes tudni, hogy kutatói pályája a Szegedi Tudományegyetemen indult, majd a Pennsylvaniai Egyetemen csatlakozott az mRNS-vakcinatechnológia alapjait lerakó kutatói közösséghez. Karikó Katalin és Drew Weissman munkatársaként úttörő szerepet játszott azoknak a nanocseppeknek a kifejlesztésében, amelyek segítenek az új generációs mRNS-vakcinák hatásáért felelős genetikai információt a sejtjeinkbe juttatni. Jelenleg a Pennsylvaniai Egyetem Mikrobiológia Tanszékén vezeti saját laboratóriumát. Főbb kutatási irányai az univerzális influenza és koronavírus elleni vakcina kifejlesztése, de érintőlegesen rák elleni vakcinák kifejlesztésével is foglalkozik – írja a kutatóról a Magyar Tudományos Akadémia.

Ezt kell tudni a Karikó ösztöndíjról

A „Karikó ösztöndíjat„ a Penn Immunológiai Intézet vakcinakutatással foglalkozó ifjú tudósa nyerheti el. A fiatal kutató egy éves fizetésének megfelelő összegű támogatás célja, hogy a fertőző betegségek elleni oltóanyagok létrehozására ösztönözzön. Így a Pennsylvania Egyetemet mint az mRNS-alapú és más, modern megközelítésű vakcina-fejlesztés bázisát erősítse és népszerűsítse – olvasható az u-szeged.hu honlapján.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát