Létrehozva: 2020.03.14.

Koronavírus körkép az Európai Unióban

Melyek a legfrissebb hírek, mit mutatnak az egészségügyi statisztikák unió-szerte? Megtiltják például a katolikus kegytárgyak csókolgatását a húsvéti ünnepekre készülő Spanyolországban.

Franciaország

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter jelezte, hogy a csalás elleni hivatal vizsgálatot indított az egészségügyi maszkok és a kézfertőtlenítő gélek árának az elmúlt napokban történt megduplázódása, egyes helyeken háromszorosára emelkedése miatt.

Később Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy az állam lefoglalja az egészségügyi dolgozók számára az országban rendelkezésre álló teljes egészségügyi maszkkészletet és a gyártás alatt lévő maszkokat is, miután négyre emelkedett az új koronavírus okozta megbetegedésben elhunytak és kétszáz fölé a fertőzöttek száma. Az intézkedés értelmében a Franciaországban raktáron vagy gyártás alatt lévő maszkokat nem lehet exportálni, az állam belföldön osztja szét a teljes készletet az egészségügyi dolgozóknak.

„Nem fogadunk el semmilyen spekulációt a koronavírussal kapcsolatban” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a kormány fontolgatja ezen termékek árának befagyasztását, amennyiben folytatódnak a csalások.

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter eközben arról tájékoztatott, hogy országszerte mintegy 120 iskolát – de nem az összeset – bezártak, elsősorban abban a két régióban, amelyek az új típusú koronavírus gócpontjai Franciaországban. Az intézkedés 35 ezer diákot érint a Párizstól északra található Oise megyében, és 9 ezret a nyugat-franciaországi Bretagne-ban található Morbihan megyében. A miniszter szerint a következő napokban várhatóan újabb gócpontok alakulnak ki, amelyek további iskolabezárásokat vonhatnak maguk után. Párizs egyik keleti elővárosában, Montreuilben egy húsz fős osztályt zártak be két hétre, miután az egyik tanulónál diagnosztizálták az új koronavírus okozta megbetegedést. A miniszter kizárta azt a lehetőséget, hogy minden iskolát bezárjanak az országban.

„Semmi értelme mindenkit karanténba tenni, lebénítani az országot, az kontra-produktív lenne” – hangsúlyozta az oktatási miniszter.

Olaszország

Giulio Gallera lombardiai egészségügyi tanácsos megjegyezte, első számú feladatnak a kórházak működtetését tartják. Adatai szerint Lombardiában közel ezer intenzív osztályú helyre van szükség, ezért magánkórházak, magánklinikák együttműködését kérték. Bejelentette, figyelemfelkeltő kampányt indítottak, hogy a fertőzésre hajlamosabb 65 év fölöttiek a következő két-három hétben ne menjenek utcára.

A lombardiai Milánó bírósági épületéből egy tucatnyi bírót, ügyészt és ügyvédet kórházba szállítottak, és karanténba helyeztek. A bíróság épületét fertőtlenítésre lezárták, a nem sürgős tárgyalásokat április végéig felfüggesztették. Ez az egyébként is lassú olaszországi igazságszolgáltatásban kaotikus helyzetet teremthet a szakértők szerint. A szintén lombardiai Como kórházi vesztegzárából egy 71 éves férfi taxival hazatért otthonába, visszaszállították a kórházba, és a taxist is karanténba helyezték.

Luigi Di Maio külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte az olaszokkal szemben a világ számos részén bevezetett korlátozásokat. Kína bejelentette, hogy karanténba helyezi a Lombardiából érkezőket, India egyenesen lezárta határait az összes Olaszországból érkező előtt.

Lengyelország

Lengyelországban is megjelent az új típusú koronavírus, közölte szerdán a kormány.

A SARS-CoV-2 vírus okozta első fertőzést egy korábban Németországban járó embernél mutatták ki. Az illető jól érzi magát, a nyugat-lengyelországi Zielona Góra város kórházában kezelik, közölte sajtóértekezletén Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter. Házi karanténba helyezték a beteggel korábban érintkező embereket, köztük a családtagokat.

Tájékoztatása szerint az ilyen helyzetben szükséges minden eljárást betartottak. A beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezt követően speciális mentőautóval szállították kórházba. A miniszter közlése szerint a lengyelországi kórházakban 68 fertőzésgyanús embert vizsgálnak, mintegy ötszázan karanténban vannak.

Spanyolország

Az első haláleset közlésével egyidőben Salvador Illa egészségügyi miniszter egyelőre kizárta, hogy drasztikus intézkedésekkel, például az iskolák bezárásával reagáljanak a fertőzésre. Mint mondta, a terjedés veszélye alacsony, és fogalmazása szerint egyedül az ország „meghatározott térségeiben” jelent kockázatot. A hatóságok a betegség terjedésének két gócpontját határozták meg: Torrejón de Ardoz városát Madrid közelében, és a baszkföldi Vitoria-Gasteizt.

Az egészségügyi hatóságok szerint koronavírus megjelenése ugyanakkor mégis bizonyos korlátozásokkal járhat a katolikus Spanyolországban. Fontolgatják például, hogy a húsvéti ünnepek előtt megtiltják a Máriát és szenteket ábrázoló szobrok megcsókolását a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása végett.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nocsak, még a Le Monde szerzője is elugrott a közeli Debrecenbe, hogy megcsodálja Magyar Pétert

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában