RETRO RÁDIÓ

Újabb veszély fenyegeti az ukrajnai magyarokat

VÉKÁS Domokos; ZSIGMOND Barna Pál; VEJKEY Imre
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 12. 12. 16:32

Ha az ukrán parlament jelen formájában fogadja el a közigazgatási törvény módosítását, az egy újabb támadás lehet a kárpátaljai magyar közösség ellen – mutatott rá Zsigmond Barna Pál.

Zsigmond Barna Pál a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportjának társelnöke a testület ülése után kiemelte: az ülésen Tóth Miklós kárpátaljai képviselő beszámolt arról, hogy Ukrajna milyen reformot tervez a közigazgatás területén. Közlése szerint az ukrán törvényhozás napirendjén a régiók átszervezése szerepel.Ha a jogszabályt jelen formájában fogadják el, az egy újabb támadás lehet a magyar közösség ellen, hiszen úgy rajzolnák át a területi közigazgatási térképet, hogy az hátrányos lenne a magyar közösség számára.

A politikus azt mondta: Ukrajnának meg kellene fontolnia a jogszabály elfogadását, hiszen az oktatási törvény és a nyelvtörvény után egy harmadik jogszabály születne, ami hátrányosan érinti a kárpátaljai magyarságot. Zsigmond Barna Pál kitért arra is, hogy a Velencei Bizottság a közelmúltban megállapította: a nyelvtörvény vonatkozásában Ukrajna megszegte nemzetközi kötelezettségeit, az általa vállalt kétoldalú nemzetközi kötelezettségeket, valamint a nemzetközi jogot is.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Mi azt valljuk, új elnök, új remény” – fogalmazott, hozzátéve: remélik, hogy Ukrajna hatályon kívül helyezi az oktatási törvényt és a nyelvtörvényt, és nem ebben a formában fogadják el a közigazgatási törvényt. Magyarország abban érdekelt, hogy a két ország közötti kapcsolatok normalizálódjanak, és abban a pillanatban, hogy Ukrajna visszatér a korábbi gyakorlathoz, és kedvezően bánik az ottani magyar közösséggel, akkor Magyarország hajlandó feloldani vétóját a NATO-val való együttműködés vonatkozásában.

Az ülésen meghallgatták Szili Katalin miniszterelnöki megbízott beszámolóját az autonómia-helyzetről. Zsigmond Barna Pál elmondta, pozitív példa a vajdasági helyzet, a szerbiai magyarság széles körű autonómiát élvez és szerb-magyar kapcsolatok még sosem voltak ilyen jók, mint most.

Ugyanakkor a többi régiót illetően a jelen lévő határon túli képviselők nem szolgáltak jó hírekkel. Ukrajnában kifejezetten rossz a helyzet, Románia vonatkozásában remélik, hogy a közeljövőben sikerül új alapokra helyezni a román-magyar kapcsolatokat, és a választások után sikerül kialakítani egy stratégiai jó viszonyt – mutatott rá.

Szintén remélik, hogy a szlovák választások után lesz képviselete az ottani magyar közösségnek, és ez esetben lesz lehetőség előrelépni kisebbségi ügyekben is – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.