tóth gabi
Fával fűtünk otthon? Ezekre figyeljünk!.
Nem könnyű egy kályhába vagy kandallóba befűteni, és főleg nem a meleget több órán át fenntartani, de néhány alapvető szabályt követve ez megvalósulhat. Ha ugyanis helyesen fűtünk, nemcsak az áradó meleget élvezhetjük, de a fűtés is hatékonyabb lesz.
Vásárlás előtt tanácsos kicsit megismerkedni az egyes fafajtákkal és azok fűtőértékével. A legjobb tüzelőanyag a kemény fa, például a bükk, tölgy, akác, kőris vagy gyertyán, ezek hosszabb ideig égnek és nagyobb hőt adnak le. A túl sok gyantát tartalmazó fák, mint a fenyő, több kormot és kátrányt hagynak maguk után, ami károsítja a kéményt és az egészségünket is, és a gyümölcsfáknak is alacsony a fűtőértékük.
A tűzifa akkor jó, ha a kivágást követően kellő ideig szárították azt, azaz a nedvességtartalma 20%, de inkább 15% alatti. Ha ennél több vizet tartalmaz, nem tud megfelelően égni, és a felszabaduló gázok sem tudnak teljesen elégni, így hő helyett füst és korom keletkezik. Az sem jó, ha túl száraz a fa: 10% alatt nagyon intenzíven lángol, hiszen nincsen elegendő oxigén benne.
A megfelelő méretűre hasított tűzifa gyorsabban szárad és könnyebben kezelhető, mint a nagy, egész rönkök. A felhasított darabok általános mérete kb. 30 cm. A tűzifa mértéke az erdei köbméter, ami 1 m x 1m x 1,7 m sarangot, azaz a kivágott fák rakásba rendezett formáját jelenti.
A keményfáknak nagyobb a sűrűségük, ami azt jelenti, hogy több a tiszta faanyaguk adott térfogatban. Akkor nevezhető keménynek egy fa, ha a sűrűsége nagyobb, mint 500 kg/m³. A puhafáé ez alatt van, ezért inkább tűzgyújtáshoz alkalmas, mivel gyorsan ég nagy hőmérsékleten, és hamarabb is kiszárad.
Egy erdei köbméter 20% alatti nedvességtartalmú tűzifa kb. 8 mázsát nyom. A nedves tűzifa sűrűsége sokkal nagyobb, ám ahogyan szárad ki, veszít a tömegéből is. Ezért, ha olyan mázsát veszünk, ami nem elég száraz még, akkor a kiszáradás végére kisebb tömegű tűzifát kapunk. A vásárlás idején ekkora súlyt nem tudunk lemérni, ezért is melegágya ez a módszer a csalásoknak.
További átverős trükk a fa fajtájával kapcsolatos hamis állítás; a lopott fa értékesítése, ami büntetendő; a számla nélküli adás-vétel, aminek nem marad nyoma, így reklamálni sem tudunk utólag. Keressünk olyan kereskedőt, aki telephelyen árusít, megfelelően tárolja a fákat, és ad bizonylatot.
Semmiképp se fűtsünk régi bútorlapokkal, raklapelemekkel, lakkozott parkettával, vagy egyéb berendezés festett, olajozott, lazúrozott, ragasztott maradványaival. Ezekből mérgező anyagok szabadulnak fel, nem kályhába valók, használatukkal pedig akár tönkre is tehetjük a tűzteret. Tüzelésre korábban vegyszerrel nem kezelt tiszta fát használjunk csak.
Nemcsak a fán múlik a jó tüzelés: ahhoz, hogy ideális legyen a fűtés, és minél kevésbé terheljük meg a környezetet, érdemes a régi rendszereket korszerűre cserélni. De ami még ennél is fontosabb, hogy helyes technikát alkalmazzunk, így kevesebb fa felhasználásával nagyobb meleget tudunk létrehozni.
A legtöbb kályhán nincs automatikus levegőszabályozó, vagyis nekünk magunknak kell odafigyelni arra, hogy levegő jusson az égéstérbe. Amikor begyújtunk, hagyjunk nyitva minden lehetséges nyílást, viszont legkésőbb, amikor rátesszük az utánpótlást, mindent zárjunk be. Ha újrapakoljuk, nyissuk a réseket rövid időre, amíg lángra nem kapnak a hasábok.
Még azelőtt rakjuk meg új fával a kályhát, mielőtt az előző parázsig égne, esetleg már csak pislákolna. Ha ezt megvárjuk, nehezen fog újra begyulladni, sok időbe telik, mire az új hasáb felmelegszik, ráadásul ilyenkor a káros anyagok is nagyobb mértékben jelen vannak.
A fűtőrendszer külső és belső takarítására is fontos időt szánni, például hamueltávolításra. A tartály méretétől függ a kiürítés gyakorisága, ami történhet minden begyújtás előtt, de akár hetente is. Ez attól is függ, hogy milyen a tüzelőanyag: minél szárazabb, annál kevesebb lesz a hamu. Üvegajtó esetén a lerakódott kormot nem csak a látvány miatt célszerű rendszeresen eltüntetni.
Ha nem megfelelő a füstelvezés, akár szén-monoxid-visszaáramlás is történhet. Ezért érdemes beszerezni és megfelelő helyre kihelyezni egy speciális mérőt, ami jelez, ha baj van. A beltéren felgyülemlő füst szintén mérgező lehet, ezért is fontos a jó elvezetés, a kémény optimális szelelése és a lakás szellőztetése.
Ha kültéren raktározunk be nagyobb mennyiséget aprított fából, tartsuk fedett helyen vagy letakarva, hogy megvédjük az időjárási elemektől. Pakoljuk raklapra, vagy egy minimum 10 cm magas alapra, ne közvetlenül a földre. Fontos, hogy a házfal és a rakás között legyen némi távolság, illetve hogy az oldalakat ne fóliázzuk le, különben könnyen befüllednek.