tóth gabi
Még a fagyok előtt érdemes megmetszeni a levendulát, hiszen ez a kulcsa annak, hogy jövőre szép legyen. Mutatjuk pontosan, hogy mit kell tenned!
A levendula csodálatos növény, illatával, virágaival egész nyáron elkápráztat, és kevés gondozással is beéri. A legfontosabb, hogy ősszel megkapja a megfelelő metszést, hiszen ez a záloga annak, hogy a következő évben dúsabban növekedjen, és szép, gömb formája legyen a bokornak. Érdemes már most elővenni a metszőollót, hiszen bármikor lehetnek reggeli fagyok, és még az előtt célszerű a metszést megejteni.
A levendula metszésénél sok tényezőt figyelembe kell venni, például a növény korát, és azt is, hogy mennyi napfény éri, hiszen ha a a nap folyamán sokat van árnyékban, akkor a fény felé növekszik, és nehéz szép formát kialakítani. Az idősebb bokrokat nem szabad túl erősen visszametszeni, mert megeshet, hogy nem képesek megfelelően regenerálódni, és a növény akár ki is pusztulhat, ha túl közel metszünk a fás szárhoz. Három évesnél idősebb levendulabokrokról inkább csak az új hajtásokat metsszük, óvatosan, hogy elősegítsük az alsó levelek növekedését.
Ezeknél lehetünk bátrabbak, de nem mindegy a fajta sem. Vágd vissza az új hajtásokat, hogy bokrosabb legyen a növény jövőre. A közönséges és a spanyol levendulát akár az egyharmadáig is visszavághatod.
Fontos, hogy a metszőollód legyen jó éles, és sterilizáld is, nehogy valamilyen betegséget átvigyél egyik növényről a másikra. Vágd vissza a virágokat, a fiatal hajtások felét-kétharmadát úgy, hogy gömb formája legyen a bokroknak. Arra figyelj, hogy maradjanak zöld levelei a levendulának. A levágott ágakból készíthetsz dugványokat, így jövő tavasszal újabb növényeket ültethetsz ki a kertedbe.