Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.24.

Így gondozd a rózsát, hogy egész nyáron ontsa a virágait

Szinte minden kertben megtalálható, hiszen nemcsak gyönyörû virágaiért, de pompás illata miatt is szeretjük. Azonban fajtától függetlenül a rózsa sok gondozást igényel, amit már az ültetéskor el kell kezdeni. Összeszedtük, mire érdemes figyelned!

Szerző Ripost

Gyönyörű a rózsa a kertben, de nagyon kényes növényke: egészen az ültetéstől nagy körültekintést igényel, ha azt akarjuk, hogy egész nyáron elkápráztasson bennünket a virágaival. Nem mindegy például, hova kerül: mivel szereti a napfényt, olyan helyre kell ültetni, ahol egész nap fürdőzhet benne. És ez még csak egy dolog a sok közül...

1. Jó talaj, táplálék és sok víz – minden, ami a fejlődéshez kell

A szabadgyökerű rózsát kora tavasszal vagy ősszel ültesd, a cserépben kaphatót pedig lehet nyáron is. A rózsa kényes a talajra, szereti a laza humuszt. Ezért az ültetőgödör aljára, ha szükséges, szórj marhatrágyát vagy komposztot, de gazdaboltokban lehet kapni rózsatrágyát is. Ültetés után óvatosan tömörítsd, taposd le a földet, és bő vízzel iszapold a gyökerekhez a talajt. Utána a tövet kupacold fel.

2. Így lesz erős és szép növényed: a rózsanevelés fortélyai

Első évben fokozottan ügyelj a locsolásra: ritkán, áztatóan öntözd, de mindezt úgy, hogy vigyázz, ne pangjon a tőnél a víz. A második évre megerősödnek annyira a gyökerei, hogy csak hosszan tartó szárazság esetén kell öntözni. A növényke szereti a laza, levegős talajt, ezért érdemes időnként fellazítani körülötte a földet; vigyázz, hogy közben ne sértsd meg a rózsádat. Az oltás, szemzés felől előjöhetnek vadhajtások, ezeket a törzshöz a lehető legközelebb metszd ki.

3. A sok-sok virág titka a rendszeres metszés

Minden fajtát máshogy kell tavasszal metszeni, ezért a növényed igényeinek megfelelően végezd el a munkát tavasszal. A tavaszi metszésen kívül év közben folyamatosan nyírd le az elnyílt virágokat, hogy újabbakat hozzon a növény. Akárhogy ezt se csinálhatod, a rózsa fajtájának megfelelően célszerű, hogy a növény szép maradjon. Ügyelj arra, hogy ne vidd túlzásba a metszést, mert ettől a idő előtti elöregedhet a rózsád.

4. Így vigyázz rá nyáron, hogy egészséges maradjon!

A rózsákat sajnos sokféle betegség és kártevő fenyegeti, ezért fokozottan figyelni kell a levelek állapotára, és a rajtuk megjelenő kártevőkre. Ha ilyen jelet látsz rajta, metszd le a fertőzött részt, és permetezd le a rózsát a megfelelő növényvédő szerrel.

5. A téli gondoskodást meg fogja hálálni nyáron!

Kora ősszel fejezd be a trágyázást, nagyjából egy hónappal az első fagy beállta előtt. Ugyanis ha ilyenkor még trágyát kap, túl sok virágot hoz, amiket a téli hideg megcsíp. Ha kemény télre számíthatsz, mert például hidegebb vidéken élsz, takard be a rózsa tövét földdel. A bucka legyen legalább harminc centi magas. Két héttel ezután vászonnal takarjd be az egész növényt, hogy megvédd a hidegtől.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

OTTHONKA

Újlipótvárosi kislakás, összeköltözőknek!

OTTHONKA

Öt egyszerű trükk, így spórolhatsz a kertben

OTTHONKA

Ne dőlj be a napsütésnek, bánj óvatosan a kertben a növényeiddel!