RETRO RÁDIÓ

Már megint mindenki más a hibás, Mourinho így reagált a szégyenre

SK
Szerző
SK
Létrehozva2025. 03. 07. 17:20

A török csapat simán kikapott az Európa-ligában. José Mourinho nem érzi úgy, hogy baj lenne.

José Mourinho már a döntőről vizionált, de úgy tűnik, jóval korábban véget ér a Fenerbahce kalandja az Európa-ligában. A török csapat a nyolcaddöntőben hazai pályán kapott ki 3-1-re a skót Rangerstől. A vendégek főlénye annyira egyértelmű volt, hogy a glasgowi csapat két gólját is elvette a videóbíró. Úgy tűnik, a jövő csütörtöki visszavágó már csak formalitás.

Mourinho
Mourinho nem hitt a szemének Fotó: Anadolu via AFP

A Fener vezetőedzője, José Mourinho természetesen megint megcsinálta a show-t a lefújás után. 

A sajtótájékoztatón egy török újságíró hosszasan kérdezte a szakembert, amire a portugál már nem volt felkészülve. Az edzőt taktikáról, cserékről faggatták, ráadásul törökül. A kérdés 40 másodpercig tartott, majd jött a fordítás, közben Mourinho többször becsukta a szemét, mint aki alszik, majd a kezére tette a fejét és horkolni kezdett, ezzel jelezve, mennyire unja az egészet.

Nem, nem, nem, nem! Ez már túl sok a fejemnek. Fáradt vagyok. Kilencven perc után még hallgatni ezt az egészet. Túl fáradt vagyok ehhez

 – idézi az Origo a mestert.

Megtört Mourinho hosszú sorozata

Mourinho csapata 18 meccs után kapott ki.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.