RETRO RÁDIÓ

Nincs maradása a kirohanás után? Dárdai visszatérhet Magyarországra

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 04. 09. 19:40

Egyre nehezebben elképzelhető forgatókönyvnek tűnik, hogy Dárdai Pál a következő szezont is a Hertha kispadján kezdje meg. A szakember iránt Magyarországról érdeklődnek, a váltás pedig nem tűnik lehetetlennek.

Dárdai Pált tavaly áprilisban már a harmadszor nevezték ki a Hertha BSC vezetőedzőjének, a szinte lehetetlen helyzetben lévő klubot pedig nem tudta benntartani a Bundesligában. A másodosztályban lassan matematikailag is biztossá válik, hogy nem sikerül feljutniuk, hat fordulóval a vége előtt nyolc pont a hátránya a harmadik helyen álló Düsseldorffal szemben.

Dárdai Pál csapatának nagyon nem smakkolnak az esti, villanyfényes meccsek
Dárdai egyre nehezebb helyzetben a Herthánál, Magyarországról jöhet a segítség Fotó: Getty Images

Dárdai nem mutat kiemelkedő eredményeket, de azt sem lehet róla elmondani, hogy rosszul végzi a dolgát, éppen ezért a vezetőség sokáig igencsak bizonytalan volt, hogy folytassák-e vele az együttműködést. Múlt héten azonban sértődötten kivonult a sajtótájékoztatójáról, a Kicker újságírójának azért nem akart válaszolni, mert korábban kritizálta őt. A klub emiatt válságstábot hívott össze és bár a szezont nagy valószínűséggel vele fejezik be, egyre inkább úgy néz ki, hogy utána nem lesz közös folytatás.

A 48 éves szakemberről az is elképzelhető, hogy a nyáron visszaköltözik Magyarországra, miután az Újpest érdeklődést mutat iránta. A szebb napokat is látott klubot az elmúlt időszakban felvásárolta a MOL, ezzel anyagilag stabilizálta magát az alakulat.

Egy, a MOL-hoz közel álló forrás megerősítette az Újpesti Hírmondónak, hogy a vállalat komolyan fontolóra vette Dárdai Pált, mint a csapat leendő vezetőedzőjét. A lépés logikusan illeszkedik a MOL azon törekvésébe, hogy megerősítse jelenlétét a magyar labdarúgásban, és hosszú távon emelje annak színvonalát.

A lap megkeresésére reagált az Újpest FC is, amely nem cáfolta a híreket, de konkrét választ nem adott. „Az Újpest FC semmilyen pletykát nem kommentál. Amennyiben közölni szeretnénk híreket az Újpest FC-vel kapcsolatban, úgy azt a klub a megfelelő időben és helyen meg is teszi” – írta a klub. Dárdai szerződése idén június 30-ig szól a Herthával.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.