RETRO RÁDIÓ

Óriási csalás a kézilabda-vb-n, a magyarokat is érinti

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 12. 07. 15:30

Korábbi válogatott játékosunk szerint még meglehet az olimpiai selejtezős hely.

Három skandináv ország, Norvégia, Dánia és Svédország rendezi idén a női kézilabda-világbajnokságot. Mindhárom nemzet erős a sportban, így kérdéses, kell-e nekik külső segítség a sikerhez. Az Origo most arról ír, mégis csaltak azért, hogy ezzel a házigazdákat segítsék. És ennek elszenvedői a magyarok is lehetnek.

 

Norvég lapok írtak először arról, hogy ennek a vb-nek a sorsolását úgy "intézték", hogy a három rendező országnak kikövezett útja legyen a negyeddöntőig, azaz az olimpiai selejtező eléréséig. Mint ismert, a magyarok is azzal az alapvető céllal utaztak a tornára, hogy a nyolc közé kerüljenek, ezzel esély nyíljon selejtezni a párizsi olimpiáért.

A svéd rendezők főmenedzsere, Krister Bergström azt mondta, hogy a három skandináv ország megegyezett abban, mi lenne nekik a legjobb és hogyan tudnák úgy kialakítani a csoportokat, hogy egymással legkorábban a legjobb négy között találkozzanak csak.

A három rendező ország menedzsmentje három nappal a nyári sorsolás előtt eldönthette, mely együtteseket akarja maga mellé venni saját csoportjába, illetve abba a csoportba, amely a saját ágán van. 

A norvég kapitány is elismerte

A norvég szövetség álláspontja szerint izlandi kapitányuk semmit nem tudott a csalásról, ezt azonban maga az érintett cáfolta. Thorir Hergeirsson elmondta, nem csak szakmai szempontokat kellett figyelembe venni a sorsolásnál. 

Fontos, hogy mennyi lesz a bevétele a három rendező szövetségnek, hogy mennyi jegyet tudnak eladni, hogy mennyire sikeres az egész torna. Azt gondolhatod, hogy ez az egész helytelen és valószínűleg igazad is van, ha pusztán csak a sportot nézed. De nem lehet csak ezt nézni. Szerintem ezt a dolgot nem azért csinálták, hogy bármit manipuláljanak, hogy csaljanak. Csak érdekesebbé, izgalmasabbá akarták tenni a világbajnokságot

A szakember szerint a tanulságokat meg kell majd beszélni.

"Ha csak tisztán a sportot nézzük, valószínűleg nem sortszerű a sorsolás. A lehető legtisztességesebb dolog az lenne, ha vaksorsolás lenne. A megállapodás nem volt sportszerű, mindezt majd a világbajnokság után meg kell beszélni. De úgy érzem, én kis pont vagyok ahhoz, hogy ebben komoly változás legyen."

- idézi a kapitányt az Origo. 

Ma kezdjük a középdöntőt

A magyar válogatott egy győzelmet és egy döntetlent, azaz 2 pontot vitt magával a középdöntőbe. A Montenegró elleni vereség különösen nehéz helyzetbe hozta a mieinket, de ma Szenegál ellen (18.00, M4 Sport) lehet javítani. Így érzi ezt Tomori Zsuzsa is, aki ezúttal kimaradt a keretből. 

"A Montenegró elleni kisiklás apróbb félrelépés, válogatottunk kész a javításra – mondta az FTC játékosa. – Szombaton a vb-társrendező svédek sem lehetnek nyugodtak miattunk, bár a tavalyi Eb-n 31-25-re nyertek ellenünk. A hétfői rivális, Horvátország szintén verhető, noha 21-18-ra alulmaradtunk velük szemben is a 2022-es kontinensbajnokságon. Ebben a középdöntő csoportban hármas körbeverés is előfordulhat, így a végső 9. vagy 10. pozíciónk elérhető, azzal részvételi jogot szerezhetünk a jövő tavaszi olimpiai kvalifikáló tornára."

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.