Létrehozva: 2023.08.31.

„Olyan, mintha Snoop Dogg nappalijában játszanék” – fűszag terjeng a US Openen

Elképesztően bizarr módon indult az év utolsó Grand Slam-tenisztornája, a US Open. A 17-es pályán több játékos (Alexander Zverev, Maria Sakkari, Markéta Vondrousova) is erős fűszagra panaszkodott.

Még csak a második fordulónál tart a US Open, de a férfi mezőnyben máris három top10-es játékos( Holger Rune, Casper Ruud, Sztefanosz Cicicpasz) búcsúzott. A show-t azonban egyelőre nem a teniszezők, hanem a torna helyszínén uralkodó fűszag lopja el.

Az ominózus zóna a 17-es pálya, ahol többek között Alexander Zverev, Maria Sakkari és Markéta Vondrousova is játszott, akik egytől egyig megjegyezték, hogy valami tényleg bűzlik.

A 17-es pálya olyan, mintha Snoop Dogg nappalijában lennél

összegzett a sajtótájékoztatón Alexander Zverev, utalva arra, hogy az amerikai rapper ipari mennyiségű zöldet szív el mindennap. „A bemelegítésnél határozottan éreztem , a mérkőzés közben már kevésbé” – ezt már a friss wimbledoni bajnok, Markéta Vondrousova mondta. Fontos azonban kiemelni, hogy nem a nézőtéren cigiznek a szurkolók, hanem egy helyszínhez közeli parkban, erre hívta fel a figyelmet Maria Sakkari is.

"Néha minden rendben az illatokkal, néha cigaretta, néha fűszag van. Úgy értem, ez olyasmi, amit nem tudunk kontrollálni, mert egy nyílt területen vagyunk. Egy park van a pálya mögött, ahol az emberek azt csinálhatnak, amit akarnak" - mondta a 28 teniszező, aki nyolcadik kiemeltként már az első körben búcsúzott, a legutóbbi öt meccséből mindössze egyet tudott megnyerni.

Korábban a tenisz fenegyereke, Nick Kyrgios is panaszkodott már a fűszagra, ő akkor attól tartott, hogy asztmája miatt komoly egészségügyi baja lehet a mérkőzés közben.

 

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista