5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Arne Slot napjai meg vannak számlálva, csak a csoda mentheti meg

Létrehozva2026. 01. 19. 07:30
Frissítve2026. 01. 19. 10:40

Egyre feszültebb a hangulat az Anfielden. Arne Slot pozíciója minden héttel bizonytalanabbá válik, és több lehetséges utód is várakozik.

Arne Slot alatt már hónapok óta inog a kispad a Liverpoolnál. A holland szakember irányításával ugyan immár 12 mérkőzés óta veretlen a csapat, viszont 2026-ban eddig csupán négy döntetlenre futotta a bajnokságban, ráadásul két újonc is kifogott már idén a címvédőn. A Burnley ellen Szoboszlai Dominik lett a negatív hős a kihagyott tizenegyesével, de a lefújást követő füttykoncert alighanem a vezetőedzőnek is szólt. Ráadásul egyre inkább kezd kirajzolódni, hogy ki ülhet le helyette a kispadra.

Arne Slot mindössze egy évvel a bajnoki cím után távozhat Liverpoolból
Arne Slot mindössze egy évvel a bajnoki cím után távozhat Liverpoolból Fotó: Chris Brunskill/Fantasista / 

Mint ismert, Xabi Alonso néhány nappal ezelőtt elköszönt a Real Madridtól, ám a futballvilágban kivívott tekintélyét ismerve aligha marad sokáig állás nélkül. Angliában már korábban is felröppent a hír, hogy amennyiben a spanyol tréner nem találja meg a számításait a királyi gárdánál, Liverpoolban tárt karokkal várnák, hiszen játékosként is sikeres volt a klubnál.

Friss sajtóértesülések szerint a Liverpool vezetősége már fel is vette a kapcsolatot a 44 éves szakemberrel, és megkezdődtek az egyeztetések egy esetleges nyári érkezésről.

Londonból érkezhet Arne Slot utódja

De nem csak a 44 éves tréner az egyetlen név a piacon, aki új kihívás után kutat:

A Crystal Palace vezetőedzője, Oliver Glasner a szezon végén elhagyja a londoni klubot, és új székhelyet keres magának. A fogadóirodák szerint az 51 éves osztrák szakember Xabi Alonso mögött a második legesélyesebb jelölt arra, hogy a nyáron átvegye a stafétabotot Arne Slottól. Glasner tavaly FA-kupát és Szuperkupát nyert a Sasokkal, és állítólag új kihívásokra vágyik, amelynek a Liverpool tökéletesen megfelelne.

Csoda kell Slot maradásához?

Mindennek tudatában Arne Slotnak villámgyorsan össze kell szednie magát, ha még a következő szezonban is a Liverpool edzőjének akarja magát nevezni. Egyre inkább úgy fest, csak egy Bajnokok Ligája-győzelem mentheti meg a szakembert, ez a cél a jelenlegi forma alapján puszta ábrándnak tűnik.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.